Bagyarik Cecília, Szobota Zoltán
Pörög az élményipar a magyar tengernél

Bármerre indulunk is el a Balaton körül, minden településen borfesztiválokba vagy borkóstolással egybekötött zenei programokba botlunk. A rendezvények sajátos hangulata többnyire sok érdeklődőt vonz, hiszen itt műanyag pohárból ihatják a vendégek a maga kedvére borászkodó Józsi bácsi készítményét éppúgy, mint a nemzetközi hírű borász nedűjét. A rendezők többnyire változatos programokat is kínálnak a borok mellé, és ahogy az egyik gazda fogalmaz: „az esténként itt kóválygó több ezer ember biztosan sokat fogyaszt a helyben termelt különlegességekből”.

Ha körbenézünk a magyar tenger partján, változatos kép tárul elénk a bort kísérő programok tekintetében: borhét, bornap, borünnep, borfesztivál, boros forgatag, borverseny, borkonferencia, Miss Balaton Verseny, Tojásfesztivál, Borlovagrendek rendezvénye, Szőlőből Készült Pálinkák Versenye, kirakodóvásárok, munkabemutatók, színpadi muzsikusok, népi játékok, folklórestek, főzőversenyek.
Az identitáskereső települések örülnek, hogy környékükön eladható szőlő terem, bor készül, úgy tűnik, ez a legáltalánosabb jellemző, amit a zászlójukra lehet tűzni. Igaz, mindezt olyan falvak is megteszik, ahol csupán egy-két magánház büszkélkedhet néhány szőlőtőkével. A befolyt helypénz többnyire arra elég, hogy a meghívott fellépők költségeit állják belőle, feltéve, hogy nem országos hírű sztárokra áhítozik a nagyérdemű, akkor ugyanis a sokszorosát kell valahonnan előteremteni. A helyi érdekeltségű néptánccsoportok tagjai viszont örülnek, ha saját kultúrházuk színpadán kívül máshol is megcsillogtathatják tehetségüket.
A borászok közül természetesen a kicsik és a nagyok is támogatják az ilyen rendezvényeket. A kicsik azért, mert önálló bolt vagy eladási csatornák híján az árusításra szinte vissza nem térő lehetőség kínálkozik. A több bort eladni kívánók számára pedig ilyenkor érkezhet meg a „Nagy Ő” egy kereskedő vagy egy állandó vásárló személyében.
A bornapok gondolata nem a rendszerváltozás után pattant ki az ötletgyárosok fejéből, hiszen az átkosban is voltak ilyen rendezvények, csak akkoriban éppen a tsz, az Áfész és az állami borászatok sátraival. „Badacsonyban is voltak korábban ilyen rendezvények, majd jó néhány év kihagyás után, tíz éve kerülnek újra megrendezésre” - mondta el lapunk megkeresésére a borvidék hegybírója, Csanádi József. Hozzátette, hogy a jelenleg is zajló fesztivál sátrai a hajóállomás közelében vannak, így a hajóval érkező vendégek általában leragadnak a parton található „rizlingsoron”.
Nem ilyen szerencsések a parti sávba nem tartozó pincészetek. A Balaton-felvidéki Tomajvin Pincészet vezetője, Aklan György kérdésünkre elmondta, hogy a tó partján nyaralók a legritkább esetben teszik meg azt a néhány kilométert, amely a minőségibb nedűhöz vezetné őket. Így fordulhat elő többek között, hogy míg egyes termelők felhagynak a borászkodással, mások milliomossá válnak belőle.
Míg a KGST - a szocialista országok gazdasági közössége - létezett, addig a magyar boroknak is biztos piacuk volt. A kölcsönös segítség megszűnése után kénytelenek voltak a többnyire állami - boglári, badacsonyi - vállalatokból kirajzott borászok új lehetőségek után nézni. Az egyik sikerrel járt, a másik nem. Az igazán jóknak többnyire nincs problémájuk a boreladással, különösen azoknak, akik a borhoz értők vagy a sznobok kedvenceivé váltak.
Szintén nincs okuk panaszra azoknak, akik valamilyen úton-módon a szupermarketek polcaira tudták tornázni magukat, és nem utolsó sorban ott is tudtak maradni. A többiek osztozkodhatnak az alkoholfüggőkön, a napi adagjukért útra kelőkön, a kannás borok szerelmesein és azokon, akik a diszkók bimbózó közönségének a boros kólához szállítják a vöröset, vagy a minél édesebb bor után áhítozó német turisták igényeit elégítik ki. Utóbbi kategóriák jelentik egyébiránt az igazi rémálmot egy valódi borász számára. A kapcsolatok és piaci lehetőségek hiányában pechesnek mondható borosgazdák további lehetősége, hogy megmaradt hektóikat literenkénti száz forint körüli összegért veszik meg a nagy felvásárlók, holott az önköltség ennek minimum kétszerese.
Tovább nehezíti még a magyar borászok helyzetét, hogy nem várt fejleményként az újvilági borok is hódítani kezdtek kontinensünk piacán, és az elmúlt években jelentős szeletet hasítottak ki abból. Ne csodálkozzunk hát, hogyha egy balatonmelléki borász nem a szomszéd dűlőben tevékenykedő Józsi bácsit, hanem a chilei borászokat szapulja. Így egyre többet hallani itthon is azokról a nagyszerű ötletekről, melyekkel az unió a bortúltermelést akarja visszaszorítani. A feleslegből készítenek már bepárlással tisztítószert vagy üzemanyagot, illetve egyre inkább támogatják anyagilag a szőlők kivágását. A balatoni szőlősgazdák nagy szerencséjére azonban a Balaton-törvény miatt ez egyelőre nálunk még komoly akadályokba ütközik.