Makki Marie-Rose
Zárkózott magyarok
Gyanús a barátságos ember

A magyar ember hagyományosan nem túl barátkozós fajta - honfitársaink egymáshoz való viszonyulását meglehetősen bizalmatlan, érdekorientált szemlélet vezérli.
A vagyoni különbségek és a politikai nézetek minden korábbinál erősebben meghatározzák nemcsak a felnőttek, hanem a gyerekek közti viszonyok alakulását is. Viszont meglévő kapcsolatainkban előszeretettel kisajátítjuk és kontrolláljuk egymást.

Fotó: Somorjai László

„Magyarországon az embereknek mindig is kevesebb barátjuk volt, mint a hasonló korú és társadalmi helyzetű nyugati embereknek” - mondja Tóth Olga szociológus. Ennek több oka is van. Egyrészt a sok munkával és stresszel járó életmód, amit az emberek korábban is folytattak - gmk-zás, kalákában felépített házak stb. -, nem hagyott sok fölös energiát a baráti kapcsolatok ápolására. A rendszerváltozással a helyzet drámaira fordult: a krónikus időhiány, a vagyoni különbségek növekedése, sőt a politikai nézeteltérések nemcsak meglévő barátságokat ástak alá, hanem sok esetben házasságokat is, s egyben megnehezítették az új kapcsolatok kialakulását is.
Leginkább szociális okokra vezethető vissza, hogy 1993 és 1997 között különösen nagyarányú volt a baráti kapcsolatok leépülése a magyar társadalomban. A Tárki kutatásai szerint 1993-ban az emberek egyötödének, 1997-ben már az egyharmadának nem volt egyetlen barátja sem. A barátságok jelentős része ugyanis munkahelyi kapcsolatból adódik, aminek nem tesz jót a fokozott létbizonytalanság, a tömeges munkanélkülivé válás meg különösen nem. 1997 után pár évig megtorpanni látszott az emberek elmagányosodása, majd ezt követően újból felerősödött: 2000 óta mind a vagyoni helyzet, mind a politikai hovatartozás szerepe kimutathatóan megnövekedett a kapcsolathálózatok kialakításában. Ma minél fiatalabb és iskolázottabb valaki, annál több barátja van - különösen, ha férfi, pláne, ha városlakó is egyben.
Az sem mellékes, hogy egyáltalán mit várunk a barátainktól. Egy kiterjedt kutatás szerint az emberek fele kifejezetten egyoldalúan, énközpontúan nyilatkozik a témáról: „értsen meg engem”, „hallgasson meg engem”, „elmondhassam neki a gondjaimat”, viszont meglepően kevesen írták le kölcsönös, kétoldalú viszonyként a barátságot.
Honfitársaink zárkózottságának legfőbb okát a szakember abban látja, hogy a magyar társadalomban egy nagyon erős gyanakvás él a felnőttek barátkozásával kapcsolatban. Hihetetlenül erősek a valamikori paraszti társadalom hagyományai: a családon kívüli kapcsolatok kialakítása máig nem igazán kedvelt és elfogadott dolog Magyarországon. A fiataloknak többnyire kiterjedtebb baráti körük van, de ha valaki megházasodik, vagy tartós kapcsolata lesz, attól kezdve a párjával bezárulnak, elkezdik egymást borzasztó szorosan tartani, kisajátítani. Sőt, a külvilág, a szülők is rossz szemmel nézik a külső kapcsolatokat, mondván: minek jár el az illető másokkal beszélgetni vagy más közösségbe kikapcsolódni, amikor ott a családja. Nem véletlen, hogy a barátok számának legdrasztikusabb csökkenése átlag huszonhat éves korban - a házasodási átlagéletkorban - következik be.
„Én pont azt látom, hogy gyakran azért bomlanak fel jónak hitt házasságok, mert nincs olyan kívülálló, akivel meg lehetne beszélni a problémákat - véli a társadalomkutató. - Gyakoriak a bezárkózó házasságok, olykor ellendrukker szülőkkel súlyosbítva. Sokan ilyenkor kapaszkodnak bele a gyerekeikbe. Egy 2002-es vizsgálatunk során, amelyet 22-27 éves diákok körében végeztünk, kiderült, hogy a megkérdezett nők és férfiak kétharmadának egyaránt elsőrendű - és gyakran egyetlen - bizalmasa az édesanyja. Sőt, ez az érzelmi kötődés gyakran kölcsönös, tehát az anyának is elsődleges bizalmasa a gyermeke - nem pedig a saját férje.”
A magyarok kapcsolatai a családra korlátozódnak, és nem könnyen fogadják el a különböző erősségű, szerteágazó kapcsolatok jótékony hatását. „Pedig nem muszáj belemászni mások életébe, szorosan fogni, kisajátítani, kontrollálni néhány embert, ahelyett hogy egy könnyed, üdítő nexust alakítanánk ki sokakkal, tiszteletben tartva egymás egyéni szabadságát” - mondja a szociológus.
Amíg egy élethelyzet, egy közös cél összeköt, addig él a legtöbb baráti viszony. Dinamikus dolog a barátságépítés, nem tragédia, ha nincsenek életre szóló barátságok, amennyiben az ember mindig tud újakat építeni. Kérdés persze, hogy mennyire tud egy bizalmatlanságra épülő társadalomban. A Tárki májusi vizsgálatában például a megkérdezettek túlnyomó többsége egyetértett olyan állításokkal, mint: „Az emberek csak akkor hajlandóak másokkal együttműködni, ha érdekük fűződik hozzá”; illetve: „Ha az ember nem figyel oda állandóan, mások kihasználják.” Sőt, minden ötödik-hatodik válaszadó szerint, ha valaki komoly bajba kerül, akkor biztos, hogy senki nem törődik majd vele. A kollektív bizalmatlanság legerősebben a Dél-Alföldön, legkevésbé pedig Közép-Magyarországon volt jellemző.