Hetek XI. évfolyam, 38. szám, 2007. szeptember 21.

Oroszországban megkezdődött a parlamenti választási kampány. December 2-án döntenek a választók arról, hogy a következő négy évben kik képviseljék őket az alsóházban, az állami dumában. Pontosabban: egyéni jelöltekre az állampolgárok már nem, csupán pártlistára szavazhatnak. Mivel pedig az igazi hatalom alapvetően az elnöké, az orosz és a nemzetközi közvéleményt elsősorban az izgatja, kit választanak jövő márciusban államfővé Oroszországban. Az egyik jelölt a most kormányfővé kinevezett Viktor Zubkov (képünkön).

Általános vélemény szerint három pártnak van biztos és egynek nagyon jó esélye arra, hogy képviselve legyen az új összetételű dumában. Az Egységes Oroszország az első számú kormánypárt, amely egyértelműen élvezi Putyin elnök bizalmát. De tulajdonképpen az abból kivált, radikális, időnként magát ellenzékinek feltüntetni próbáló Igazságos Oroszország is - a helyi terminológia szerint - a hatalom pártja, amelyet főként azért hoztak létre, hogy a kommunistáktól és más nacionalista-birodalompárti irányzatoktól híveket, szavazatokat vonjon el. Bizonyosan az új dumában is ott lesz az egyetlen tényleges ellenzéki (bár néha így is a hatalom pártjaival szavazó) Zjuganov-féle kommunista párt. Végül átlépheti még a bejutáshoz szükséges 7 százalékos küszöböt a Zsirinovszkij-féle úgynevezett Liberális Demokrata Párt is, amely - vezetőjének nagyhangú, populista szózatai ellenére is - döntő kérdésekben szinte mindig az Egységes Oroszországgal együtt szavaz. A valóban liberális és demokrata ellenzék (a Jobboldali Erők Szövetsége, a Jabloko, a Másik Oroszország) azonban mélységesen megosztott, és meglepetést okozna, ha sikerülne feltornáznia magát a 7 százalék fölé.
A Kreml - ugyancsak az új orosz terminológia szerint - „politechnológusai” állítólag már azt is beosztották, hogy melyik választókerületben melyik párt hány százalékot kaphat. Ebből azonban még nem következik az, hogy ezt „kék cédulák” alkalmazásával vagy másfajta durva választási csalással akarják elérni, bár ilyen-olyan szabálytalanságoktól aligha lesz mentes a voksolás. Mégis: az életszínvonal jelentős emelkedése az elmúlt években, Oroszországnak a világpolitika színpadára való, a hazafias érzületet legyezgető visszatérése és a csecsen háború csaknem teljes lezárása nagymértékben hozzájárult Putyin elnök népszerűségének jelentős növekedéséhez. Ehhez még hozzá kell számítani a hatalom támogatásának évszázados orosz hagyományait, a befolyásos ortodox egyháznak a jelenlegi (vagy ha úgy tetszik: a mindenkori) kormányzat iránti aktív lojalitását és nem utolsósorban a média döntő részének állami kézben való összpontosítását. Így aztán nyilvánvalóvá válik, hogy a parlamenti választásokon akár még részleteiben is olyan eredmény születhet, amilyet csak a Kreml megkíván.
Találgatni tehát inkább csupán azt érdemes, hogy ki vezeti harcba a „hatalom élcsapatát”, az Egységes Oroszország Pártját. A politikai megfigyelők ugyanis - legalábbis a múlt hét közepéig - arra számítottak, hogy akit ez a párt a közeljövőben sorra kerülő kongresszusán a vezérévé választ, az lesz a hatalomból jövőre távozó Vlagyimir Putyin utóda az elnöki székben. A Fradkov-kormány lemondása és Viktor Zubkov miniszterelnökké választása óta azonban ez már korántsem olyan biztos. Putyin ugyanis úgy megkeverte a kártyákat, hogy rajta kívül valószínűleg senki sem tudja, hogy kinek milyen lapot oszt a közeljövőben.
Ami biztos: az orosz alkotmány értelmében egymás után csak kétszer választhatnak valakit elnökké, tehát jövő májusban Putyin búcsút mond a Kremlben berendezett négyszögletű irodájának. Amit viszont csaknem ugyanilyen biztosra vesznek, az az, hogy Vlagyimir Vlagyimirovics 2012-ben - amikor az alaptörvény ezt ismét lehetővé teszi - ereje teljében, még mindig csak hatvanévesen vissza akar térni a hatalomba. Formailag is. Tudniillik Oroszországban azt is szinte axiómaként kezelik, hogy Putyin a következő négy évben is meg akar maradni Oroszország erős emberének. Ha más nem, hát az is ezt a feltevést támasztja alá, hogy az elnök most, fél évvel mandátumának lejárta előtt sem tűnik béna kacsának, hanem a kül-, a bel- és a gazdaságpolitikában egyaránt olyan, valóban jelentős kezdeményezésekkel áll elő, amelyeknek folytatásához értelemszerűen őrá van (lenne) szükség.
A hatalom jelentősebb állami pozíció nélküli tényleges gyakorlására számos példa akad. Például a második világháború kitöréséig Sztálinnak nem volt állami funkciója. Vagy: Teng Hsziao-ping is csupán a kommunista párt katonai bizottsága elnöki posztját tartotta meg magának, miközben Kína vitathatatlanul első számú vezetője maradt. Ennek a tervnek a kivitelezéséhez azonban elnökként olyan lojális politikusra van szüksége, aki 2008 és 2012 között nem nő a fejére, és aki 2012-ben készségesen lemond az újraindulásról.
Korábban a politológusok leginkább azt feltételezték, hogy a jövő évi elnökválasztás előtt Putyin a két jelenlegi miniszterelnök-helyettes egyike - vagy a „szilovik” (a katonák bizalmát is élvező volt hírszerző) Szergej Ivanov, vagy a másik befolyásos csoport, a szentpéterváriak prominens képviselője, az üzleti körök emberének ismert Dimitrij Medvegyev - mellett teszi le a garast. Az tudniillik végképp axióma, hogy biztosan a Putyin által támogatott jelöltet választják meg Oroszország következő elnökévé. Feltéve, ha lesz ilyen. Mert még az sincs kizárva, hogy senkit sem fog nyíltan támogatni, és a továbbiakban is hagyja, hogy a vetekedő politikusok egymással legyenek elfoglalva.
Az államfő mindenesetre eddig hallgatott arról, hogy ki lehet az a szerencsés politikus, akit utódjának tekint. A múlt hét végén aztán titokzatosan úgy nyilatkozott, hogy öt vagy még több ember esélyes erre, ám közülük csak a frissen megválasztott kormányfőt, régi jó emberét, Viktor Zubkovot nevezte meg. Mind Ivanov, mind Medvegyev azonban - bár jelenleg mindketten Putyin lojális, elkötelezett hívei - ha megválasztják őket, „kinőhetik magukat”, és ki tudja, három-négy év múlva is hagyják-e, hogy mostani mentoruk dirigálja őket, aztán meg visszavegye tőlük az elnöki széket? Zubkov azonban inkább technokrata, mint politikus, és már csak koránál fogva is (2012-ben hetvenéves lesz) kevésbé valószínű, hogy tényleges vezéri ambíciókat dédelgetne.
Az eddig Oroszország nyolcvan legbefolyásosabb politikusa közé sem számító Viktor Zubkov tehát - a dolgok jelenlegi állása szerint - a jövő márciusi elnökválasztás előtt az egyik, ha ugyan nem fő esélyese az elnöki szék elnyerését jelentő putyini támogatásnak. De sok más variáns is lehetséges. Még az is elképzelhető, hogy Zubkov helyzetbe hozásával Putyin csak a nyulat akarta kiugrasztani a bokorból: megpiszkálni, állásfoglalásra késztetni a többi (ön)jelöltet, új funkciójában tesztelni az eddig főként csak a pénzmosás elleni küzdelem bajnokaként ismert mostani kormányfőt. A következő hetekben, hónapokban még sokféle meglepetésre lehet számítani. Akár még arra is, hogy az Egységes Oroszország Pártja elnökévé a párt kongresszusa nem az eddig csaknem egyedüli esélyesként számon tartott Szergej Ivanovot, hanem Vlagyimir Putyint választja meg. Aki aztán ebből a pozícióból irányíthatja majd a hatalomba való formai visszatéréséig a „bábelnököt”, illetve magát Oroszországot.
A mostani kampány lefutása, a decemberi dumaválasztások után mindenesetre felszáll a köd. Vagy talán még akkor sem.