Vissza a Hetek archívum borítólapjára
XI. évfolyam, 37. szám, 2007. szeptember 14

Arcok

Zsurkán Mariann
Az opera királya
Luciano Pavarotti

Luciano Pavarotti neve öszszefonódott az 1990-es olasz futballvébével, melynek Puccini Turandot című művéből Kalaf áriája lett a vezérmotívuma. Később a legendás Három Tenor megalapításával másfél milliárd emberhez vitte közelebb az opera világát. Azt még kritikusai is kénytelenek elismerni, hogy a 20. század végén az olasz tenor „crossover” személyiségének köszönhetően vált a műfaj széles körben újra népszerűvé.


Peremiczky Szilvia
A többi néma csend

Luciano Pavarotti halála nemcsak az operaszerető közönséget rázta meg. A nagy világlapok első oldalon tudósítottak halálhíréről, a CNN élő egyenes adásban közvetítette a temetést, Olaszország pedig államférfinak kijáró módon búcsúztatta. A szülővárosában, Modenában rendezett szertartáson az operavilág nagyságain, sztárokon kívül politikusok is megjelentek, többek között a miniszterelnök, Romano Prodi vagy a volt ENSZ-főtitkár, Kofi Annan. Az interneten szörfözve megdöbbentő látni, de a gyász ellenére is örömteli, hogy a kegyeleti topikok hozzászólói között sok olyat is lehetett találni, közöttük tizen- és huszonéves fiatalokat, akik saját bevallásuk szerint nemhogy az operát, de általában a klasszikus zenét sem szeretik, ismerik.


Belföld

Szlazsánszky Ferenc
Olykor meghallgatná Gyurcsányt
Interjú Lázár János fideszes országgyűlési képviselővel, Hódmezővásárhely polgármesterével

A Magyar Gárda a Fidesznek okozza a legnagyobb politikai kárt - állítja a Heteknek adott interjújában Lázár János. Az ellenzéki politikus meglepő őszinteséggel határolódik el párttársától, Bencsik Andrástól, ugyanakkor a rendészeti minisztertől is több bátorságot várna a szélsőségek elleni fellépésben. Nem tart a kormány „darukampányától”, de a Fidesz automatikus győzelmében sem biztos.


Szobota Zoltán
Mindenki az MSZP ellen
Műbalhénak tartják a gyűlöletbeszédről szóló törvényt

Bár Sólyom László szezonnyitó parlamenti beszédében megüzente, hogy nem fogja szeretni, a szocialisták mégis mindent elkövetnek, hogy még idén tető alá hozzák a gyűlöletbeszéd korlátozására irányuló módosításokat. Nehezíti törekvéseiket, hogy nemcsak a szabadságjogokért aggódó civilek, hanem még saját koalíciós partnerük is behúzta a féket a tervezetek láttán. Schiffer András jogvédő szerint a magát antifasisztának tituláló kormány látványos jog- és értékvédő tevékenysége kontraproduktív módon éppen a fasizálódást erősíti a társadalom ezzel kacérkodó rétegeiben.


Hazafi Zsolt
Beszédek és indulatok
Szezonnyitó elnöki intéssel, kormányfői offenzívával

Mind az MSZP-, mind a Fidesz-frakcióban tapintható volt a frusztráltság az őszi ülésszak első ülésén, ahol Sólyom László köztársasági elnök próbálta rávenni a feleket, hogy az ír, a finn és a spanyol mintákhoz hasonlóan Magyarországon is történjék kiegyezés a politikai oldalak között. Értesüléseink szerint mindkét oldal saját politikai stratégiájára nézve tartotta károsnak az elnök felszólalását. Gyurcsány Ferenc egyébként újabb, 48 pontos programot hirdetett.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>

Életmód

Kerezsi Katalin
Életfogytig betegen
Mozdulatlan ifjúság

Kimutatható, hogy a kisgyerekek óriási érdeklődéssel és még nagyobb mozgásigénnyel kerülnek az első osztályokba. Aztán a kezdeti lendület a tudásszomjjal együtt viharos gyorsasággal tűnik el az iskolaévek alatt, hogy végérvényesen átadja a helyét a napi nyolc-tíz órás monoton ülőmunkának. Egy nemzetközi felmérés szerint a 18 év alatti magyar fiatalok közül csupán minden negyedik nevezhető teljesen egészségesnek: sem szervi, sem ortopéd elváltozása nincs, vérnyomása rendben, és elhízottnak sem nevezhető.


Fókusz

Morvay Péter
Titánok között
A magyar külpolitika irányváltásai

A magyar külpolitikának „világossá kell tennie, hogy Magyarország nem a Nyugat és a Kelet között, hanem a Nyugat oldalán akar aktív lenni” - írta 2006 nyarán megjelent elemzésében Jeszenszky Géza volt külügyminiszter. A washingtoni nagykövetként is szolgált diplomata figyelmeztetése egy évvel később is aktuális: az elmúlt hónapokban több jel utalt arra, hogy a magyar kormány látványos nyitása a volt kommunista nagyhatalmak, Oroszország és Kína irányában nyugati szövetségeseink, elsősorban az Egyesült Államok fenntartását váltotta ki. Tudatos stratégiai irányváltás történt, vagy csak a meglévő lehetőségeket igyekszik tudatosabban kiaknázni a magyar diplomácia? A Hetek két vezető külpolitikai elemzőt, Bába Iván volt államtitkárt és Dunay Pált, a Magyar Külügyi Intézet igazgatóját kérdezte arról, hogy az újra markánsan elkülönülő nagyhatalmak között mennyire tudja egy kis ország nemzeti érdekeit képviselni? „Hosszú volt a tél, de eljött a tavasz” - kezdte Vlagyimir Putyin első budapesti útja alkalmából tartott sajtótájékoztatót 2006 márciusában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök, aki akkor egy új, „partnerséggé nemesült” viszony kezdetét látta a találkozóban. Az eltelt másfél év igazolja azt, hogy új fejezet kezdődött a magyar-orosz kapcsolatokban: rendszeressé váltak a Gyurcsány-Putyin csúcstalálkozók, és látványos fejlődésnek indultak a gazdasági kapcsolatok is.


Morvay Péter
Titánok között
A magyar külpolitika irányváltásai

A magyar külpolitikának „világossá kell tennie, hogy Magyarország nem a Nyugat és a Kelet között, hanem a Nyugat oldalán akar aktív lenni” - írta 2006 nyarán megjelent elemzésében Jeszenszky Géza volt külügyminiszter. A washingtoni nagykövetként is szolgált diplomata figyelmeztetése egy évvel később is aktuális: az elmúlt hónapokban több jel utalt arra, hogy a magyar kormány látványos nyitása a volt kommunista nagyhatalmak, Oroszország és Kína irányában nyugati szövetségeseink, elsősorban az Egyesült Államok fenntartását váltotta ki. Tudatos stratégiai irányváltás történt, vagy csak a meglévő lehetőségeket igyekszik tudatosabban kiaknázni a magyar diplomácia? A Hetek két vezető külpolitikai elemzőt, Bába Iván volt államtitkárt és Dunay Pált, a Magyar Külügyi Intézet igazgatóját kérdezte arról, hogy az újra markánsan elkülönülő nagyhatalmak között mennyire tudja egy kis ország nemzeti érdekeit képviselni?


Háttér

Sebestyén István
Szőlő, bor, panaszok

A tavaszi fagy és a nyári aszály után ezúttal a munkaügyi ellenőrök keserítik a magyar szőlősgazdák életét. A feketemunka visszaszorítása ugyan nemzeti érdek, ám tapasztalataink szerint nem nagyon fogja emelni a kormány népszerűségét, hogy a szívességi munka - ahogy sok helyütt hívják, a kaláka - után is behajtják a járulékot. Vigaszt jelenthet ugyanakkor, hogy a természeti károk ellenére az idei bor minőségére nem lehet majd panasz.


Szlazsánszky Ferenc
Feri atya magánélete
Tomka eltörölné a kötelező cölibátust

A kötelező papi nőtlenség is hátterében állhat a legújabb hazai egyházi botránynak. A vidéki plébános egy fiút orális szexre csábító üzenete kivételnek számít, az elmagányosodás jóval jellemzőbb következménye a római katolikus papság életvitelének. A vallásszociológus szerint a rendszer rossz, de csak egy bátor pápai lépéssel lehetne változtatni rajta.


Hajdú Sándor
Drágulást ígérnek a gazdák
Betett az aszály az élelmiszeriparnak

A hús akár 20 százalékkal, a tej 5-12 százalékkal drágulhat idén ősszel. Egy kilogramm kenyér ára jóval meghaladja a 200 forintot, a tojás akár 50 forintba is kerülhet. Van olyan tejtermelő cég, amely két hónap alatt 12 százalékkal emelte az árait, de - mint mondták - „nem ez a vége, megy ez tovább is”.


Vagyim Arisztov, Szentpétervár
Kísért a vörös terror árnya
A Nagy Tisztogatás és a mai Oroszország

Oroszországban rossz emlékű évforduló volt augusztusban: hetven évvel ezelőtt kezdődtek a tudatosan előkészített tömeges megtorlások. A sztálini akciót a történelemkönyvek Nagy Tisztogatás néven emlegetik, míg a nép egyszerűen csak „A harminchetes év”-nek nevezi. Az elkövetkező két évben 1,7 millió embert tartóztattak le politikai okokból, az elhurcoltak száma a „társadalomidegen elemekkel” együtt meghaladta a 2 milliót; közülük több mint 700 ezer embert kivégeztek. Ekkora, az állam által saját állampolgárai ellen végrehajtott terrorakciót a világtörténelem addig még nem látott. Noha a Szovjetunió azóta széthullott, és Sztálin sem árthat már közvetlenül senkinek, a brutális tömegterror következményei mind a mai napig meghatározzák az orosz társadalmi öntudatot, az oroszok politikai és hétköznapi magatartását. Nem különben az orosz állam viszonyát az orosz társadalomhoz.


Hit és értékek

Benke László
Adóprés alatt a Vatikán
Olasz belpolitikai vihar a katolikus kedvezmények csökkentéséről

Olaszországban belpolitikai vihart kavart, hogy az Európai Bizottság (EB) „kotorászni” kezdett a katolikus egyház intézményeinek adókedvezmények formájában juttatott állami támogatások ügyében.


Szobota Zoltán
Egy százalék - tíz év

A tíz éve működő „egyszázalékos” rendszer keretében a személyi jövedelemadóból idén a jogosultak 14,4 milliárd forintot ajánlottak fel, melyből 4,1 milliárdot kaptak az egyházak. A korábbi évek tendenciáját folytatva idén is csak a felajánlásra jogosultak 22 százaléka érezte fontosnak, hogy valamely hazai felekezetnek juttasson adójából. (A 2001-es népszámláláskor 7,3 millió ember állította magáról, hogy valamelyik tradicionális keresztény felekezet tagja.) Az APEH tájékoztatása szerint a katolikus, a református és az evangélikus egyház részére összesen 620 ezer felajánlás érkezett a 3,3 millió adózótól, igaz, ez a szám az egyházak részére juttatott idei felajánlások csaknem 90 százalékát teszi ki.


Interjú

Tihanyi Péter
Zuhanórepülés
Beszélgetés Nagy Viktorral, aki saját drámáját írta forgatókönyvvé a most bemutatott filmben

Teológiát tanult, mégis az alvilágban kötött ki. Tudatosan fellázadt minden ellen, amiben hitt. Szó szerint hét emeletet zuhant. Az életéről készült filmben a drog, a szex, a vér, a halál dominál. Interjú, katarzis nélkül.


Külföld

Németh Csillag
Veszélyes világ
Az al-Kaida új stratégiája

A szeptember 11-ei merényletek hatodik évfordulójának alkalmából újabb videofelvételt jelentetett meg Oszama bin Laden, melyben történelmi és vallási érvekkel az iszlámra való áttérésre szólította fel az amerikaiakat. A 30 perces beszédben a terroristavezér a 2001-es terrorcselekmények egész világra kiterjedő hatásaival dicsekszik, valamint az Egyesült Államokban működő demokratikus rendszert teszi a gúny tárgyává. Bin Laden nem tesz közvetlen utalást közelgő támadásra, ugyanakkor az elmúlt hetekben meghiúsított terrorakciók is arra utalnak, hogy az al-Kaida újabb pusztító terrorakcióra készül, ezúttal „őshonos” európai születésű és az iszlámra áttért merénylők felkészítésével.


Busa Viola
Nincs visszaút
Sikertelen puccskísérlet Pakisztánban

Hiába tért vissza Pakisztánba Nawaz Sharif száműzetésben élő egykori kormányfő, nagyszabású tervei már a repülőtéren meghiúsulni látszottak. Alighogy hazájába ért, a pakisztáni rendőrség máris letartóztatta, majd röviddel ezután feltették egy szaúdi gépre, amellyel néhány órával később Dzseddában landolt. Az októberi elnökválasztás előtt belpolitikai káosz fenyeget az egyetlen muzulmán atomhatalomnak számító Pakisztánban.


Peremiczky Szilvia
Rosszkedvünk tele
Mi várható az újabb közel-keleti békefolyamattól?

Tévedni emberi dolog, tévedésben megmaradni ostobaság. Egyszerű igazság, de annál nehezebb megfogadni. Különösen igaz ez a Közel-Keletre, amellyel kapcsolatban politikusok, döntéshozók, véleményformáló értelmiségiek, újságírók hada képtelen feladni dogmáit, és marad meg tévedéseiben egyszer, kétszer, sokadszor. Az oslói békefolyamat kezdete óta sok víz lefolyt a Jordánon, de az utóbbi hónapok békekezdeményezései alapján olybá tűnik, mintha ma is 1991-et írnánk. Vagy mintha a megfelelő emberek a megfelelő helyen makacsul ragaszkodnának tévedéseikhez, s arra készülnek, hogy újra elkövessék azokat.


Széchey Noémi
Izraeli légicsapás

Az izraeli kormány többnapos hallgatása után amerikai hivatalnokok a hét elején megerősítették, hogy az izraeli légierő gépei a múlt héten komoly támadást intéztek szíriai célpontok ellen. Szíria a támadás miatt az ENSZ Biztonsági Tanácsához fordult, azzal vádolva Izraelt, hogy az súlyosan megsértette a szíriai légteret, míg az izraeli kormány többször is kitért az elől, hogy kommentálja az eseményeket.


Online

A pápa zöld üzenete

Négy napon belül már másodszor figyelmeztetett a környezetvédelem égető szükségességére a katolikus egyházfő. Múlt vasárnap a katolikus egyház első környezetvédő ifjúsági találkozójának miséjét celebrálta XVI. Benedek, aki stílusosan zöld színű ornátusba öltözve erőteljes környezetvédelmi felhívását e szavakkal fejezte be: „Bátor döntések kellenek, amelyek újjáteremtik a szoros szövetséget az ember és a Föld között.”


Két év börtön fogadásból

Fogadásból hívta fel a dunaharasztiban lévő kólagyár egyik alkalmazottja a tűzoltóságot azzal a bejelentéssel, hogy bombát helyezett el az épületben. A múlt pénteki fenyegetés után a rendőrség azonnal kiüríttette az épületet, a tűzszerészek pedig átvizsgálták az üzemet. Néhány óra leforgása alatt a pokolgép helyett a bejelentő férfit találta meg a hatóság, aki bevallotta, hogy 20 ezer forintban fogadott barátjával, hogy „bevállalja-e” a riasztást. A 21 éves férfi most közveszéllyel való fenyegetés miatt két év börtönnel, a bombakutatás 500 ezer forintos költségével és a gyár leállása miatti többmillió forintos bevételpótlással néz szembe.


Az utcán is tilos lesz a dohányzás

Ma már csak az utcán sétálgatva cigarettázhatnak az órák szüneteiben a tanárok Hódmezővásárhelyen. Az önkormányzat júliusi döntése értelmében ugyanis szeptember 1-től tilos a város összes közintézményében rágyújtani. Az egyik iskola dohányzóját számítógépes teremnek rendezték be. A dohányfüstmentes szabályozás 35 közintézményt érint, s csaknem 3000 dolgozónak tiltja meg, hogy munkahelyén rágyújtson. A későbbiekben további szigorítást tervez Lázár János polgármester. Eszerint a város valamennyi közterületén is tilos lenne a dohányzás. A kiterjesztett tiltás mellett egy leszoktató program beindításán is gondolkodik a város vezetése. November 1-től Szekszárdon lesz tilos a dohányzás a köztereken is, Dombóváron pedig már tilos játszótereken, oktatási, egészségügyi, szociális és kulturális intézményeket övező területeken rágyújtani.


Rákkeltő mikrocsipek?

Az orvosi célból emberekbe ültetett mikrocsipnek rákkeltő hatása lehet. Az élelmiszer- és gyógyszerügyi minisztérium életmentő hatásuk miatt engedélyezte mikrocsipek emberekbe ültetését. Az orvosok szkennelés útján kulcsfontosságú információkhoz juthatnak. Ugyanakkor egy kilencvenes évek közepén írt tanulmány szerint a csipek rosszindulatú daganatok kifejlődését okozták kísérleti állatokban. Rákkutatók szerint igaz, hogy ezek a teszteredmények emberekre nem érvényesek, ugyanakkor elrettentőek.


Neonáci sejtet számoltak fel izraelben

Izraelben működő neonáci sejt felszámolását jelentette be az izraeli rendőrség.


Azt mondták

köztársasági elnök a parlament őszi ülésszakát.


A hét fotója

Fotó: Haraz N. Ghanbari


Beszélő robot az okmányirodában

Kati névre keresztelték a budaörsi okmányirodában azt a beszélő robotot, melyet a látogatók ügyintézésének megkönnyítésére állítottak szolgálatba. A két és fél millió forintos közigazgatási terminál érintőképernyőjén keresztül meg lehet tudni az összes információt a konkrét elintéznivalókkal, kitöltendő dokumentumokkal kapcsolatban, ezeket az információkat pedig azonnal ki is lehet nyomtatni. Az új munkatárs ezenfelül időpontot is adhat, így a sorban állás fáradalmaitól is megszabadíthatja a látogatókat.


Hogyan működik egy liberális agy, és egy konzervatív?

A New York-i Egyetem munkatársai az agyi elektromosság változásának mérésével kimutatták: igaz, hogy politikai irányultságuktól függően másképp gondolkoznak az emberek.


Betörés Warren Buffetnél

Egy ember, arcán terepszínű festékkel és kezében játékpisztollyal megpróbált betörni a milliárdos Warren Buffet házába, ám elmenekült, miután összetűzésbe keveredett a biztonsági őrrel.


Szigorít a BKV a bliccelőkkel

Behajtatja a következő két évben a Budapesti Közlekedési Vállalat az évek során óriásira, mintegy 15 milliárd forintra dagadt büntetéseket.


Média-Grill 2007.

A SzeptEmber Feszt keretein belül a múlt hétvégén megrendezett Média-Grill 2007. versenyen lapunk Mézes Hetek nevű grillcsapata második helyezést ért el.


Számok

1890 ember regisztrált eddig a Bringázz a Munkába! elnevezésű, szeptember 3-ától 14-ig tartó programra, melyben a jelentkezők vállalják, hogy az időtartam alatt legalább négyszer eleget tesznek a kampány címének.


A jegesmedvék kétharmada tűnhet el 50 éven belül

Az amerikai geológiai szolgálat (US Geological Survey) tanulmánya szerint a jegesmedvék - a legnagyobb szárazföldi ragadozók - nagyjából a század közepére el fogják veszíteni élőhelyük 42 százalékát, amely a nyári időszakban a vadászathoz és szaporodáshoz szükséges.


Több millió gyerek sínylődik rabszolgasorban

A világon minden hatodik gyerek dolgozik illegálisan! Persze nem nyári szünetben végzendő diákmunkát, hanem kemény fizikai, többnyire rabszolgamunkát végeznek.


Házasságtörés: 750 ezer forint

Kolumbiában egy olyan jogszabály bevezetését tervezik, amely a házasságtörőket és partnereiket mintegy 750 ezer forintos bírsággal és közmunkával büntetné. A szigorú szabályozásról Edgar Espindola szenátor nyilatkozott:


Szávay Ágnes lendületben

A hirtelen, bár nem egészen váratlanul jött US Open-siker nyomán tömött sorokban várnak Szávay Ágnesre az újságírók és a menedzserek, hogy válthassanak vele néhány szót.


Szabadidő

Szubotics Mariann
Ciklámenvirágzás Sopronban

Sopron környékének kellemes klímája messze földön híres, jótékony hatást fejt ki az üdülni, regenerálódni vágyókra. A várostól délre eső dombvidék, a Lővérek a város legszebb, legelőkelőbb üdülőnegyede, melynek különlegességét a csendes erdők, fenyvesek, tölgyesek, gesztenyések adják. Természeti környezetével a Balfi-dombság, a Fertő tóval pedig egy páratlan, egymással teljes harmóniában lévő tájképet alkot.


Kerezsi Katalin, Veress Vanessa
Csapatépítés kezdőknek
Elrettentő gólyatáborok

Szeptember elejére lezajlottak a gólyatáborok, melyekre úgy invitálták a leendő hallgatókat, hogy kapcsolatépítés és tapasztalatszerzés szempontjából egész jövőjük függhet attól, hogy részt vesznek-e a nagy ismerkedésben. Az egy hét együttlét tulajdonképpen eligazítás és felkészítés az egyetemi életre - hangsúlyozták mindenhol a szervezők. Diákok egybecsengő tapasztalatai szerint a beavatásos gólyatáboroknak ma egyetlen célja van: a kollektív züllés „állat módra.”


E. K.
RECEPT: töltött hagyma

Hozzávalói: 1 kg egyforma nagyságú makói hagyma, 30 dkg darálthúspörkölt, 6 dkg előfőzött rizs, 2 dl tejföl, 1 tojás, zsemlemorzsa, vágott petrezselyem, só, bors, paprika.


Zsurkán Mariann
Tombol a Titanic-kultusz

1912 tavaszán jéghegynek ütközött, kettétört, majd két óra leforgása alatt elsüllyedt a kor legnagyobb utasszállító gőzhajója, a Titanic. Mintegy 1500 ember odaveszett, hétszázan megmenekültek. A luxushajó a 20. század egyik szimbólumaként maradt meg a köztudatban: a monstrum ünnepélyes felavatását a korszellemnek megfelelően a modernizációba, a páratlanul gyorsan fejlődő tudományba vetett hit ovációja kísérte. A katasztrófa sokkoló hatása csak egy kezdeti epizód volt a 20. század kiábrándító kataklizmáinak sorozatában.


Tartalom

Tartalom
XI. évfolyam 37. szám - 2007. szeptember 14.
Tovább a cikkhez >>>

Üzlet

Hetek-összeállítás
Gyengélkedik a pannon puma
Ijesztő adatok

Mindenkit meglepett a valóság: a magyar gazdaság jobban gyengélkedik, mint ahogy bárki is gondolhatta volna. A KSH végleges adatai szerint az év második negyedében gyakorlatilag megállt a gazdaság növekedése, azaz 0,1 százalékkal „nőtt” csupán az előző negyedévhez képest. A nagy kérdés ma az, itt van-e a mélypont, vagy további „gyengélkedésre” kell felkészülnünk?


Bakó Zoltán
A Trabant élt és élni fog
Újragyártják az egykori papírjaguárt

Igen, a Trabant. Merész ötletnek tűnik az újragyártás megkezdése, de a retrohullám és több sikeres előzmény - Mini, VW Bogár újraélesztése -, úgy látszik, a Trabant nevét is eljuttatta oda, hogy valaki ismét bele merjen vágni a gyártásába.


A hét eseményei
Tovább a cikkhez >>>