Hajdú Sándor
Idén aranyat ér a búza
Gazdák, béresek és a nagy kaszálás

A szokásosnál csaknem három héttel korábban kezdődött el idén a búza aratása, az ország egyes területein már június első hetében a kenyérgabonát aratták. Bár a minőségéről még nem tudni biztosat, de a mennyiség átlagosnak mondható. Az már biztos, hogy az intervenciós felvásárlásra nem lesz igény, mert már most nagyon jó áron veszik a gabonát, ami a kenyér, sőt a hús esetleges drágulását is előrevetíti.

Fotó: Somorjai László

Péter-Pál napján, azaz június 29-én kellett volna kezdeni a hagyományok szerint a kenyérgabona vágását, de ha a naptárat néztük, csak csodálkoztunk, hiszen jó három héttel előbb megért a búza - mondta Fekete József füzesgyarmati gazda.
Az egykori főkönyvelő tizenöt éve gazdálkodik átlag száz hektáron, és nem szeret panaszkodni. „Sír a paraszt, ha jó az idő, ha nem, de megélünk valahogy mindig - tette hozzá nevetve, mert most nagyon jó áron adott túl a gabonán. - Tábláról szárítás nélkül mázsáját 3200 forintért adtam el szinte lábról. Ha lett volna még ötvenhektárnyi ilyen búzám, bizony nyugodtabban aludnék karácsonykor.”
Mezőhegyesen még aratnak javában. A tarlón a hőmérő higanyszála 42 fokot mutat, a hőség rekkenő, a zaj rettenetes, a búza porol, csíp és viszket, ahova beférkőzik, miközben Kovács Tónival az ez évi gabonaárról beszélgetünk. A kombájn után kocogunk Tónival a szemek hullását figyelve, mert a nagy melegben pereg a gabona, és egy rosszul beállított gép a negyedrészét is elszórhatja a termésnek. Tóni üvölt a kezelőnek, hogy lassabban hajtson, közben egész testével gesztikulál a kombájn vezetője felé: tegye már lejjebb azt a vágóasztalt, mert nagyon meg van dőlve a búza. A fiatal kombájnos a vezetőfülkében erősen bólogat, majd ugyanúgy folytatja tovább. Hiába van klíma, lézerfej meg digitális kijelző, aratni tudni kell. „Szétszórják nekem ezt a drága búzát, pedig most igazán aranyat ér mázsája” - vágta földhöz kalapját Tóni.
Majd a szemünk láttára felugrott a gépre, feltépte az ajtót és veszekedni kezdett a fiatal kombájnossal egy sort, aztán lerohant és újra az asztagot vizslatta. Közel fél óra állítgatás után engedi csak tovább a gépet dolgozni. Nyolcvan hektáron folyik a családi gazdálkodás, ahol Tóni és a fia dolgoznak, nagyrészt csak ilyenkor jön béres - ahogy ő nevezi a kombájnost - de abban (legalábbis szerinte) nincs sok köszönet.
Aztán sorolni kezdte az évet, ami aszállyal kezdődött, amitől nagyon megijedtek a gazdák, hiszen öntözni csak a tizedrészét lehet a magyar ugarnak, de aztán pótolta a természet a lemaradást, bár még nem mindet. A kukorica ára az egekbe szökött, az állam jól járt a letárolt tengerivel, milliárdokat fialt az intervenció. „Ha így marad az idő, akkor igen jó lesz a kukoricatermés, és az ára is rekordot ígér. Az eladással sem lesz gond, mert megnyílt a görög meg az olasz piac, jönnek a kereskedők és »kiseprik« még a tárolókat is, ha minden jól megy” - fejezte be a monológját Tóni gazda.
„Jók a kilátások, de az elégedettséghez sok ilyen év kellene. A kukorica vetésterülete jövőre csak nő, mert ha igaz, indul a bioetanol-üzem helyben, és megoldódik a környékbeli gazdák egyik gondja. Bár a kormány kutya, de ez a Gráf Jóska nem rossz miniszter” - magyarázta egy kicsit később a szép jövőtől kissé megenyhült Tóni gazda.