Pécsi Tibor
Nyilasmosdatások
Újabb per Ságvári lelövése miatt

Tavaly márciusban a Magyar Köztársaság Legfelsőbb Bírósága (LB) rehabilitálta azt a csendőrnyomozót, aki 1944 júliusának végén részt vett az illegális kommunista mozgalomban tevékenykedő Ságvári Endre elfogásában. Az eset a sértett agyonlövésével végződött. Kristóf Lászlót 1959-ben (!) halálra ítélték, majd kivégezték. Ügyének felülvizsgálatát testvére kérte, képviseletét Zétényi Zsolt ügyvéd közreműködésével a Nemzeti Jogvédő Alapítvány látta el. Miután az LB megalapozatlannak ítélte a háborús bűnök vádját, posztumusz mentette fel Kristófot, ám az 1959-es per vádjának egyik még ma is élő tanúja idén júliusban magát a LB-t perelte be a szerinte téves ítélet miatt. Az ügy nem egyszerű, de tanulságos!

Ságvári Endrét 1944. július 27-én lőtték le a csendőrnyomozók. A jogász végzettségű, 1913-ban született fiatalember még egyetemi évei alatt vált marxistává, és ezzel az antibolsevista és fajvédő Horthy-rendszerrel szemben álló személlyé. Utóbb tisztviselőként dolgozott, közben pedig a Magyarországi Szociáldemokrata Párt tagja lett. 1937 őszén egyik szervezője volt a Tompa utcai nyilasház elleni támadásnak, ezért nyolc hónapot töltött börtönben. Szabadulását követően több olyan megmozdulás résztvevője volt, amelyek a második világháborúban való magyar részvétel elleni tiltakozást szolgálták. Például 1941. október 6-án a Batthyány-örökmécsesnél háromszáz szociáldemokrata fiatal egy adott jelre körbevette az emlékművet, és egy koszorút helyezett el alatta: A magyar szabadságért - a magyar ifjúság felirattal. 1942-ben illegalitásba vonult, és hamis papírokkal létezett. Erre különösen az 1944. március 19-ei német megszállást követően volt szüksége, amikor nem csupán politikai nézetei, hanem származása miatt is fizikai veszélynek volt kitéve. 1944. július 27-én a budai Nagy cukrászdában volt találkozója egy szintén illegálisan működő társával. A csendőrnyomozók, akik már régóta figyelték, elérkezettnek látták az időt, hogy letartóztassák. Ságvári a megkötözése során fegyvert rántott és egy nyomozót lelőtt, Kristóf Lászlót pedig megsebesítette. Menekülés közben őt is halálos lövés érte. Kristófot 1944 októberének elején a Magyar Bronz Érdeméremmel hadiszalagon tüntették ki.
Noha a világháborút követően nem szenvedett el semmiféle felelősségre vonást, a volt csendőrnyomozónak mégis számot kellett adnia a testületben elkövetett tetteiért. Ha nem is úgy, ahogyan az egyszerű ember gondolná. Az 1956-os forradalom leverését követően, a megtorlások során előkerült az a koncepció, hogy az a „Horthy-fasizmus” visszaállítása érdekében történt. Ennek érdekében az összes bűnügyi nyilvántartásban szereplő nyilast és csendőrt ellenőrzés alá vonták. Az illegalitásban élő volt csendőrt sógorának egy ügynök előtti elszólása nyomán fedezte fel és nyomozta ki az államrendőrség. 1958 januárjában Kristóf Lászlót is begyűjtötték, és perbe fogták. Elfogásakor ugyanazon a combján és ugyanúgy sebesült meg, csontja eltörött, mint Ságvári lelövésekor. Kristófot tizenharmad magával állították bíróság elé. Az eljárás során hetvennégy tanút hallgattak ki, akiket még 1945 előtt kínoztak meg a csendőrnyomozók. Közülük négyen Kristóffal szemben is súlyos vádakat említettek, így őt többek között háborús bűntettekért is halálra ítélték.

Ádám György ügyvéd beszél a csendőrök által megkínzott asszony védelmében a Legfelsőbb Bíróság elleni perben

Nem kínozták eléggé

Mi történt 2006 márciusában? Kristóf testvére felülvizsgálati indítványt adott be a Legfelsőbb Bírósághoz az 1959-es halálos ítélettel kapcsolatban, melyben a néhai törzsőrmester felmentését kérvényezte. Kérésének a Legfelsőbb Bíróság helyt adott, majd szóbeli indoklásában a következőt fejtette ki: „A Ságvári Endre halálakor intézkedő rendőrök az akkor hatályos jog szerint törvényesen, szabályosan jártak el, ezért a Kristóf László terhére rótt cselekmény az 1959-es ítélettel ellentétben semmiképpen nem lehet háborús bűntett.” A négy személy megkínzásával kapcsolatosan úgy döntöttek, hogy az 1959-es ítélet tényállása „elnagyolt”. Azaz: „az irányadó tényállásból nem állapítható meg, hogy a név szerint is megjelölt négy személy megkínzása milyen súlyú, milyen mértékű volt, elérte-e azt a szintet, amely szükséges a szóban forgó háborús bűncselekmény megállapíthatóságához”.
A rehabilitáció azonnal óriási politikai és társadalmi vitát váltott ki, amely azóta sem jutott nyugvópontra. Összecsapott a mindenképpen objektívnek látszó és a történteket morális alapon is értékelő történészi szemlélet. A Katonai Ügyészség szerint meglehet, hogy Ságvári meggyilkolása miatt jogtalanul ítélték el Kristófot, de a bűnössége fennáll a háborús bűntettekben. Így gondolja ezt az 1959-es per egyetlen életben lévő tanúja, Pintér Marianna is, aki személyiségi jogainak megsértése miatt perli a Legfelsőbb Bíróságot.
Ő ugyanis az indoklással ellentétben úgy gondolja, hogy a vallomásában elhangzott tények elérik a háborús bűntettek szintjét: „Villanyoztak, gúzsba kötöttek, futballoztak velem, rúgtak, vertek, cigarettával égettek. Gumibottal kezeimet, talpamat verték, majd villanyozni kezdtek… Kiverték két fogamat… összekötözték kezeimet és lábaimat, közéjük egy keményfa rudat tettek, és fejjel lefelé felkötöttek a fogasra.” A per első tárgyalása július 9-én délelőtt volt.

Visszaélés a joggal?

Zétényi Zsolt ügyvéd (kis képünkön fent) a tavalyi sikeres, Kristóffal kapcsolatos pert követően kijelentette, hogy az csak próba volt. További, egykori nyilasokat érintő rehabilitációs perekre lehet tehát számítani. Tavaly ősszel például visszahelyezték rendfokozatába azt a Kisbarnaki Farkas Ferencet, aki Szálasi kormányának elhelyezési és kitelepítési biztosa volt. Többek között ő szervezte meg saját hazája kirablását, az aranyvonatnak, a koronázási ékszereknek, a Magyar Nemzeti Bank teljes aranykészletének és a magyar nemzeti bélyeggyűjteménynek a Nyugatra szállítását. A Nemzeti Jogvédő Alapítvány látja el az újvidéki vérengzésben való részvétellel vádolt egykori csendőr százados, Képíró Sándor képviseletét is. Mindez úgy lehetséges, hogy az Alkotmánybíróság az 1990-es évek első felében a népbíróságok ítéleteinek nagy részét megsemmisítette, azok koncepciós jellegére való hivatkozással. Ennek alapján zajlik ma olyan személyek rehabilitációja, akik kétes szerepet játszottak a magyar történelem egyik legsötétebb korszakában, 1938-45 között.