Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Viola
Káoszkormány
Politikai válság Lengyelországban

Összeomlott a hetek óta rogyadozó lengyel koalíció. Miután Jaroslaw Kaczynski kormányfő a maradék koalíciós minisztereket is lecserélte saját embereire, úgy tűnik, elkerülhetetlen lesz az előrehozott választások megtartása. Az utóbbi években gyakorlatilag felmorzsolódott baloldalnak továbbra sincs esélye, de a válság gyengíti a Brüsszellel szemben többek között az európai alkotmány ügyében a legélesebb kritikát megfogalmazó lengyel euroszkeptikus álláspontot is.

A legnagyobb posztkommunista ország politikai válsága július elején mérgesedett el, amikor is a kormányfő korrupció vádjával menesztette a kormányból Andrzej Leppert, a populista Önvédelem nevű párt vezetőjét, akit a sajtóban azzal is vádoltak, hogy szexért adott kormánymegbízásokat. Kaczynski leváltotta a belügyminisztert is arra hivatkozva, hogy akadályozta a Lepper-ügyet vizsgáló bizottság munkáját. Később pedig a kormányfő további négy minisztert menesztett: kettő az Önvédelem pártjához, kettő pedig a katolikus-nacionalista Lengyel Családok Ligájához tartozott. Helyükre Kaczynski saját pártjának, a Jog és Igazságosság Pártjának az emberei kerültek. Kaczynski a jelenlegi politikai helyzet kapcsán arra hivatkozott, hogy mivel a két kisebb koalíciós partner úgy döntött, hogy inkább az ellenzékkel működik együtt, megszűnt a legerősebb kormánypárt, a Jog és Igazságosság parlamenti többsége. „Ha pedig nincs többség, mivel a koalíciós partnerek megtörték a koalíciót, akkor a választások elkerülhetetlenek - jegyezte meg a kormányfő. Megtartjuk a választásokat, amilyen hamar csak lehet.” A voksolásra várhatóan még november előtt sort kerítenek.

A választásokig azonban a mostani parlamentnek még jóvá kell hagynia néhány törvényt, többek között Lengyelországnak a schengeni zónához való csatlakozásáról szóló törvényt is. Az előrehozott választások nem kis kockázatot jelentenek a Kaczynski testvérek pártja számára: a legújabb közvélemény-kutatások szerint jelenleg a legnagyobb ellenzéki párt, a Polgári Platform áll nyerésre, amely a 460 fős parlamentben 226 széket nyerhet el, míg a Jog és Igazságosság Pártjának mindössze 152 mandátumra van esélye. Az eddigi koalíciós partnerek, az Önvédelem és a Lengyel Családok Ligája lehet, hogy ősszel nem tudja átlépni majd a bejutáshoz szükséges küszöböt.