Morvay Péter
A leleplezés mítosza
Mivel hódít a szélsőjobbos média?

A szélsőjobbos „szamizdatok”, internetes újságok, online rádióadások, nyomtatott hírlevelek anyagai amiatt tűnnek sokak számára izgalmas szókimondásnak, mert provokatív módon megkérdőjelezik a „hivatalos” források információs monopóliumát. „Mi azt mondjuk ki, amit a hatalom a legkevésbé akar hallani. Ezért akarnak bennünket elhallgattatni” - sugallják az aktuálisan legfelkapottabb radikális hírportál cikkei, amelyek gyalázatos, uszító megjegyzéseikkel, kommentárjaikkal félreérthetetlenné teszik, hogy kik azok, akiket szerintük legjobban zavar a tevékenységük.

„Az önmagát mérvadónak tekintő mainstream média az információk őreként korábban könnyedén el tudta érni azt, hogy miről szóljon és miről ne a társadalmi közbeszéd. Kiabálhatott bárki bármit, senki nem hallotta meg. Ma azonban bárki meg tudja szólítani az embereket - és ez egyre inkább befolyásolja a hivatalos média témaválasztását is” - nyilatkozta a napokban a Washington Postban Kelly McBride etikaprofeszszor annak kapcsán, hogy egy washingtoni melegaktivista internetes blogjában egyre-másra buktatja le azokat a szenátorokat és kongresszusi képviselőket, akik magánéletükben épp az ellenkezőjét teszik, mint ami ellen nyilvánosan felszólalnak.
„A washingtoni inkvizítor”, Mike Rogers elérte, hogy a befolyásos politikusok rettegve gondolnak arra, hogy felkerülnek a szókimondó blogger leleplezési listájára. Rogers „skalpjai” között van többek között Larry Craig republikánus szenátor, akinek homoszexuális kalandjairól először ő tett közzé információkat. Néhány hónappal később a szenátor valóban lebukott egy repülőtéri mellékhelyiségben, amikor ajánlatot tett egy férfinak, aki történetesen civil ruhás nyomozó volt. Craig a botrány nyomán kénytelen volt lemondani, csakúgy, mint a szintén Rogers által leleplezett Mark Foley floridai képviselő, akinek nyilvánosságra kerültek kiskorú fiúknak küldött erotikus sms-ei. A hatalom képviselőinek korábban nem okozott gondot, hogy az ilyen periférikus, nem „hivatalos” fórumon közzétett információkat agyonhallgassák, ám most azzal kell számolniuk, hogy az internetes hírek villámgyorsan bekerülnek a nagy televíziócsatornák hírműsoraiba és a napilapok politikai rovatába. Nem önszántukból teszik ezt a befolyásos médiumok, hanem mivel belátták: az információs monopóliumuk megszűnt, az emberek ma sokkal több forrásból tájékozódnak, így bármennyire elítélik az egyes radikális fórumok agresszív szóhasználatát és közléseit, saját hitelességük és olvasottságuk érdekében nem tehetnek úgy, mintha ezek nem léteznének.
McBride megállapítása bizonyos tekintetben a Magyar Gárda körüli kommunikációs csatára is igaz. A bevett, közismert médiumok mellett Magyarországon az elmúlt években kialakult egy viszonylag széleskörű olvasótáborral rendelkező szélsőjobboldali, alternatív média, amely azonban mára elérte, hogy politikusok, publicisták kénytelenek foglalkozni a szakmai és morális szempontból minősíthetetlen és alpári tevékenységükkel. A szélsőjobbos „szamizdatok”, internetes újságok, online rádióadások, nyomtatott hírlevelek anyagai amiatt tűnnek sokak számára izgalmas szókimondásnak, mert provokatív módon megkérdőjelezik a „hivatalos” források információs monopóliumát. „Mi azt mondjuk ki, amit a hatalom a legkevésbé akar hallani. Ezért akarnak bennünket elhallgattatni” - sugallják az aktuálisan legfelkapottabb radikális hírportál cikkei, amelyek gyalázatos, uszító megjegyzéseikkel, kommentárjaikkal félreérthetetlenné teszik, hogy kik azok, akiket szerintük legjobban zavar a tevékenységük. És miközben a mainstream lapok olvasottsága folyamatosan csökken, az alternatív szélsőjobb weboldalak olvasottsága emelkedik, nem utolsósorban a betiltásról, korlátozásról szóló hírek hatására.
A bevett médiumok láthatóan zavarban vannak: nem hallgathatják agyon a Gárda eszmei hátterét jelentő hungarista-rasszista-náci portálokat, már csak azért sem, mert a miniszterelnök nyíltan hadat üzent ezeknek. Ezért aztán beszélnek róluk, ám a kritika megmarad többnyire az elítélő jelzők szintjén. Eddig meglehetősen balul sültek el azok a próbálkozások is, amelyek „hallgassuk meg a másik felet” alapon szót adtak a szélsőséges bloggereknek, újságíróknak és aktivistáknak. Amikor tudatosan, szemrebbenés nélkül a mikrofonba mondták a véleményüket, a riporterek rendre érdemi cáfolat nélkül hagyták a szélsőséges véleményeket, és inkább visszakoztak - lásd a Talmudra hivatkozva zsidózó Tomcat esetét az egyik kereskedelmi tévé reggeli műsorában.
A szélsőjobbos médiának jelentős tartalékai is vannak: nemcsak a megrögzött antiszemita-rasszista közönség figyelmére számíthat, hanem tudatosan épít az Amerika-, globalizmus- és háborúellenes táborra is. Vezető szócsövük Bush bagdadi útját kommentálva sikert kíván az iraki „ellenállóknak” a „váratlan lehetőség” kapcsán. Ha feloszlatnák a Magyar Gárdát, azt ígérik, hogy Hezbollah- és Hamasz-sejtekként szervezik újjá magukat. Amikor a híradások izraeli iskolák elleni palesztin rakétatámadásokról szólnak, kötelességüknek érzik emlékeztetni a „cionista gyermekgyilkosságokra”. A holokauszttagadók természetes szövetségeseikként tekintenek a „szeptember 11-e tagadókra”, akik nem az al-Kaidát, hanem a hatalom sötét játékát gyanítják a világméretű iszlám terror mögött. Miközben a fehértől eltérő minden etnikai csoportnak hadat üzennek, a radikális iszlám rendszeresen tiszteletet és támogatást kap a magyar szélsőjobb publikációiban. Nemcsak szavakban, tettekben is: szeptember 1-jén, a második világháború kitörésének napján az iráni nagy-követség előtt az Új Magyar Vérszövetség, a Magyar Világ Baráti Kör és a Magyar Nemzeti Front „béke- és szolidaritási demonstrációt szerveztek a cionista erők világbékét fenyegető terrorakciói ellen”. A szervezők közleménye szerint „a globalizáció kitervelői és őrei most Iránt készülnek megtámadni, hogy ezzel a világ olajkészletének jelentős része felett megszerezzék uralmukat, s ezáltal Európát is gyarmati sorba süllyesszék. Ma a világbéke szerepét felvállalni igyekvő hatalom sem erkölcsileg, sem emberileg nem alkalmas arra a feladatra, amelyre senki nem kérte fel és senki nem hatalmazta fel”. A szélsőjobbos híroldalakon meghirdetett tüntetéssel kapcsolatban „az Iráni Nagykövetség örömmel fogadta az együttérző megmozdulást”. A barátság kölcsönös: a nyáron megrendezett Magyar Sziget rendezvényen megjelent Irán budapesti nagykövete is.
Szaddám Huszein bukását követően kiderült, hogy a volt diktátor dollármilliókat költött nyugati politikusok és civil szervezetek megnyerésére.
A fizetési listán volt magyar parlamenti képviselő is, aki annak idején rendszeresen tett szolidaritási utakat Bagdadba, és támogatta nyilatkozatokban az iraki diktatúrát. Ma Teherán keres szövetségeseket a világban.