Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Valamit kapunk
Napokon belül elfogadhatja Brüsszel az Új Magyarország fejlesztési terv operatív programjait - erősítette meg az illetékes EU-szóvivő. Ha a KözOP-ot (Közlekedési Operatív Program) is elfogadják, az megnyitja az utat az egyéni projektek - köztük a budapesti 4-es metró uniós társfinanszírozásának - pályázataihoz. „Semmilyen támogatást nem hagytunk még jóvá a magyar metróra” - szögezte le a szóvivő. Brüsszeli források szerint jó darabig nem lehet még megmondani, hogy az EU mennyi pénzt ad majd a metróra, és lehet, hogy idén nem is tudjuk meg ezt a számot.

Megegyeztek

Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium és az érintett gazdák képviselői. A termelők 9-10 milliárd forint támogatást kapnak, attól függően, hogy hány termelő veszi igénybe a kamattámogatásos hitelt. Gráf József miniszter az egyeztetés után elmondta: a 100 százalékos fagykárt szenvedett termelők kapnak nagyobb kárenyhítést. A támogatás egy része költségvetési forrás, amit jelentősen megnöveltek a minisztérium keretéből. A termésbecslés alapján október 15-ig szeretnének kárenyhítési előleget fizetni a fagykárt szenvedett gazdáknak.

Bírságok a Hungaroringen

A pénzügyőrök több százezer forint értékben találtak hamis termékeket, zászlót, sapkát, takarót a múlt heti Hungaroringen, ahol folyamatosan ellenőrizték az árusokat. A jövedéki ellenőrzések során 19 esetben tártak fel törvénysértést, a vámhatóság közel 1-1 millió forint mulasztási, illetve jövedéki bírságot szabott ki. Gyakori volt a jövedéki nyilvántartások hiányos vezetése,
a termékek származásának nem megfelelő igazolása, valamint a nyugtaadási kötelezettség elmulasztása is. Többször előfordult, hogy a dohánytermékeket az adójegyen feltüntetett ártól eltérő összegért értékesítették.

Adócsökkentés: elnapolva

Mindenki szeretné csökkenteni a magyarországi adókat, ám erre a bevezetett megszorító intézkedések miatt nincs mód - derült ki Veres János pénzügyminiszter keddi interjújából. A pénzügyi tárca vezetője közölte: a versenyképességi kerekasztal által megfogalmazott komplex adócsomag egyelőre még évekig nem lép hatályba. Jóllehet már benyújtottak a parlamentnek néhány egyszerűsítési javaslatot az adóbevallásokkal kapcsolatban. Ezek nyomán a bevallások száma a jelenleginek a felére csökkenthető.  (Összeállította: Major Nóra)