Vissza a tartalomjegyzékhez

Rokob Tibor
A kábítószer fogságában

Az egységes, határok nélküli Európa létrejötte ma már jelentősen megkönnyíti a fiatalok nyugat-európai utazásait. Bár a legtöbben még mindig a családjukkal fedezik fel a távoli vidékek csodálatos városait, egyre emelkedik azoknak a baráti társaságoknak a száma, amelyek tagjai - a szülők jelentős anyagi segítségével ugyan -, mégis egyedül hagyják el otthonukat. Daniella tavalyi útja azonban ezek közül egyikhez sem volt hasonlítható. Sem engedélyt, sem segítséget nem kért senkitől. Talán nem is kapott volna. A tizenhat éves lány életében igazi barátokról és szerető családról is túlzás beszélni. Habár jól tudta, hogy mire vállalkozik, néhány hónapos hollandiai távollétét ma mégis legszívesebben kitörölné életéből.


Fotó: R. T.

A kedves arcú, csendes lány egy hatgyermekes családban látta meg a napvilágot a hajdan szebb napokat látott, bányászatáról híres dunántúli nagyváros peremén. Édesanyja viszonylag későn, csaknem negyvenévesen szülte, de nem ő a legfiatalabb gyerek. Húga még most is csak tizenegy éves. Testvérei között mindössze ketten vannak, akik egy apától születtek. Daniella apjának is hamar nyoma veszett. Bár anyja nem nagyon beszélt róla, lánya mégis már tízéves korában pontosan tisztában volt mindennel. Sosem várta haza apját.
Egy fényképe maradt ugyan a férfiról, ám a nevét nem vette fel. Ma is jól tudja, hogy hol lakik, de amint mondja, nem kíváncsi rá. Olyan távol kerültek egymástól, hogy a férfi nemcsak gyerektartást nem fizetett lányáért, de még azt sem ismerte el, hogy Daniella valóban az ő gyermeke. Már gyermekfejjel tudta azt is, hogy a férfi az anyja legjobb barátnőjéért hagyta el őket. Az új asszonynak ugyanis volt kocsija, tudott vezetni. Így együtt járhattak el lopni, vagy ahogy akkoriban hallotta: „házalni”. Egyszer még a Kék fény műsorában is feltűnt a fényképről megismert arc, de számára akkor is csak egy idegen maradt. Gyűlöletet nem érez iránta, de igazán sosem hiányzott neki.
Kétszobás családi házukat anyja még a tanácstól vette. Bár a fürdőszoba bojlere csaknem kiszakadt a falból, és egy festés is jócskán ráfért a lakóterekre, Daniella életének ez volt talán legboldogabb szakasza. Még akkor is, ha - a jelenleg közmunkából élő - édesanyja az idő tájt még lopásokból és más bűncselekményekből teremtette elő a család eltartásához szükséges pénzt. Jól emlékszik a napra, amikor új, négykerekű biciklit kapott. Ezen tologatta kedvenc babáját, ám egy este kint felejtette a téren, s reggelre ellopták. Még csak hatéves volt, napokig sírt utána.
Az iskola elkezdésekor mindössze hárman laktak a házban. Idősebb testvérei már önállóan éltek. Húgával volt közös szobája. Ma is szívesen emlékszik vissza gyermekkora közös karácsonyaira, családi ünnepeire vagy testvérei látogatására. A tanulással azonban már kezdettől fogva gondok voltak. Már az első osztályt kétszer kellett járnia. Így egy másik, hasonló családból érkező fiatalokkal teli kisegítő iskolába került. Itt járta ki a hat osztályt. Elmondása szerint szerette az iskolát. Tanárai keresztnevére ma is jól emlékszik. Ott evett, ott készítette el a leckéjét. Csak délután öt óra körül ért haza. Felszolgálónak készült. Anyja - tudomása szerint - ekkor már felhagyott a házalással. Szegényen éltek, de sosem éhezett senki.
Daniella túl örömtelinek és szerencsésnek addig sem mondható élete az iskolai évek alatt gyökeresen megváltozott. Mindezért egyedül saját hibás döntéseit okolja. Minden az iskolai barátnőkkel kezdődött. Az első titokban elszívott cigaretták után közösen ellógott tanítási napok következtek. A nem túl határozott, gyenge akaratú lányt könnyű volt elcsalni az iskolából. Közösen járták a várost, egyre többet csavarogtak. Az iskola igazgatója rögtön be is hívatta édesanyját, de először még nem lett komoly következménye a dolognak. Amikor azonban egy este már hiába várták haza a lányt, másnap nagyon kikapott, anyja még a hajából is kitépett egy darabot.
Mindezzel azonban nem oldott meg semmit. A lányok egyre kevésbé hallgattak szüleikre. Egyikük-másikuk néha pénzt is lopott otthonról, így szinte egyetlen diszkóból sem hiányzott a társaság. Együtt ivott vagy drogozott a többiekkel, s egyre többször fordult elő, hogy rendőrök vitték haza. Az első bűncselekményére sem kellett sokat várni. Egy társával együtt már tizenkét évesen besurrant egy családi ház nyitott ajtaján, s kétszázezer forintot vett el az épület gyanútlan gazdájától. Otthon persze azt mondta, hogy mindezt az utcán találták. Anyja nem firtatta, hogy honnan van a pénz. Cipőt, ruhákat, háztartási eszközöket vett belőle. Ezt követően rendszeresen és büntetlenül látogatta az őrizetlenül hagyott portákat.
Tizennégy évesen a folyamatos iskolakerülés és csavargás miatt Daniellát a gyámhatóság kiemelte a családból, és intézetben helyezte el. A hat gyerek közül ő lett az egyetlen „zacis” a családban. „Nem nagyon tudtam, hogy mi várhat rám, ha elvisznek otthonról. Nem foglalkoztam ezzel. Azt gondoltam, bárhova is visznek, úgyis elszököm onnan.” Szavait gyakorlatilag meg is valósította. Csak félnapokat töltött az intézetben. Gyámjával nem volt kapcsolata. Legtöbbször a városban kódorgott. Estére azonban hazatért anyjához. Ő mondta ugyan, hogy nem jó ez így, baj lesz ebből, de nem szólt senkinek. Daniella szerint talán jobb lett volna, ha anyjával marad. Úgy véli, hogy az intézeti élet megismerése nem hogy segítette, talán még rontott is rajta.
Pedig a kábítószert sem itt ismerte meg. Az első füves cigarettát még évekkel ezelőtt nővére fiától kapta. Hosszú ideig csak füvezett, később azonban egyre erősebb szereket használt. „Amikor már jobban kezdtem kezelni, egyre inkább hiányzott. A városban csavarogtam, s kerestem a dílereket. Később már állandó szállítótól vettem a drogot.” A lány a tűtől sem félt, többször is megszúrta magát. A kokain és heroin kivételével mindent kipróbált. A napok nagyobb részét kábulatban töltötte, nem érdekelte senki és semmi. Esténként anyjánál aludt, aki bizonyára sejtette, hogy mi történik lányával, de sosem beszélt vele erről.
Pénzt azonban mindig adott lányának, ám a drogra sosem volt elég. Így hát több hasonló korú társát követve Daniella is pénzért kezdte áruba bocsátani testét. Még csak tizennégy éves múlt. Szinte alig volt túl élete első komolyabb szexuális élményén, és máris felnőtt férfiak ágyában találta magát. Másfél éven át egy telefonos szexpartner-közvetítő hálózatban dolgozott mint call girl. A szexuális szolgáltatásokért kapott pénzt szinte kizárólag kábítószerre költötte. Ekkoriban ismerkedett össze Jánossal, bátyja harmincéves barátjával, aki először csak anyagot hozott a lánynak, később azonban - a nagy korkülönbség ellenére - kedvesévé tette.
Anyja ellenezte kapcsolatukat, tiltotta a lányok futtatásával is foglalkozó férfitől, de Daniella nem hallgatott rá. „Ahogy megismerkedtünk, rögtön csavart nekem egy jointot. Nem is tudom, hogy a kábítószerrel vagy a dumájával vett le így a lábamról, de az biztos, hogy őrülten szerelmes lettem bele.” Daniella - bátyja révén - jól ismerte a férfi múltját, de arra egy percig sem gondolt, hogy kétes üzelmeinek egyszer ő is főszereplőjévé válhat. János eleinte ékszereket vett párjának, szórakozni vitte. Féltékeny természete miatt gyakran meg is verte a lányt. Főleg ha egy-egy fiatalabb kuncsafttal hozta össze a sors. Anyja ki nem állhatta Jánost, így mindent megpróbált, hogy szétválassza őket.
Tavaly decemberben már odáig jutott, hogy képes lett volna akár el is adni lányát, hogy kimentse a gyűlölt férfi bűvköréből. A lány azonban nemet mondott, sőt néhány ezer forintért megvéve a szomszéd lány iratait, Jánossal közösen elszökött az országból. Mindössze húszezer forint volt náluk. A férfit már jól ismerték odakint. Korábban több lánnyal is megjárta már ezt az utat. Most Daniellán volt a sor, hogy prostituáltként keressen neki pénzt.
Az út első állomása a bécsi kamionparkoló volt. A lány esténként egyedül járta végig a sort, míg János a rendőröket figyelte. Bár az anyagiakat ő intézte, a férfi mindig a közelben volt, figyelte a kuncsaftokat, s átvette tőle a pénzt. Minden alkalommal bedrogozva állt munkába. A pár végállomása a hollandiai Maastricht volt, de éjszakára mindig átautóztak a szomszédos belga városba, Genkbe. Itt ugyanis sokkal olcsóbb volt a szállás. A maastrichti szexmo-ziban zuhanyfülkékkel és nagyképernyős tévével ellátott kabinok várták a vendégeket. A portán pornófilmeket lehetett kölcsönözni. Öt euróért bárki kivehetett egy szobát. A szexuális szolgáltatás alapára ötven euró volt. Daniella egyedüli lányként dolgozott itt, de szavai szerint párok, egyedülálló férfiak és nők egyaránt látogatták a helyet.
Több hasonló hely is volt a városban, de János ezt ismerte. A lány alig látta a várost, de ruhákat, ékszereket mindig kapott a férfitől. Mindketten szinte szünet nélkül a kábítószer hatása alatt voltak. „Anyagért a csatornán álló hajókhoz vagy a café shopokba jártunk. Külföldön már kokaint is használtam, egyedül a heroin maradt ki az életemből.” Daniella anyja csak sejtette, hogy hova tűnhetett gyermeke. Egyszer azonban az egyik hajónál összefutottak a lány bátyjával, aki hasonló úton volt barátnőjével a városban. - A húgomat futtatod? - kiabálta oda a barátjának. Csaknem összeverekedett a két férfi. Később ő mondta el otthon, hogy hova szöktették el testvérét.
Daniellán néhány alkalommal elhatalmasodott a pánik. A tükör előtt állva szinte megijedt a látványtól. Szemei be voltak esve, tekintete napról napra zavarosabb volt. Teljesen kifordult önmagából. Haza akart jönni, de János hallani sem akart róla. Attól tartott, hogy a lány feladja őt a rendőrök előtt. Néhány hónap alatt nyolcszázezer forintnak megfelelő euró gyűlt össze. Ennyivel tértek vissza Magyarországra. Ám a pénzből egy forint sem maradt. Eldrogozták az egészet. Befészkelték magukat a férfi lakásába, és amíg a pénz tartott, ki sem jöttek onnan. Az élet azonban ment tovább. Elszakadtak egymástól. Jelenleg egyikük sincs szabadlábon. János egy németországi börtönben tölti büntetését, míg Daniella jelenleg előzetes letartóztatásban várja sorsát.
Elmondása szerint nemcsak ivott, de jócskán be is volt lőve, amikor a diszkóból kilépve ellopott egy telefont egy fiatal fiútól. Barátnőjével együtt ezzel fizették ki az őket fuvarozó taxist. Ennek a cselekménynek köszönheti, hogy egy ideje leállt a kábítószerről. Március óta tiszta a szervezete, nem vett magához semmilyen drogot. Bízik abban, hogy akkor is nemet tud majd mondani, ha egyszer kikerül a rácsok mögül. János - az együtt töltött hónapok nyomorúságos élményei ellenére - még mindig közel áll hozzá. Nem érzi, hogy megalázta, kihasználta volna. Talán még mindig szereti őt. De odabent - ahol nincsen más, csak az emlékek - mindenki nehezen kezeli az érzelmeit. Daniella szeretne viszszamenni édesanyjához, tenni valamit azért, hogy húga ne az ő példáját kövesse. Jól tudja, hogy egyedül kell lábra állnia. Senki sem áll mellette. Két-három év javítóintézeti nevelésre számít. Ez talán elég lenne arra, hogy letegye a nyolc osztályt, és megerősödjön annyira, hogy legalább reális eséllyel kezdhesse újra az életét a szabad világban. (Az írásban szereplők nevét megváltoztattuk.)