Gördülő Vesekövek

A Puskás Ferenc Stadion környékén e péntek délután jóval nagyobb a torlódás a megszokottnál: Az arénába „legenda” érkezik. (Sajnos személyesen.)

A rendezvényt sajtótájékoztató előzi meg, amelyre a sztárzenekar vezetője, Jéger Maister a róla elnevezett alsóneműben érkezik. (Biztos, ami biztos.) A teremben, korosztályának megfelelően, meghívottként a hazai zenei élet prominensei is láthatók. Itt van például Uhrin Benedek bácsi, aki ajándékkal, nagy kosár krizantémmal érkezett (saját kertjéből). No meg Dolly néni, aki zenekarát udvariasan Dolly Rolling-ként emlegeti. De jelen van a Kendermag Egyesület teljes elnöksége is, akik tiszteletből életjáradékot ajánlanak fel a zenekar minden tagjának.
Ám hamar itt a várva várt pillanat, a stadionban kezdetét veszi a „nagy durranás”.
Miközben a hangfalakból erőteljes dobszó dübörög, ezalatt a zenekar dobosa már legalább kétszer eltalálta a pergődobot, amit a közönség hangos „ollé” kiáltással jutalmaz. A cintányérig még sajnos nem volt ereje felemelni a dobverőket, no de majd csak bemelegszik. A gitáros ínhüvelyk alapon nyomja, hallgatni idegi alapon lehet. Habár jó hír, úgy húszévenként tervezik a gitárját behangolni. Hatalmas zenei élmény! Fején pánt, hogy szét ne essen, gitárjának súlya könnyített, mint a közönség öltözéke. Közben egy másik gitárost is behoznak a színpadra, gyanítom, a színpadkép miatt.
A főnök énekes megállás nélkül vonaglik, mint már vagy ötven éve. Állítólag pályája kezdetén véletlenül rákapcsolták a mikrofonját a Kujbisevi Vízerőműre, azóta van ez. (Lehet benne valami, mert emlékszem, Jani bá’ is így mozgott, amikor megcsapta a kettőhúsz a trafóházban.) Szóval pörög a ránc-tánc órákon át, a végén persze már lóg a nyelve. (Egyébként innen a zenekar emblémája.) A buli élményét a monumentális díszlet fokozza. Nem értem, erről vajon miért a katedrálisok jutnak eszembe!? A frenetikus élményt nyújtó buli valóban nagyot durran, legalább akkorát, mint egy „Fásy-mulató” rendezvény. Közben azon tűnődöm, mégis mi a titka e cirkusz sikerének?
Szerintem az, hogy a színpadon nem négy, egyébként valóban vagány, ám láthatóan már kissé „viseltes” öregembert látunk, hanem azt, amit a legendagyár elénk vetít. S ettől oly piszok „hiteles” és „értékes” az egész.
Még mindig ők a legjobbak! cseri