Vissza a tartalomjegyzékhez

Pátkai Mihály
Utolérte a bosszú
Az egyiptomi szuperkém rejtélyes halála

„A kém feladata a kémkedés, az újságíró feladata leleplezni a kémet. Marwan kémkedett, én lelepleztem. Mindketten a munkánkat végeztük. De az ő esetét látva talán ez mégsem igaz… Abban biztos vagyok, hogy ezek után nem írok kémekről… Marwan volt az utolsó…” - mondja dr. Aharon Bregman izraeli történész, egyike azoknak, akik nyilvánosságra hozták a napokban rejtélyes körülmények között Londonban elhunyt Asraf Marwan egyiptomi üzletember (képünkön balra) titkosszolgálati múltját. Marwant, a Chelsea futballklub egykori tulajdonostársát valószínűleg a jom kippuri háborúban betöltött szerepe miatt gyilkolták meg.

„Helló. A könyvvel kapcsolatban szeretnék veled beszélni. Hívj a mobilomon! Kösz.” - így hangzott az első hangpostaüzenet, amelyet Asraf Marwan hagyott történész-hírszerző ismerősének, Bregmannak a telefonján június 26-án. Marwan rendszeresen ezzel a szófordulattal azonosította magát a Moszad-ügynök összekötője felé. Az első üzenetet követő másfél órában még két üzenet érkezett. Amint Bregman hazaért, felhívta az egyiptomit. Megegyeztek, hogy másnap találkoznak, és Marwan még telefonálni fog egy pontos helyszínnel és időponttal.
De ez lett a két férfi utolsó beszélgetése. Marwan holttestét másnap londoni lakásának erkélye alatt találták meg. Halálának körülményei tisztázatlanok.
Marwan 1944-ben született Egyiptomban, ahol apja Gamal Abdel Nasszer egyiptomi államfő Elnöki Gárdájának tisztjeként szolgált. A katonai szolgálatot követően a fiú kémiát tanult az egyetemen, és még nagyon fiatalon feleségül vette Nasszer lányát, Monát. Sokak szerint a fiatalember az elnök jobbkeze szeretett volna lenni, de Nasszer nem vette komolyan, így Marwan az üzleti világ felé vette az irányt.
1969-ben aztán Marwan besétált a londoni izraeli nagykövetségre, és felajánlotta szolgálatait a Moszadnak. Bár az izraeliek először elővigyázatosságból elzárkóztak az önkéntestől, Marwan később olyan információkkal tért vissza, ami meggyőzte a Moszadot. „Babilon” és „Angyal” fedőnév alatt az egyiptomi fiatalember hosszú ideig dolgozott titkosügynökként, egyes becslések szerint a Moszad összesen egymillió dollárt fizetett a szolgálataiért. Marwan két-három havonta találkozott megbízóival Londonban és más európai nagyvárosokban.
Az egyiptomi fiatalember által adott információk olyan értékesnek bizonyultak, hogy Zvi Zamir, a Moszad akkori főnöke is személyesen találkozott vele.
1970-ben Nasszer meghalt, és helyére Anvar Szadat lépett. Marwan nagyon közeli kapcsolatba került az új elnökkel és tanácsadóival. Gyakran elkísérte Szadatot más arab országokba, részt vett számos megbeszélésen, és ez idő alatt sok stratégiailag döntő fontosságú információhoz jutott hozzá. Marwan 1971-ben már jelezte az izraelieknek: Szadat és az egyiptomiak eldöntötték azt, hogy háborút indítanak Izrael ellen a Sínai-félsziget visszaszerzése céljából.
1973. október 4-én este, két nappal a jom kippuri háború kitörése előtt Marwan kapcsolatba lépett összekötőtisztjével, és sürgős találkozót kért Zamirtól. Az izraeleik azonnal tudták, hogy az egyiptomi kulcsfontosságú információ birtokába jutott. Zamir és Marwan közvetlen felettese másnap reggel már egy Londonba tartó járaton ültek, és este találkoztak is az egyiptomival. A másfél órás megbeszélésen Marwan elmondta, hogy Egyiptom huszonnégy óra múlva megtámadja Izraelt. Egyes beszámolók szerint Marwan az esti órákat jelölte meg a támadás időpontjaként, ezért röppent fel a hír, hogy valójában kettős ügynök volt. Joszi Melmann, a Haaretz című izraeli lap oknyomozó újságírója szerint azonban Marwan nem adott pontos időpontot a támadással kapcsolatban.
A londoni megbeszélést követően Zamir egy nyilvános telefonról, előre megbeszélt kódszavakat használva tájékoztatta az izraeli vezetést a birtokába jutott információkról. Az üzenetet azonnal eljuttatták Golda Meir miniszterelnöknek is. Ekkor még hajnali 3:40 volt, így lett volna idő egy megelőző csapásra Egyiptom ellen, Mose Dajan akkori védelmi miniszter azonban úgy döntött, nem adja ki a parancsot a támadásra.
A háború a megadott napon valóban kitört. Marwan néhány nappal később visszatért Egyiptomba, és az izraeliekkel való kapcsolata nemsokára megszűnt. Az egyiptomi ügynök története talán soha nem került volna nyilvánosságra, ha az izraeli katonai hírszerzés egykori főnöke, Éli Zeira a jom kippuri háborúról 1993-ban megjelent könyvében nem veti fel annak lehetőségét, hogy egy „kettős ügynök” is szerepet játszott az események alakulásában.
A kilencvenes évek végén több nemzetközi újságíró, köztük Aharon Bregman is felfigyelt Zeira teóriájára. Bregman volt az első, aki közvetett módon a nyilvánosság előtt Marwan személyével azonosította a „kettős ügynököt”. Az 1999-ben írt, Izrael háborúi címet viselő könyvében Bregman úgy utalt az egyiptomi ügynökre, mint „Szadat elnök jobbkezére”, majd egy másik 2002-ben megjelent könyvében már az ügynököt a „Vő” fedőnévvel illette.
Ezután nem sokkal Marwan felhívta Bregmant, aki szerint nem mutatkozott be, és a következőt mondta: „Én vagyok az az ember, akiről írtál. Három dolgot szeretnék mondani: Először is, nem vitatom, amit leírtál (a kettős ügynöki szerepről). Másodszor: neked is megvannak az ellenségeid, nekem is. Ne higgy az én ellenségeimnek! Harmadszor pedig: találkoznunk kell.”
Egy másik telefonbeszélgetésben Marwan egy később sokszor megismételt kérdést tett fel: „Miért teszik ezt velem?” Bregman szerint az egyiptomi a Moszadra gondolt, Marwan ugyanis úgy gondolta, hogy a Moszad hozta nyilvánosságra a nevét. A hatvankét éves, dúsgazdag Marwan ekkor már nagy befolyású üzletemberekkel és politikusokkal tartott kapcsolatot - köztük a Harrods üzletház tulajdonosával, Mohammed al-Fayeddel és Muammar Kadhafi líbiai elnökkel is.
Miközben zajlik a Scotland Yard nyomozása Marwan rejtélyes halála kapcsán, sokan úgy gondolják, hogy Marwannak Egyiptomból küldték meg a selyemzsinórt, ezért lett öngyilkos. Nem kizárt azonban az sem, hogy egy bérgyilkos dobta le őt negyedik emeleti lakásának erkélyéről.
„Ha Marwan halálának oka a titkosszolgálati múltjának a feltárása volt, akkor ezt nekem is le kell rendeznem a lelkiismeretemben” - mondja a szuperkémet leleplező Bregman.