Vissza a tartalomjegyzékhez

Sebestyén István
Riporter a pácban
Bűncselekményt tárt fel, menekülnie kellett, majd megbüntették

14 ezer forintra büntették meg a rendőrök azt a kiskunhalasi tévést, akit tavaly év végén Pirtón támadtak meg az illegális szemétimportban érintett gazdák. Az ügyben az országos rendőrfőkapitány vizsgálatot rendelt el.

Tavaly decemberben szinte az összes tévécsatornán látható volt az a felvétel, amely rögzítette, hogyan támadják meg és üldözik azt a két tévést, akik a pirtói tanyavilágban az illegális szemétimporttal kapcsolatban forgattak. Pozsgai Ákos riporter és Vercz András operatőr egy olyan tanyán készítettek felvételeket, amelynek az udvarán hatalmas szemétbálákat találtak. A tulajdonos ugyan nyilatkozni nem akart, de a felvételekhez szóban hozzájárult.
„Már visszafelé tartottunk, távolról a kollégám még készített néhány snittet, amikor 3-4 férfi elállta az utunkat. Mivel fenyegetően léptek fel, jobbnak láttuk továbbállni. Miközben elhajtottunk mellettük, egyikük ököllel beverte a vezetőoldali ablakot, majd üldözni kezdtek bennünket” - meséli Pozsgai. A felvételeken jól látszik, ahogy dudálva, fénykürttel jelezve száguldanak vissza a városba, nyomukban az üldözőkkel. Miközben az operatőr filmezett, a riporter telefonon értesítette a halasi rendőrkapitányság ügyeletesét a történtekről, és segítséget kért. Az üldözés egészen a kapitányságig tartott, ahol a tévések behajtottak az udvarra.
Az ügy meglepő folyományaként Pozsgait 14 ezer forintra megbüntették, az összeget - mivel nem fizette be - letiltották a fizetéséből. Kiderült: a büntetést azért kapta, mert a felvételen - amit rendőrök bizonyítékként kértek el tőlük - jól látszik, hogy a riporter biztonsági öv nélkül vezet, sőt menet közben telefonál.
„Álmomban sem gondoltam volna, hogy ezért megbüntetnek. Igazából akkor semmi másra nem gondoltunk, csak menekültünk” - mondja a tévés. A támadók ellen egyébként közúti veszélyeztetés gyanújával ugyancsak nyomoztak a rendőrök, és vádemelési javaslattal továbbították az ügyet a kecskeméti ügyészségre.
A kiskunhalasi ügyészség megóvta a rendőrségi határozatot, és az ügyben vizsgálatot rendelt el Bencze József országos rendőrfőkapitány is, aki abszurdnak tartja a Bács megyei rendőrök reagálását. A jogszabályok értelmében egyébként veszélyhelyzet esetén nem kérhető számon a közlekedési szabályok betartása. Kiskunhalason azt is elképzelhetőnek tartják, hogy a büntetés néhány rendőr kicsinyes bosszúját szolgálta. Egy pár évvel ezelőtt ugyanis Pozsgai felvette, amint egy járőr egy autós üldözés után durván megütötte az ellenőrzött jármű sofőrjét. A felvételek akkor is bejárták az országos médiát, a rendőrt pedig 40 ezer forintra büntették.