Vissza a tartalomjegyzékhez

Bagyarik Cecilia
Etetik az embereket
Indiai és kínai élelmiszerektől retteghetünk

Hazánkban eddig egyetlen élelmiszerben sem mutattak ki határérték feletti dioxin vagy pentaklórfenol szennyezést.
A hatóságok munkáját az nehezíti, hogy a vártnál jóval kevesebben reagáltak arra a felszólításra, hogy jelentkezzenek azok a cégek, akik guar gumit használnak. Így aztán ki tudja, meddig nyúlik még az ügy. Mint ahogy azt sem lehet még tudni, hogy a hullámai meddig érnek el, hiszen rámutat az EU azon élelmiszerbiztonsági rendszerének hiányosságaira, amelyet részben pont a ’90-es évek dioxin-botrányainak hatására alakítottak ki a mai formájában.

„Ez olyan, mintha úgy próbálna meg valaki egy fát kivágni, hogy elkezdené először a leveleit leszedegetni” - Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára így minősített lapunknak egy, az elmúlt napokban többször fölvetett ötletet. Az elképzelés szerint a termékeken lévő címkék alapján kellene megkeresni azokat a gyártókat, akik olyan guar gumit használtak fel, amely esetleg szennyezett lehet dioxinnal.
Az ötlet azért vetődhetett fel, mert a várt cégeknek csupán a töredéke jelezte, hogy használ guar gumit. Központi lista ugyanis nincs arról, hogy kik használják ezt az adalékanyagot. Az „átkos”-t magunk mögött hagyva ugyanis magunk mögött hagytuk a minden élelmiszerre kiterjedő pontos összetételkimutatásokat is. Így, ha a hatóságok akarnák, akkor sem tudnák visszahívni a veszélyesnek ítélt tételeket. (Mint ahogyan kérte azt az elmúlt napokban több szervezet).
Így jelenleg a pontos statisztikák és a parancsszóra végrehajtott utasítások helyett rá vagyunk utalva az unión belül érvényes élelmiszerbiztonsági szabályokra. Ennek alapelvei - követhetőség a „farmtól a tányérig” és a gyártó felelőssé tétele - most a gyakorlatban, egy rendkívüli helyzetben vizsgáznak. A nyomonkövethetőség azt jelenti, hogy pontosan tudjuk, hogy az asztalunkra tett ételben lévő guar gumi honnan származik. De ez csak akkor derül ki a hatóságok és az egyéni fogyasztók számára, ha valaki beletekint a gyártóknál lévő szállítmányokhoz csatolt kísérő okmányokba. Amit a hatóság jó esetben akkor tehet meg legkönnyebben, ha az érintett vállalat jelentkezik. De úgy tűnik, hogy valamiért nem akarnak a gyártók reagálni a kormányzat felhívására, még a fenyegetések ellenére sem. Természetesen vannak kivételek is.
A Fornetti Kft. rögtön a felhívás másnapján - egy szombati napon - külön futárral vitette fel a laboratóriumba a kért mintákat. Így az ő termékeikről tudhattuk meg leghamarabb azt is, hogy biztosan nem szennyezettek dioxinnal. Szabó József, a pékáruiról közismert társaság ügyvezető igazgatója kérdésünkre elmondta, hogy amíg nem lett nyilvános a vizsgálat eredménye, addig sem érezték a bizalomvesztést, nem csökkent termékeik forgalma. Sőt, vásárlóik és partnereik is igen pozitívan értékelték azt, hogy ilyen hamar válaszoltak a felhívásra.
Vámos György is arról számolt be, hogy a hozzá eljutott adatok alapján, vagy nem, vagy csak egy-két százalékkal csökkent egyes termékek forgalma, de mint hozzátette, a pontos értékelésre még várni kell.
Európán belül egyre több szervezet szorgalmazza azt, hogy ne csak követhetőek legyenek az élelmiszerláncok, hanem lehetőleg legyenek minél rövidebbek. Mivel minél több kézen megy keresztül egy-egy étel vagy annak az összetevői, annál biztosabb, hogy belekerül valami „nem odaillő”. Az elmúlt időszakban különösen sok panasz volt az Indiából és Kínából származó készítményekre. Haraszti Andrea, a Tudatos Vásárlók Egyesületének a jogásza a Heteknek elmondta: az ideális az lenne, ha minél közelebbi forrásból szereznénk be az élelmiszereket. A minket kiszolgáló kereskedővel kapcsolatban pedig az lenne az ideális, ha személyes kontaktust tudnánk kialakítani vele, így valószínűbb, hogy a termék is, amit kapunk jobb minőségű lenne.
Az Európai Unió országain belül hazánkban kapott legnagyobb lakossági nyilvánosságot az ügy. Brüsszel nem is adott ki olyan tanácsot a fogyasztóknak, hogy ne vásároljanak olyan terméket, amelyben guar gumi van. Rövid vizsgálódásunk is - a külföldön élő ismerősök körében és egyes sajtótermékekben - azt mutatta, Európában máshol nem téma a dioxin. Franciaországban például inkább borzolja a kedélyeket a száj-és körömfájás újbóli felbukkanása. Vámos György „beismerte”, hogy korábbi élelmiszerbotrányok kapcsán - kergemarhakór, alfatoxinos fűszerpaprika - ők szorgalmazták a szélesebb körű tájékoztatást. Mint megjegyezte: a konkrét ügy kapcsán a jövő fogja eldönteni, hogy indokolt volt-e a mostani intézkedéssorozat.
Az eddigi vizsgálatok azt mutatták, hogy egyetlen egy élelmiszerben sincsen határérték feletti dioxin vagy pentaklorfenol. A gyártó által a forgalomból kivont „Túróvarázsról” és „Krémes duó”-ról is kiderült, hogy veszélytelen. Legutóbb egy kávépor került gyanúba, de kiderült, hogy nem kerültek ki a boltokba a szennyezett tételek.