Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Viola
Ázsiai özönvíz
Katasztrófahelyzet egy évvel az olimpia előtt

Miközben a világ szerencsésebb fele a vakációval van elfoglalva, Ázsiában emberemlékezet óta nem tapasztalt özönvíz miatt kellett millióknak elhagyni otthonukat. Kína délnyugati és keleti részén a heves esőzések után bekövetkező áradások közel 200 millió ember életét dúlták fel, és 4-5 millióra tehető azok száma, akiket evakuálni kellett otthonukból. Indiában, Pakisztánban és Nepál déli részén a monszun okozott heves áradásokat, amelyek következtében a térségben közel 20 millióan maradtak fedél nélkül.

Kínában az áradás veszélye ugyan minden évben felmerül, idén azonban az egy év múlva olimpiát rendező ország 1,3 milliárd fős lakosságának mintegy 20 százalékát érintette a folyók tombolása, amit a szokatlanul heves esőzések váltottak ki. A károkat eddig mintegy 7 milliárd dollárra (1200 milliárd forint) becsülik. A tragédia leginkább a mezőgazdaságból élő - és a lakosság nagyobb részét kitevő - vidékieket sújtotta, akiknek több millió hektárnyi termése veszett oda.
Dél-Ázsiában júniusban köszönt be menetrendszerűen a monszunidőszak, amely egészen szeptemberig eltart. Általában heves esőzésekkel jár, ám az idei csapadékmennyiség már eddig is rekordokat döntött: 15 nap alatt 880 milliméter eső hullott, amire harminc éve nem volt példa. A monszunidőszak június óta csak Indiában már több mint 1200 emberéletet követelt, de több tucat áldozat van Bangladesben és Nepálban is.
2 millióra tehető azoknak a száma, akik háztetőkön, fennsíkokon rekedtek, élelem és ivóvíz nélkül. A katonaság helikopterekről dobál le számukra segélycsomagokat. A hatóságok különböző járványok kitörésétől tartanak.