Vissza a tartalomjegyzékhez

Busa Viola
Kisiklott a demokrácia vonata?
Folytatódik Törökország titkos iszlámosítása

Győzött a törökországi választásokon Recep Tayyip Erdogan miniszterelnök iszlámista gyökerű pártja, az Igazság és Fejlődés Pártja (AKP). Az eredmények fényében az ellenzék úgy érzi, továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy az AKP, amely több volt iszlamista vezetőt is magába olvasztott, újra „iszlámosítja” az országot. Erdogan azonban váltig állítja: folytatni fogja a megkezdett reformokat, és az uniós csatlakozást is tovább szorgalmazza.


Abdullah Gül és Recep Tayyip Erdogan a választási győzelem után

A választások eredményeképpen az AKP az 550 fős parlamentben közel 341 mandátumot szerzett, míg a fő ellenzéki erő, a szociáldemokrata Köztársasági Néppárt (CHP) 112-t, a Nacionalista Akciópárt (MHP) 70-et, a maradékot pedig független képviselők nyerték el. A török választási rendszer a parlamentbe jutás küszöbét meglehetősen magasan, tíz százaléknál húzza meg, így a kisebb ellenzéki pártoknak viszonylag csekélyek az esélyeik a bejutásra.
Az új parlament egyik fő feladata az elnökválasztás menetének meghatározása lesz. Az eredetileg novemberre kitűzött parlamenti választásokat épp az elnökválasztás körül tavasszal kialakult patthelyzet miatt hozták előre. Erdogan jelöltje akkor Abdullah Gül külügyminiszter volt, aki korábban az AKP elődjének számító, már megszüntetett iszlamista párt egyik vezetője volt. Az ellenzék kampányának hatására akkor százezrek vonultak az utcára, hogy Gül jelölése ellen tüntessenek, mert sokak szerint komoly veszélybe sodorhatja a szekuláris alkotmányt és államberendezkedést, ha a miniszterelnök és az elnök is iszlamista hátterű.
Gül köztudottan gyakorló iszlámhívő, ráadásul sokak nemtetszését kivívta az is, hogy felesége - Erdoganéhoz hasonlóan - viseli a fejkendőt, aminek hordását már korábban betiltották az állami hivatalokban.
A jelölés kapcsán tavasszal a szekularizáció nagy védelmezője, a török hadsereg lépett újra akcióba, azzal fenyegetőzve, hogy beavatkozik az eseményekbe. Egy április végi, utolsó pillanatban kiadott közleményben, amelyet a hadsereg weboldalán tettek közzé, a vezető tisztek az „Atatürk szekuláris köztársaságát veszélyeztető kockázatokra” hívták fel a figyelmet. Az elemzők által „e-puccsnak” keresztelt webnyilatkozat, illetve az ellenzék „aknamunkája” tette fel az i-re a pontot: Erdogan visszavonta Gül jelölését, a novemberi választásokat pedig előrehozta. Törökországban egyébként a hadsereg 1960 óta már négy kormányt menesztett.
A krízisnek azonban messze nincs még vége: fennáll az esélye annak, hogy Erdogan újra Gül külügyminisztert állítja majd elnökjelöltnek. Ha ezt kétharmados többséggel nem tudja elérni a parlamentben, akkor alkotmánymódosítással szeretné az elnököt az év végén közvetlenül népszavazással megválasztatni. A mostani eredmények fényében bízhat abban, hogy a többség megszavazná Gült.
Az ország iszlámosításával kapcsolatos gyanakvások ellenére Erdogan pártja kilopta a modernizáció „zászlaját” a szekuláris pártok kezéből, különösen, amióta azok korrupció és gazdasági kihágások miatt kiestek a szavazóközönség kegyeiből. Erdogan jó gazdasági eredményeket tud felmutatni: a 7 százalékos éves növekedési rátát sok európai ország is megirigyelhetné. Erdogan - Isztambul egykori polgármestere - szorgalmazza Törökország uniós csatlakozását is. Az európai politikusok szoros kapcsolatot építettek ki az AKP-vel, ami iszlamista gyökerei ellenére - vagy talán épp amiatt - többet tett Törökország uniós csatlakozásáért, mint bármely korábbi ultrasze-kuláris kormány. A projekt azonban, úgy tűnik, egyelőre megfeneklett: részben az EU részéről megfogalmazott ellenérzések, valamint a ciprusi helyzet rendezetlensége és a török reformkedv megcsappanása miatt.
Erdogan korábban egyszer úgy nyilatkozott: „A demokrácia olyan, mint a vonat, amiről leszáll az ember, amikor célhoz ért.” Az ellenzék szerint ezek a szavak is alátámasztják gyanújukat, mely szerint az AKP a háttérben egy iszlamista állam létrehozásán fáradozik. A többség azonban, úgy tűnik, nem támogatna egy ilyen államot: a saria törvényt 1999-ben a lakosság 68 százaléka, 2006-ban pedig már 76 százaléka ellenezte, támogatottsága pedig 21 százalékról 9 százalékra csökkent. A nagy kérdés azonban továbbra is az marad: ha Erdogan újra Gült jelöli majd elnöknek, akkor a hadsereg beavatkozik-e.