Amióta Stinggel elénekelte a Desert Rose című fülbemászó, egzotikus
hangvételű duettet, a közönség Cheb Mami neve mögött már nem egy éppen futó
szappanopera nagymamakorú hősnőjét sejti. A tavalyi Sziget-fesztiválon hazánkban
is fellépett európai hírű rai sztárénekes pályája mára a hullócsillag-fázisba
ért: az algír-francia dalnok a színpadi csillogásból az igazságszolgáltatás
reflektorfényébe került.
Kiss Tünde
Egyik volt barátnője, egy francia fotóriporternő bántalmazásának és fogva
tartásának alapos gyanúja miatt először 2006 októberében hallgatták ki Cheb
Mamit. A történet korábbra nyúlik vissza, amikor az énekes egy hazai koncertje
fotózásához Algériába hívja Isabelle Simont. Az észak-afrikai arab országban
való tartózkodása alatt kiderül, hogy Cheb Mami gyermekét várja, mire az énekes
ismerősei együttes erővel egyikük házába zárják a nőt, és ott két „orvos”
abortuszt kísérel meg rajta végrehajtani - sikertelenül. Franciaországba érve
nemcsak a magzat épsége válik bizonyossá, hanem Simon elhatározása is, hogy
megszüli a gyereket. Tavaly ősszel szerencsés módon egészségesen világra jött a
kislány, és a nyakas édesanya perbe fogta az énekest. A hölgy és a francia
ügyészség állítása szerint ugyanis a lidércálomba illő algériai „kiképzés” Cheb
Mami felbujtására történt. Az énekes legfrissebb albuma megjelenése kapcsán jött
Párizsba ünnepeltetni magát, csakhogy a repülőtéren őrizetbe vették, amikor
leszállt az Algírból érkező gépről. A többhónapos előzetes letartóztatásból 200
ezer euró óvadék ellenében szabadlábra helyezték a férfit, aki élt is a
lehetőséggel, és sebesen maga mögött hagyva Franciaországot, ősei földjén lelt
menedéket.
A negyvenegyedik évét taposó Mami ugyanis Algériában született, Ahmed Khelifati
Mohamed néven. Szülei egyszerű gyári munkások voltak, és kilenc gyermeket
neveltek. Az akkor nemrég önállósult Algéria egy sajátos fejlődési pályára
lépett, mely elegyítette az arab nacionalizmust és az államszocializmus bizonyos
elemeit. Ami a családot illeti, mindenkinek keményen dolgoznia kellett. Ahmed a
hétköznapokon hegesztett, de alig várta a hét fénypontjait, a gyakori esküvőket,
ahol a szereplésre vágyó fiú nagyobb tömeg előtt dalra fakadhatott. Egy rádiós
vetélkedő során fedezték fel a tizenéves srác három (!) oktáv hangterjedelemmel
hullámzó kivételes hangját, s tizenhat éves korától nem voltak gondjai a
lemezszerződésekkel sem. Nemcsak otthon, de Európában is ismert lett a neve,
mint a rai stílus ifjú tehetségéé.
Algéria modern kulturális kisugárzásának fő ága a rai zene, amelynek több
meghatározó sztárja (így például Cheb, a rai „királya”) is algériai származású.
A hagyományosan beduin alapokon álló népzene az arab alapjelleg mellé spanyol,
francia és afrikai elemeket is felöltött, de a mai pop-rai műfaj ifjú,
(szabatosan: kölyök, „cheb”) képviselői az öregekkel ellentétben már otthonosan
mozognak a reggae, a funk, a hip-hop és a soul terén is. Ami egy nyugati
embernek a blues, az az algírok életében a rai zene - ebbe beleadtak
apait-anyait, fájdalmaikat, vágyaikat, örömüket kevésbé, hiszen arra kevés okuk
adódott. Amit nem lehetett kimondani, azt kiénekelték - bár ezt sem lehetett
mindig büntetlenül tenni. 1992-ben kezdetét vette a majdnem egy évtizedig tartó,
példátlanul véres, közel 150 ezer áldozatot követelő algériai polgárháború. A
radikális fegyveres csoportok a ‘90-es évek végéig rettegésben tartották a civil
lakosságot, a terror mindennapos volt. A rai énekesekre az iszlám
fundamentalisták által kimondott fatva miatt a legtöbb algériai előadó
Franciaországba költözött - köztük Cheb Mami is, szinte első fecskeként, még a
’80-as évek végén. Az amnesztia kihirdetését követően már rohan haza
koncertezni, bízva, hogy „példájával másokat is hazalátogatásra bátorít”.
Fogadott hazájában, Franciaországban közben időnként a rasszizmus ellen is
kiereszti hangját, nyilván itt sem érzi felhőtlennek létét.
Mami álmai valahol Zidane szintjéig terjedtek, az 1998-as foci-vb kapcsán
örömmel nyugtázta, hogy a „világ legjobb” labdarúgójává lett a földije. „Ugyanez
történik a rai zenével Franciaországban” - vízionálta, feltehetően e jövőképben
önmagának főszerepre számítva. Jött is az ugródeszka, a zenebűvész társ Sting,
aki a „világ legjobb énekhangjainak egyike” előtt tisztelegve kérte fel a közös
felvételre 2003-ban. Noha slágerdalukban Mamira jobbára az „ooo, yele e yele” és
hasonló vokálok jutottak, ez persze nemigen zavart senkit, és az sem, hogy az
esetleges mély mondanivaló a nyelvi korlátok miatt elsikkad.
Fotó: Reuters
Négy éve Jacques Chirac francia elnök a rai műfajának a világban való
elterjesztéséért Nemzeti Érdemrenddel, a Becsületrend után a legnagyobb állami
elismeréssel tüntette ki Cheb Mamit. A sztár azóta apa lett, és a maga részéről
mindent elkövetett, hogy gyermeke ne szülessen meg. De ha már megszületett, ő
aztán semmiről nem tehet, az egész „a menedzser ötlete volt”, és inkább a
„terrorizmus légkörétől” belengett Algéria bíróságán engedi magát kihallgatni,
ahol „nem olyan elfogultak, mint a franciák”. A szkeptikusok - mert a fórumok
tanúsága szerint ők sem haltak még ki teljesen - álláspontja viszont az, hogy ez
csupán egy újabb felvonás az európaiak számára íródó folytatásos tanmeséből,
melynek „a vér nem válik vízzé” mondás lehetne a mottója. A „Világ kultúrái,
egyesüljetek!” régi-újkeletű jelszó csak nem akarja átírni az életfelfogásokat,
a nemzeti tradíciókat, az emberi jogokhoz való viszonyulást, mégha az
íróeszközöket a showbusiness állja is.
A történtek hallatán a közvélemény már meghozta az ítéletet: a rajongók, akik
eddig kedvelték az érzésektől túlfűtött Cheb Mami lemezeket, most viszolyognak
dalai hallgatásától. Akik mégsem, azok mindenesetre most már teljes átéléssel
énekelhetik Stinggel a közös slágerdal egy sorát: „I realize that nothing as it
seems”, azaz: „Ráébredtem, semmi sem az, aminek látszik… Yele e yele.”