A klasszikus hidegháború idején mindennapos volt, hogy a nyílt tengeren
amerikai kémrepülőgépek mélyrepülésben húztak el szovjet hajók fölött. A
napokban azonban egy orosz atomjégtörőt fényképezett többször is és nagyon
alacsonyról egy amerikai felderítőgép a Jeges-tengeren. Pedig ez a jégtörő nem
hadihajó, és semmiképpen sem fenyegeti az Egyesült Államok biztonságát. Igaz,
mostani útja végső soron valóban érintheti a NATO-államok gazdasági érdekeit.
1937-től kezdve - a háború éveit leszámítva - mind mostanáig szovjet
kutatóállomások működnek a Jeges-tenger úszó jégtábláin: megfigyeléseikkel
segítik a gyakorlatilag máig is szovjet monopóliumnak számító, jégtörők
segítette hajózást az északi-tengeri úton. 1971-ben egy külföldi
újságírócsoporttal magam is jártam az Északi-sark 19 nevű kutatóállomáson, amely
jégtábláján éppen a pólus közelében sodródott, és amelyet csak repülőgéppel
lehetett megközelíteni. Az ott dolgozó másfél tucatnyi munkatárs részletesen
beszélt nekünk munkájáról, ám azt már akkor is sejtettük, hogy nem mindenről.
Abban az időben ugyanis az Arktisz jelenségeinek, állapotának kutatása, állandó
megfigyelése már nemcsak tudományos vagy hajózási szempontból volt fontos. Mint
a Szovjetunió és az Egyesült Államok közötti legrövidebb útvonalon, egy harmadik
világháború esetén erre repültek volna - mindkét irányban - az atomtöltetet
szállító bombázó repülőgépek és interkontinentális rakéták. De a sarki jégpáncél
alatt rejtve közelíthették volna meg céljukat a hasonló fegyverekkel ellátott
tengeralattjárók is.
A szovjetek óriási pénzeket fordítottak a - tudományos és attól
elválaszthatatlan katonai célú - kutatásra a már-már mare nostrumnak (saját
beltengernek) tekintett Jeges-tengeren.
A hajók kísérésére tucatjával építették a - részben atomerő-meghajtású -
jégtörőket, amelyeknek segítségével az északi-tengeri úton négy, sőt még több
hónaposra tolták ki a nyári navigáció idejét.
A hidegháború végeztével az Arktisz sokat veszített hadászati jelentőségéből.
Megjelent viszont egy új tényező: a sarki óceán fenekén található, állítólag
kolosszális szénhidrogénmezők a Csukotka-Murmanszk-Északi-sark háromszögben. A
világ szénhidrogén-tartalékainak fogyásával, a kőolaj árának emelkedésével
ugyanis a nem túl távoli jövőben valószínűleg még az ebben a térségben
olyannyira költséges kutatás és kitermelés is szükségessé és kifizetődővé
válhat. Annál is inkább, minthogy a tudósok többségének előrejelzése szerint a
globális felmelegedés hatására az állandó jég határa tovább húzódik északra, és
akár már 2040-re többnyire jégmentes lehet a szóban forgó tengeri körzet nagy
része. Természetes, hogy az Egyesült Államok nem hagyhatja ezt figyelmen kívül.
Az oroszok azt állítják, hogy a Lomonoszov- és a Mengyelejev-gerinc, valamint
több más víz alatti hegylánc, amely több mint 3000 méterrel emelkedik ki a
Jeges-tenger fenekéről, az úgynevezett szibériai tábla folytatása. Vagyis
kontinentális talapzatnak minősíthető, s ily módon - szerintük - orosz tulajdon,
saját gazdasági övezetük, amelyet csak ők aknázhatnak ki. 2001-ben Oroszország
bejelentette igényét az Északi-sark alatti 1,2 millió négyzetkilométernyi
tengerre (tengerfenékre). Az ENSZ azóta sem képes igazságot tenni ebben a
kérdésben. Tudniillik az orosz állítás vitatható, és vitatják is. Dánia például
a Lomonoszov-gerincet a fennhatósága alá tartozó Grönland folytatásának tekinti.
A kanadai Ellesmere-sziget ugyancsak közelebb van az Északi-sarkhoz és a
gerinchez, mint az orosz szárazföld.
A messzi északon található norvég Svalbard szigetcsoportot birtokló Norvégia
ilyen alapon szintén bejelenthetné igényét. Ted Neild angol geológus egyszerűen
nonszensznek nevezi az orosz követelést.
Július végén pedig éppen az orosz igények tudományos alátámasztására indult
el Murmanszkból az Északi-sarkhoz a német Der Spiegel által geopolitikainak
nevezett Arktisz-2007 nevű expedíció az Akagyemik Fjodorov nevű kutatóhajón,
amelyet a Rosszija nevű atomjégtörő kísér. Fedélzetükön százötven tudós, kutató,
tévés és politikus utazik, az expedíció vezetője pedig Artur Csilingarov (kis
képünkön), akinek itt mindkét funkciója egyaránt fontos. Ő ugyanis az állami
duma elnökhelyettese, de egyben az orosz sarkkutatók szövetségének elnöke is,
legendás hírű sarkkutató, akadémiai levelező tag. A két hajó a gazdag szakmai
felszerelésen kívül helikoptereket visz a fedélzetén, továbbá két mélytengeri
kutatóhajót, amelyeket az oroszok korábban James Cameron Titanic című
filmjének forgatásához kölcsönöztek. Ezekkel most minden korábbinál mélyebbre,
4200 méterre készülnek leereszkedni a tengerszint alá. Ezenkívül egy titánból
készült orosz nemzeti lobogót kívánnak „kitűzni” az Északi-sark alatt a tenger
fenekén, noha maguk is jól tudják, hogy nemzetközi jogi szempontból ennek nincs
jelentősége.
A teljes igazsághoz persze az is hozzátartozik, hogy az északi Jeges-tenger
térsége ma sem kizárólag gazdasági szempontból érdekli az oroszokat. Az ő
felségterületükhöz tartozó Ferenc József-földön például hadászati nukleáris erők
állomásoznak, míg Novaja Zemlján működik nukleáris tudományos-műszaki kutatásaik
központi gyakorlótere.
Így tehát érthető az amerikai „kíváncsiság”. Orosz közlés szerint az Egyesült
Államok sürgősen egy jégtörőt is vezényelt az Arktisz-2007 expedíció
célterületére. És addig is, amíg az odaér, felderítő gépeik mélyrepülésben
fényképezik az orosz kutatóhajót és jégtörőt. Hogy aztán ez valóban ad-e nekik
valami hasznosat, vagy - mint a „régi szép” hidegháborús időkben - csak az
ellenfél idegesítésére szolgál, azt a távoli, tengerpart nélküli Magyarországról
fölöttébb körülményes megítélni.