Vissza a tartalomjegyzékhez

Németh Szilárd
Bírói tévedések Magyarországon

Bírói tévedések a magyar igazságszolgáltatásban is előfordulnak, és ezek a hibák a múltban gyakran tragédiákhoz vezettek.
A magyar ítélkezés legemlékezetesebb tévedései közé tartozik a Burka-ügy. Idősebb és ifjabb Burka Ferenc kálváriája 1999 tavaszán kezdődött, miután Gyurcsó Jánost vérbe fagyva találták meg házának udvarán.

A rendőrség másnap elvitte Burka Ferencet otthonából, két héttel később 55 éves édesapját is. A két személy előzetes letartóztatásba került, majd a megyei bíróság a fiút 13, apját 15 év börtönbüntetésre ítélte. Megdöbbentő módon az eljárásban a vád érvként használta fel, hogy a bizonyítékok „jellegzetesen cigány elkövetési módra” utaltak. Az esetre a Helsinki Bizottság is felfigyelt, és mivel a bizonyítékok hitelessége megdőlt, a Szegedi Ítélőtábla 2005-ben megsemmisítette a megyei bíróság döntését. Burkáék azóta se heverték ki az esetet.
Tragikusabb véget ért Pusoma Dénes ügye. 1994-ben egy Heves megyei kistelepülésen halálra vertek egy 86 éves asszonyt. A rendőrség gyanúja egy értelmi fogyatékos asszony vallomása alapján egy szintén szellemi fogyatékosságban szenvedő, roma származású férfira, Pusoma Dénesre terelődött. Az eljárás során a rendőrség, majd a bíróság is figyelmen kívül hagyta azokat a bizonyítékokat, amelyek a férfi ártatlanságát támasztották alá, így Pusomát első fokon 6 év börtönbüntetésre ítélték. A rendőrség 1996-ban elfogta az igazi tettest, Pusoma Dénes pedig kiszabadult, és kártérítési pert indított a magyar állam ellen. Miután kártérítést nem kapott, illetve a korábbi szerény és megszokott életébe sem tudott visszailleszkedni, a férfi összeomlott. 1997-ben egy éjszakát apja sírjánál töltött el, másnap pedig az ivádi erdőben felkötötte magát.
Súlyos traumát kellett átélnie a magyarcsanádi testvérpárnak, Gán Miklósnak és Zoltánnak is, akik emberölés vádjával 15 hónapot töltöttek előzetesben.
A felmentő ítélet nyomán a testvérpár jogosult lett volna arra, hogy a fogva tartásban töltött hónapok miatt kártalanítást követeljen az államtól. A Szegedi Városi Bíróság a kártalanítási ügyben úgy döntött, hogy a kért összeg eltúlzott, mert a testvérpár személyisége „primitív”, így kevésbé viselte meg őket a fogva tartás. Az ártatlanul meghurcolt testvérpár megalázása óriási közfelháborodást váltott ki.