Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Eldugott ügynökakták
Gulyás: a titkosszolgálatok visszatartottak iratokat

Történészbizottságot kért fel a koalíció arra, hogy vizsgálja meg, miként lehet megkönnyíteni az egykori titkosszolgálati iratok kutatását. A testület felállításában egységes volt az MSZP és az SZDSZ, a feladatokat illetően viszont komoly nézetkülönbségek vannak. A liberálisok szerint meglehet, hogy a szolgálatoknál maradtak olyan akták, amelyeket a 2003-ban meghozott ügynöktörvény értelmében át kellett volna adni az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
A szocialisták szerint ez elképzelhetetlen.


Fotó: AP

A független szakértői bizottság az MSZP és az SZDSZ július 1-jei koalíciós megállapodása értelmében jöhet létre, célja pedig az egykori titkosszolgálati iratok kutathatóságának megkönnyítése, valamint a közszereplő fogalmának újradefiniálása. (A törvény értelmében ugyanis csak közszereplők esetében lehet nyilvános, hogy az illető hálózati személy volt, ám a fogalom meghatározása nem egyértelmű.) A két párt között ugyanakkor vita alakult ki arról, hogy a történészeknek kell-e vizsgálniuk azt, hogy maradtak-e a titkosszolgálatoknál olyan iratok, amelyeket az „ügynöktörvény” értelmében át kellett volna adniuk az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának.
Korábban a Gálszécsy András - az Antall-kormány egykori titokminisztere - vezette bizottság felügyelte a titkosszolgálatok és a levéltár közötti iratátadást, ám megfelelő jogosítványok hiányában nem tudtak teljes munkát végezni. Gálszécsy egy korábbi nyilatkozatában maga is azt állította, hogy lehetnek még olyan iratok, amelyeket nekik sem mutattak meg a szolgálatok.
Ezen a véleményen van az SZDSZ is. Gulyás József liberális országgyűlési képviselő, a nemzetbiztonsági bizottság tagja a távirati irodának elmondta, álláspontjuk szerint a titkosszolgálatok indokolatlanul tartottak vissza iratokat. Hangsúlyozta, hogy a bizottságnak nem az egyes személyek titkosszolgálati múltjában való kutakodás, ügynökügyek kreálása a feladata, hanem az elmúlt rendszerben keletkezett iratok, dokumentumok lehető legteljesebb körének civil kontroll melletti kiszabadítása az állambiztonsági utódszervek ellenőrzése alól.
Másként látja mindezt Tóth Károly, a nemzetbiztonsági bizottság szocialista alelnöke. Szerinte a szolgálatok törvényesen működnek, és ennek megfelelően minden iratot átadtak a levéltárnak. Véleményét arra alapozza, hogy a Gálszécsy-féle bizottság a bírósághoz fordulhatott, amennyiben kétség merült fel azzal kapcsolatban, hogy minden irat átkerült a levéltárba. Szerinte valószerűtlen, hogy a szolgálatok viszszatartottak bizonyos, politikailag értékes iratokat, az viszont elképzelhető, hogy ezekből a rendszerváltás idején több is magánkézbe került.
Tóth Károly kijelentette, a bizottság azért jött létre, hogy megállapítsa: a szolgálatok a törvénynek megfelelően eleget tettek iratátadási kötelezettségüknek. Ezen túl - és ebben már egyetértenek az SZDSZ-szel - a kutatásokat a pénzügyi, szervezeti és személyi feltételek biztosításával kell gyorsítani, továbbá szükséges újradefiniálni a közszereplő fogalmát. A képviselő hozzátette: károsnak tartaná, ha a cél az újabb nevek felbukkanása és ezek politikai célú felhasználása lenne. Szerinte az „ügynökügyek” számos esetben öncélúak voltak, amit jelez, hogy például a kommunista kémelhárításnak vagy hírszerzésnek dolgozó személyeket ugyanúgy elítélik, mint a III/III-as hálózati személyeket.
„Szocialista trükk” - így jellemezi a Fidesz-frakció közleménye a történészbizottság felállítását. A legnagyobb ellenzéki képviselőcsoport szerint az MSZP-SZDSZ kormányok öt éven keresztül egyetlen lépést sem tudtak tenni az úgynevezett „ügynökkérdés” megoldása felé, így most a tehetetlenség leplezésére újabb bizottságot hoznak létre. „Ráadásul, ahogyan az a szocialisták számára kínos ügyekben lenni szokott, a vizsgálatot egy, a kormány által felkért bizottság végzi, azért, hogy a szocialisták és Gyurcsány Ferenc számára kellemetlen iratok még véletlenül se kerülhessenek nyilvánosságra” - fogalmaz a közlemény.
A történészbizottság augusztus elején alakulhat meg, és megbízása szeptember végéig szól, ám ez meghosszabbítható december 31-ig. A tes-tület elnöke Kenedi János történész lett. Tagjai: Varga László történész, a Fővárosi Levéltár volt főigazgatója, Ungváry Krisztián történész, az 56-os Intézet munkatársa, Sipos Levente történész, a Politikatörténeti Intézet tudományos tanácsadója, Ripp Zoltán történész, a Politikatörténeti Intézet osztályvezetője, Palasik Mária történész, a Történeti Levéltár tudományos kutatója, Reisz T. Csaba történész, az Országos Levéltár általános főigazgató-helyettese.