Gesztesi Márta
Szabadulás vágya a közhelyektől

„Élni és túlélni Magyarországon” jelmondattal indították be a pályázók fantáziáját az idei ARC plakátkiállítás szervezői. A nyertes pályamunkák összességében érdekes képet adnak Magyarországról. „Mi úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon szélesre nyitott gondolatkör, de legtöbben politikai síkon értelmezték, aminek nem örültünk. Mi nem erre gondoltunk. De amilyen az ország, olyan a hangulat az ARC kiállításon is” - vélekedik Geszti Péter, az ARC főszervezője.

Fotó: Somorjai László

Túlélési gyakorlatok. Miért pont ez a kiállítás címe? Mennyire volt tudatos a címválasztás?
- Tulajdonképpen mindennap, minden értelemben túlélési gyakorlatokat folytatunk. Az ember születésétől kezdve azért küzd, hogy életben maradhasson. Néha nehéz elviselni a rokonainkat, szomszédainkat, főnökeinket, munkatársainkat. Vagy éppen a globális felmelegedés okozta nehézségeket, félelmeket, az aszályt, a génkezelt élelmiszereket, és még sorolhatnám. Mi úgy gondoltuk, hogy ez egy nagyon szélesre nyitott gondolatkör, de legtöbben közéleti-politikai síkon értelmezték, aminek nem örültünk.

Talán nem véletlen, hogy jelenleg Magyarországon a „túlélésről” mindenkinek ugyanaz jut az eszébe.
- Valóban, legtöbben az Orbán Viktor kontra Gyurcsány Ferenc, illetve árpádsáv kontra rendőrcsizma ellentétekben keresték a gondolkodás lehetőségét, de a zsűri a legtöbb ilyet kiszórta. Mi azt szeretnénk, hogy a pályázók próbáljanak az úgynevezett „kliséktől” megszabadulni. Ezek a klisék többek között a médiának, a közéletnek, a politikának köszönhetőek, és annak, hogy az elmúlt húsz évben „bizonyos” előítéleteinktől nem voltunk képesek elszakadni, és ezek most visszaütnek.
Ön mit szeretne a leginkább túlélni és hogyan? Milyen túlélési stratégiát dolgozott ki a személyes életében?
- Az én túlélési stratégiámnak egyik része az, hogy a változatosságban hiszek. Mindig új utakat keresek, új kihívásokat, új feladatokat. Megpróbálom az életet feladatként, nem pedig problémaként látni. A feladatot meg lehet oldani, a probléma viszont rosszkedvűvé teszi az embert, mert gondként értelmezi azt.
A túlélési stratégiám másik része, hogy minden ellenkező tapasztalatom ellenére még mindig hiszek abban, hogy találok magamnak „játszótársakat”, legyen az akár magánélet vagy alkotói munka. Hiszek abban, hogy az „emberi”, matematika tétele más, mint a normális matematikáé.
A normális matematikában egy meg egy az kettő, az emberi matematikában pedig egy meg egy az végtelen. Vagyis, ha megtalálod a számodra legmegfelelőbb embert, az nagy energiákat és hihetetlen eredményeket képes szülni.
Ezenkívül, még a túlélési stratégiám része az is, hogy ironikusan szemlélem a világot. Mindig visszakérdezek még a magam ügyeivel kapcsolatban is, hogy vajon ez így van-e jól. Nem tudom elfogadni sem a hierarchikus berendezkedést, sem pedig a megfellebbezhetetlen felsőbbrendűséget, amely sokszor megnyilvánul a munkahelyeken, a politikában, vagy a világ bármely részén, ahol emberek élnek. Abban hiszek, hogy a tehetség az megtalálja az útját, és nem pozíciókból indulva kell vagy lehet megoldani a helyzeteket.
Ha egy külföldi végignézi ezt a kiállítást, milyen képet kap az országról, a közhangulatról?
- Elég pontos képet kap, bár nem mintha erre lenne okvetlenül kíváncsi. Tudni kell, hogy ilyen kiállítás sehol nincs a világon, ez egy nem létező műfaj más országokban. Sehol nem használják ilyen formában az óriásplakátokat. Ez egy unikum, mondhatjuk úgyis, hogy egy „magyarikum”. Egyfajta üzenőfüzetként működik, és ezek az üzenetek egy külföldi számára is érthetőek. Persze nem minden, hiszen a belpolitikai összefüggésrendszereket nem ismeri. De rengeteg olyan téma van, melyek az általános emberi gyengeségeinkre mutatnak rá. Ez a kiállítás valamifajta barométere az országnak.

Mi történik az alkotásokkal, ha véget ér a kiállítás? Mennek a kukába?
- Tudomásul kell venni, hogy a plakát az egy rövid műfaj. Pont az aktualitásában rejlik a halandósága is. Általában rövid ideig érvényes az üzenete, ezért nem biztos, hogy érdemes őket úgy kezelni, mint egy festményt, vagy egy szobrászati alkotást vagy egy különleges installációt.
A kiállított művek közül melyik a kedvence?
- Nagyon kedvelem a Globál warning! Global warming vagyis a Globális figyelmeztetés, globális felmelegedés című plakátot, amin a földgolyó térképe tulajdonképpen elolvad és lecsorog. A nemzetközi értelemben is működő jelképrendszerek alapján szavak nélkül is elmondja: nagyon kell vigyázni, mert gyakorlatilag elolvad a világ.
De rengeteg olyan mű is van, amit nem plakátként, hanem csak egy szellemes gondolatnak a megjelenítéseként tudok értelmezni.
Nagyon kedvelem azt a plakátot is, amelyik a Magyar Televízió ostromát mutatja be, a Tesz-vesz város állatkáinak a szereplésével. Ez egy kifejezetten ironikus plakát.
Mintha a kiállított plakátok évről évre egyre cinikusabbak lennének. Kevesebb a humor, kevesebb az optimizmus?
- Inkább az alkotók látják a problémákat élesebben, sarkosabban, de amilyen az ország, olyan a hangulat az ARC kiállításon is. Olyan az egész ország, mint egy panaszkórus. Már nem pusztán a problémamegállapítás lenne a lényeg, hiszen azokat már mindannyian látjuk. Tovább kellene lépnünk. De továbblépni akkor lehet, ha el tudjuk fogadni egymást, ha nem attól tesszük függővé egymás teljesítményének a megítélését, hogy ki hol helyezkedik el a bal-jobb viszonyrendszerében, ha nem irigyeljük egymástól a sikereket, ha normakövetők vagyunk, ha nyitottabbak vagyunk a világra, és nem hisszük el mindazt, amit a média le akar nyomni a torkunkon.