Vissza a tartalomjegyzékhez


Sávos települések

A Jobbik Magyarország levélben keresett meg, melyben kifejtette, hogy a magyar nép 1100 éves európai államiságára emlékezve ünnepélyesen árpádsávos zászlót szándékozik minden településnek ajándékozni. Levelükben felkértek mint a város polgármesterét, hogy a település nevében fogadjam el az árpádsávos zászlót.

Ahogy azt válaszlevelünkben a Jobbik Magyarország Mozgalommal is tudattuk, az árpádsávos zászlót elfogadjuk. Erre a zászlóra mint történelmi zászlóra tekintünk, elfogadásával a magyar nép múltjára emlékezünk. Sajnálatosnak tartom, hogy egyesek pillanatnyi politikai érdekből megpróbálják befeketíteni a zászlót. Hiszünk benne, hogy a magyar nép fölött nem a gyász lobogójának kell lengeni, hanem megbecsülni múltunkat, s abból merítve, mindenkori lehetőségeinkhez mérten, összefogva, tenni a haza felvirágoztatásáért, még akkor is, ha időről időre lesznek, akik ilyen-olyan okból megpróbálják megosztani az országot.
A Jobbik Magyarország politikájával nem kívánok foglalkozni.
Dr. Czira Szabolcs
Nagykőrös polgármestere