Major Nóra
Dubai: a sivatagi Kánaán

Egy mondás szerint Dubaiban bármit ki lehet találni, mert minden „csak” pénz kérdése, és minden meg is valósul, hiszen ez is „csak” pénz kérdése. És hogy miből futja rá? Például az olajból - amíg van. A helyiek szerint ugyanis az Egyesült Arab Emirátusok 2010-re menthetetlenül kifogy a fekete aranyból.

Persze ne gondoljuk, hogy Dubai „királya”, Mohammed bin Rashid Al Maktoum sejk (képünkön) is velünk együtt értesült a szomorú hírről. Az uralkodó már a nyolcvanas években gondolt a többlábon állás stratégiájára, amikor a hatvanas években induló olajkereskedelemből származó bevételeket nem kolibrinyelv-pástétomra költötte, hanem infrastrukturális fejlesztésekre. Ennek köszönhetően ma Dubai gazdagsága mindössze 6-7 százalékban származik az olajból, java részét pedig a helyi pénzügyi szféra, az árukereskedelem és az egyre erősödő, évi hat millió fős luxusturizmus termeli ki. „Mi nem egyszerűen csak meg akarjuk változtatni Dubait, hanem példát akarunk mutatni az egész Közel-Kelet számára” - nyilatkozta a sejk „jobbkeze”.

Híre bejárta a világot, amikor pár éve a dubaiak se szó, se beszéd elkezdtek homokot hordani a tengerbe. A „mozgalomnak” azonban értelme is volt: egy mesterséges, pálma alakú szigetcsoportot építettek, ahol a „pálmaágakon” luxusszállodák, bevásárlóközpontok, irodák és lakóházak „fészkeltek”. A nagy sikerre való tekintettel a Palm Jumeirahot nemrég újabb attrakció követte. Jelenleg épp egy földgömböt utánzó szigetcsoport (The World) utolsó simításain fáradoznak. A Nagy-Britanniát mintázó sziget ára 15 millió font, amelyből David Beckham és Rod Steward már be is vásárolt magának. Tőszomszédságukba pedig a topmodell Liz Hurley és a focista Micheal Owen „költözött”. A mesterséges luxusrezidenciák közül egyedül „Izrael” megfelelője nem eladó - diplomáciai okok miatt. A beruházás teljes összege (140 milliárd font) több, mint Kína és az USA tavalyi külföldi tőkebeáramlása összesen.
Dubaiban található a világ egyetlen hétcsillagos szállodája, a Burj Al Arab. Itt a legolcsóbb szoba ára 4000 dollár (800 ezer forint) egy éjszakára. A szálloda tetején található egy 110 méter magas és hatezer tonna műhóval üzemelő alpesi sícsarnok, ahol átlagosan mínusz két fok van. De ez még nem minden: most „csakazértis” elkezdték építeni a világ első nyolccsillagos szállodáját: ez a víz alatt lesz, és csak a recepció nyúlik majd a vízfelszín fölé.
Szintén itt épül a világ legmagasabb toronyháza is. Várhatóan jövőre már el is készül a 124 emeletes és több mint nyolcszáz méteres Burj Dubai. A rekordméretű toronyház hétszáz kiadó helyisége a meghirdetés után nyolc órán belül elkelt. A dubaiak most sem spóroltak: a Burj torony teljes költsége 1,1 milliárd dollár, azaz 200 milliárd forintba kerül.
A mai ultramodern metropolisz látképét óriási felhőkarcolók, négysávos utak és luxusszállodák díszítik. Ki hinné, hogy nyolcvan évvel ezelőtt mindezek helyén még bádogházak álltak, nem volt egészségügyi ellátás, és az ivóvíz is hiánycikknek számított? Akkoriban a letelepedő beduinok datolyát termeltek, hajókat építettek és gyöngyhalászatból éltek. Dubai a 20. században a térség jelentős kikötővárosává érett. Pozícióját csak tovább erősítette, amikor 1966-ban olajat találtak a földjében. A kitermelés nem volt éppen gigászi, de az előrelátó vezetésnek köszönhetően Dubai ripsz-ropsz az Emirátusok kereskedelmi és pénzügyi központjává fejlődött.
A négyezer négyzetkilométer területű városállamban jól megfér egymással a múlt és a jelen. „Ez a világ legoptimistább és legkreatívabb helye” - mondja egy helyi üzletember. A társadalmi élet itt meglehetősen kettős: az iszlám jogot (saria) nem tekintik szentírásnak, a jelen lévő keresztény kisebbség szabadon tarthat istentiszteleteket és építhet magának gyülekezeti házat. Dubaiban gyakorlatilag a munka értéke szabja a törvényt: aki vét a közbiztonság ellen, többé nem léphet be az „ígéret földjére”. Éppen ezért nincs itt autólopás vagy -feltörés, és bárki nyugodtan sétálgathat éjszaka még a sikátorokban is. Az alkoholfogyasztás nem tiltott, bár a nyílt utcán nem szeretik, ha valaki részegen mutatkozik. A hölgyek kedvük szerint öltözhetnek, akár miniszoknyába is, és bármilyen munkát elvállalhatnak. Habár a prostitúciót tolerálják a helyiek, a homoszexualitást „papíron” elutasítják. Ennek köszönhetően Dubaiban minden harmadik nő orosz származású, szőke prostituált.
„Mi, arabok és muszlimok vagyunk ma a világ fekete bárányai. Az egész Dubai-projekt célja, hogy ez megváltozzon. Nem csak arról van szó, hogy mi egyre nagyobbak legyünk és ebből egyre nagyobbat kaszáljunk. Egy olyan sikertörténetet akarunk bemutatni, amely a kivülállókban tiszteletet ébreszt és nem félelmet” - tárta fel a rejtett ambíciókat egy helyi értelmiségi. Ezzel összhangban, pár éve a külföldiek előtt is megnyílt a földvásárlás lehetősége, ami mágnesként vonzotta a térségbe a világ kőgazdag elitjét.
Úgy tűnik, Mohammed sejk képzeletének nincs határa. Egy helyi limuzinsofőr szerint amit a „főnök” csinál, az már több a soknál: „A tengert beviszi a sivatagba, a sivatagot beviszi a tengerbe. Őrület!” Talán a Nyugat számára kissé feudálisnak tűnhet, hogy Dubaiban nincs parlament, nincsenek pártok, sem választások, hogy a szabad sajtót mint nem létező fogalmat már ne is említsük. Mohammed sejk egyszemélyben a Dubai gazdaság elnök-vezérigazgatója is, és közvetlen befolyást gyakorol a legtöbb helyi vállalkozásra. Cserébe viszont, az állami döntéshozatal garantáltan mentes minden bürökráciától és sorban állástól, továbbá a sejk olyan életszínvonalat biztosít közel egymillió alattvalójának, mintha minden héten ötösük lenne a lottón! (Lásd erről bővebben keretes írásunkat)
A helyi lakosságnak azonban mindössze 20 százaléka számít állampolgárnak. Kívülállónak szinte lehetetlenség Dubaiban polgárjoghoz jutnia: itt akkor lehet valaki honpolgár, ha apja és anyja is dubai születésű, vagy ha egy helyivel kötött házasságot és legalább 35 éve az Emirátusok területén él. Ezek után nem csoda, hogy Dubait is a vendégmunkások „tartják el”. Ők származási helyüktől függően, hierarchikus munkavállalói rendszerben élnek: az útépítők dél-indiaiak, a taxisok és a sofőrök pakisztániak, a recepciósok, a személyzeti vezetők, az alsó szintű vezetők Srí Lanka-iak vagy filippínók. A nagy szállodák és vállalkozások középvezetői indiaiak, a felsővezetést pedig európaiakra és nem ritkán amerikaiakra bízzák.