Hajdú Sándor
Hatvanégy vármegye zenéje

A magyar királyság visszaállítása fizikailag még várat magára, de lélektől lélekig építkezik a magyar. Leginkább zenével, abból is a nemzeti rock műfaj frontzenekarával, a Kárpátiával. Ők a nemzeti „tektonikus” rock fenegyerekei, akik három év alatt körbeturnézták az egykori Nagy- Magyarországot, és elérték azt, amit eddig még senki: slágereiket nem játssza ugyan egy adó sem, mégis kívülről fütyüli a nemzet ifjúsága. Az együttes jelenség, sőt egyenest szimbólum, akik megtalálták a módját, hogyan ártsanak a nemzet ügyének: hogyan váltsanak ki ezrekből szimpátiát - és milliókból ellenszenvet - a magyarság iránt, határon innen és túl.

A Kárpátia egy jelenség - mondja az egyik polgári körös ismerősöm, civilben zenetanár. Hegedűt tanít az egyik vidéki kisváros zenetanodájában, amolyan igazi finom művészléleknek tartottam, míglen egy nap az utcán összefutottunk, és meglepődve tapasztaltam, hogy a művész úr militarizálódik. Külsőre, belsőre egyaránt vonatkozik a megállapítás, mert a terepszínű katonanadrág és a Castro-sapka közé fekete rovásírással díszített pólót húzott, amelyre a „nem nem soha” szöveg volt nyomva, csak úgy, egy Nagy-Magyarország térkép közepére. A póló hátán pedig a Kárpátia zenekar totemkeresztje virított a trianoni dátummal.
Szó szót követett, és művész barátom hamar az ideológia talajára rángatott, mondván, most talált rá igazi énjére és főleg zenéjére, mivel a kettő nála egynek számít. Koncertről koncertre követik a zenekart, a hétvégén a közeli kisvárosban lesz fellépésük, megegyezünk, találkozunk. A fesztiválhangulat délután már teljes, egy nevenincs, latin zenét játszó zenekar asszisztál a sör-virslihez. A ligeti idillnek fél öt táján vet véget egy hard motoros banda, nemzeti lobogóba öltözve robbannak az álmos délutánba. A tér lassan megtelik „igaz magyarokkal”, akik a nemzeti bódulat mellé bőven öntik magukba a sört is.
A viselet egyenszerelés: fekete póló különböző revizionista feliratokkal, és nemzeti zászlók árpádsávos lobogókkal váltva. Ötre tele a tér, kétezren jönnek össze a rajongók, mikor is a zenekar rekedt hangú énekese rázendít az első nótára: a „Hol vagytok, székelyek” című slágert ordítja kétezer torok egyszerre. A mellettem álló, Szálasit éltető pólóba öltözött magyar a refrén közben kibontja eddig a szatyrában rejtve hordott zászlaját, majd üvöltve közli mindenkivel: „Kitartás, testvérek!” A dal roppant egyszerű: a bujdosó székely az égből kéri számon testvéreit, mit tettek a rájuk bízott szent földdel, amire zúg a refrén: elvették a bocskoros oláhok. Aztán jönnek a rockosított revizionista dalok, „Szép vagy, gyönyörű vagy, Magyarország”, a „Székely himnusz”, majd egy, az őszi szabadságharcra írt lírai eposz: a „Barátom mondd, merre vagy”. A hangulat tetőfokán mindenki együtt énekel Petrás Jánossal, aki a zenekar frontembere: „Magyarország katonái, tudtok-e még talpra állni, tudtok-e még a hazáért a fél világgal szembeszállni” - szól a strófa.
A színpad elé küzdöm magam, és jó néhány ismerőssel találkozom, katonák, tűzoltók és rendőrök csápolnak a tini rajongók között. A sörsátor alatt rejtőzik a „vip” páholy: a főszervező, a jobboldali városka polgármestere és szinte egész testülete átszellemülten énekeli a dalokat. A közelükben áll egy zászló és transzparens hirdetvén, hogy alatta a helyi polgári kör tagjai szórakoznak, sőt csatlakozhat hozzájuk minden igaz magyar.
A tömegextázisban szinte indulnának a szent ezeréves határra, ha valaki kiadná a parancsot. „Izzik a tűz a gyenge hamu alatt” - mondja a zenekar frontembere. Mellettem a „Szálasi” fiú és környezete valóságos átéléssel magyarázza: aki nem magyar, nem tudja, mi a fájdalom. Látva kissé riadt tekintetem, megkérdezi, csak nem zsidó vagyok-e, mert nem kell félni, nem fog fájni. Rövid kiképzést kapok a zenekarból és a turáni hazafiasságból, így megtudom, öt album jelent meg eddig a zenekar kiadásában, ősszel jön a hatodik, rengeteg koncert, éves szinten kétszáz körüli a fellépések száma, ami az őszi választások után csak növekedett, mert az igaz magyarok kerültek a hatalomba, és nem kell tovább rejtegetni az ízlésüket.
A média, a zsidóbérenc tévék nem játsszák a zenekar klipjeit, mert gazdáik tiltják, de sebaj, a Hír TV majd játssza, mert eljön az igazság pillanata, de hamar - magyarázza a rajongó.
A ráadásszám címe is sokatmondó, a „Lesz még, lesz még”. A tartalma is ilyen egyszerű, minden újra magyar lesz: Kolozsvár, Szabadka, Munkács, na meg a Hargita és Krasznahorka büszke vára.