Vissza a tartalomjegyzékhez


Igaz-e, amit csinálok?

Nyelvészeti ismereteim hézagosságára utal, hogy fogalmam sincs, honnan ered az a szólásmondás, hogy szólj igazat, betörik a fejed. Nos, a mindennapjainkban tanúi lehetünk annak, hogy miként születik és terjed el egy hasonló tartalmú, frappáns új mondás, érdemes felfigyelni rá. Mondd ki az igazat, s megjárod, mint Őszöddel Gyurcsány! Mitől is lett ily módon valóságos népmesehős a szemüvege mögül ránk sandító vagy éppen felénk kacsintó, kétségkívül ugyancsak szókimondó miniszterelnök? Minek a jelképe lett Őszöd?

A csalafintaság már Kádár alatt honosodott meg. Amit az üzemből ezt-azt, építőanyagot, csavart hazaviszel, abból is csak a nemzeti vagyon gyarapodik. Ha pedig többet akarsz kapni a munkádért, alakíts a gyárban géemkát, és adj róla számlát, hogy a munkabértétel kikerülhesse a különféle járulékkötelezettségeket. Ebből a szabályok között surranó módszerből nőtt ki aztán az adócsalások zseniális bozótja, amely az adóköteles egyének csaknem felét mára már szinte nyomtalanul el tudja tüntetni, többek közt a minimálbért zsebbe kiegészítő oltári nagy turpisság, meg talán az egész alvállalkozói hálózat is, amelyben csak egy gondosan szervezett csődeljárás kell a felhalmozott adósságok eliminálásához, de még jobb, ha a szándékosan mínuszba forgatott céget formálisan egy hajléktalan „vásárolja meg”. Fodrásznál, boltban, szerelőtől azóta sem kérsz számlát, mert úgy olcsóbb, ha az ügylet adómentes, a bejárónő fizetségét, de még a fogpótlásod árát is ugyanígy rendezed természetesen, az orvosaidnak diszkréten zsebébe dugott hálapénz-összegekről nem is beszélve.
A tarifát csak nagy néha közli maga a doktor úr, olykor a nővér, de rendszerint csak a betegtársak súgják meg, adják tovább. Folytassam? Minek? S hiába van eleged már az össznépi bundából, a kéz kezet mos mindent behálózó szövevényéből, amibe többé-kevésbé valahányan belegabalyodtunk már. Tűnődünk meg mérgelődünk rajta nap mint nap, káromkodunk miatta évtizedek óta, de hogy tegyünk is ellene? Ugyan, hiszen a csuka fogta róka, róka fogta csuka szituáció úgy van kitalálva, hogy mozdulni se merjünk, a saját kis érdekeink veszélyeztetése szinte mindegyikünknek megköti a kezét, befogja a száját. Pláne, hogy még meg is merjük fogalmazni a gyökeres változás, egy komplex reform igényét, programját valamilyen fórumon? Például egy frakció-aktíván, Őszödön? Az már mégiscsak sok! Azon a fél ország felháborodik.
Marad tehát minden a régiben, csak tanúi lehetünk egy új szólásmondás születésének, ami lassanként besorolódik a mit se változtató, szellemes pesti viccek kategóriájába, hogy mondj igazat, s megjárod, mint Őszödöt Gyurcsány. Ha hagyjuk. Ha bölcsen együtt gondolkodva, olykor bírálva, de mindig építően nem sorakozunk fel mind többen a gyökeres változtatás merész szándéka mögé.
Fekete János