Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Vége az autópálya-matricáknak
A gazdasági tárca januártól megszüntetné az autópálya-matricák forgalmazását, ami 100 millió forint megtakarítást hozhat az autópályákat kezelő cégnek - közölte a Népszava. A vignettáknak szinte semmi szerepük nincs, hiszen az úthasználati jogosultságot rendszámfelismerő rendszer segítségével ellenőrzik. Vagyis lényegesebb, hogy a kamerákkal ellenőrzött autópályákon utazó autósok rendszáma szerepeljen a nyilvántartásban, mint az, hogy ki legyen ragasztva a szélvédőre a műanyag tikett.

Nem átfogó az adóreform
László Csaba volt pénzügyminiszter szerint „jó irányba tett lépéseket” a kormány, de „nem átfogó az adóreform”. Vannak biztató részletek, mint például az új áfatörvény és a kis adók összevonása, bár az utóbbiak többségét jobb volna megszüntetni. Az ingatlanadót illetően a szakértő a kötelező, értékalapú adó bevezetését tartaná jó megoldásnak. László úgy vélekedett, hogy amit e téren terveznek, messze van az ideálistól, de első lépésnek még mindig jobb, mintha semmi sem történne.

Javult a helyzet
Tavaly augusztus óta lényegében stagnál a GKI konjunktúraindexe, ezen belül pedig most júniusban érte el az idei legmagasabb értékét. A GKI fogyasztói bizalmi index idén januárban érte el mélypontját. A februártól megfigyelhető mérsékelt javulás júniusban is folytatódott, különösen a lakosság saját várható pénzügyi helyzetére vonatkozó várakozásai lettek kedvezőbbek. Emellett javult az ipari cégek, valamint a kereskedelmi és szolgáltató szféra bizalma is.

Perelik az uniót
A Ryanair fapados légitársaság pert kezdeményez az Európai Bíróságon az unió kormányzata ellen, amiért az elmulasztott intézkedni több légitársaság állami támogatása ügyében. A Brüsszelben beadott panaszok több százmillió eurós állami támogatásokról szólnak, amelyeket az Air France, a Lufthansa, az Alitalia és az Olympic Airways számára nyújtottak a nemzeti kormányok. Bár a Ryanair többször is felszólította az unió bizottságát, vizsgálja ki a panaszokat, a bizottság ezt elmulasztotta megtenni.

(Összeállította: Major Nóra)