Vissza a tartalomjegyzékhez


A hétvégén légiparádé lesz Kecskeméten

Egyre nagyobb tömegeket mozgat meg az immár hagyománnyá váló Nemzetközi Repülőnap és Hadtechnikai Bemutató, melyet idén is Kecskeméten rendeznek meg a Szentgyörgyi Dezső Repülőbázison augusztus 11-12-én. A kétszázezres tömeg tekintetét húsz ország pilótái tartják majd órákig az égben.

A Holland Királyi Légierő például olyan helikopterrel érkezik hazánkba, amelyet a nagyközönség igen ritkán láthat a leterhelt nemzetközi katonai szerepvállalások miatt. A görög légierő pedig egy speciális festésű, tigrismintás gépet repít Magyarországra. De itt lesz az AWACS is, amely a NATO légi előrejelző és irányítórendszerének egyik legfontosabb eszköze, és amelyen magyar tisztek is szolgálnak. A repülőnapok legnépszerűbb látványosságai mindig a kötelékrepülések, amelynek alkalmával több (esetenként tíz-tizenkét) gép repül együtt. Idén öt különböző formáció bemutatóját láthatja majd a közönség. Újra itt lesz a nyolc Alphajet géppel repülő Patrouille de France, és a szintén nyolc gépből álló török Turkish Stars kötelék. Első alkalommal repülnek Magyarországon a svájci Patrouille de Suisse és a horvát Krila Oluje-Wings of Storm kötelékek, valamint a dán Baby Blue nevű formáció. A Magyar Honvédség a MiG-29-es és Gripen vadászrepülőgépeket, az L-39-es és JAK-52-es kiképző- és oktatógépeket, és a Mi-24-es harci és a Mi-17-es, Mi-8-as szállítóhelikoptereket is felvonultatja a bemutatón.
Az idei repülőnapról sem hiányozhat a hazai repülés jelenlegi két nagyja, Besenyei Péter műrepülő világbajnok és Veres Zoltán műrepülő Európa-bajnok. A parádé egyik érdekessége a Palik László és Bochkor Gábor által irányított járművek nem mindennapi versenye, ahol egy Forma-1-es versenyautó és egy vadászrepülőgép gyorsaságát mérik össze.
A kapunyitás mindkét napon 7 óra 30-kor, a kapuzárás pedig 18 órakor lesz. A belépők árai nem emelkedtek a két évvel ezelőtti jegyárakhoz képest, vagyis augusztus 10-ig elővételben a felnőtteknek 3500 forintba, a gyerekeknek pedig 1500 forintba kerülnek a napi jegyek. Akik nem tudnák a belépőjüket megváltani augusztus 10-ig, azoknak a helyszínen felállított jegyárusoknál, valamint az ország különböző pontjain hétvégén is nyitva tartó lottóárusító termináloknál lesz lehetőségük jegyet váltani kicsit drágábban: a felnőtteknek 4000, a gyerekeknek pedig 2000 forintba fog kerülni a belépő. A légi programok mellett földi szórakozásról is gondoskodnak a szervezők. Gyönyörködhetünk a gépcsodákban, a színpadon pedig 11-én Völgyi Zsuzsi, 12-én az Állami Népi Együttes produkciója lesz látható 17 órától. (x)