Hetek-összeállítás
Orvosi szemmel

A melegházasságokról szóló társadalmi vitában a politikusok és emberi jogi szakemberek mellett - nem csak Magyarországon - kevés hely jut az orvosi véleményeknek. Pedig az elmúlt évtizedekben számos részletes felmérés és vizsgálat készült a témában. Egy amerikai családvédő szervezet arra vállalkozott, hogy a nyilvános orvosi publikációk alapján felmérje, milyen a melegek és leszbikusok egészségügyi helyzete azon nyugati országokban, ahol a homoszexuálisok a legnagyobb társadalmi és jogi elismertséget élvezik. Mint kiderült a „coming out” egyben nagyobb veszélyt is jelent a másságát nyíltan vállalók számára.

A Corporate Research Council (CRC) nevű amerikai konzervatív szervezet 2006-ban tette közzé a Melegszex egészségügyi veszélyei című interneten is olvasható tanulmányát, amely nemzetközi adatok alapján azt állítja, hogy a fejlett társadalmakban élő melegek a nagyobb szabadságjogok ellenére mind a fizikai mind a mentális egészség területén lényegesen rosszabb állapotban vannak, mint a népesség nem homoszexuális többsége. A CRC összeállítása öt pontba sorolja a melegek egészségügyi problémáit, a promiszkuitástól kezdve a fizikai és mentális állapoton át a várható életkor és a monogámia kérdéséig.
Régi felismerés, hogy az emberek többségének élete során egynél több szexuális partnere van. Ám jelentős a különbség, ha a homoszexuálisok által létesített kapcsolatok számát a társadalmi átlaggal hasonlítják össze. Először 1978-ban még az AIDS megjelenése előtt készítettek felmérést melegek körében arról, hány partnerrel létesítettek kapcsolatot életük során. A megkérdezett homoszexuális férfiak háromnegyede száznál több partnerről számolt be, 28 százalékuk pedig azt válaszolta, hogy élete során ezernél is több férfival került szexuális kapcsolatba.
A válogatás nélküli, fürdőkben, mellékhelyiségekben, bárokban létesített alkalmi szex gyakorlata a nyolcvanas években átmenetileg visszaszorult, miután az AIDS első hulláma megtizedelte az amerikai nagyvárosok homoszexuális közösségeit. A kutatók azonban azt tapasztalták, hogy az óvatosság az ezredfordulóra alábbhagyott, és ma ismét a korábbi gyakorisággal cserélgetik partnereiket a melegek, miközben a legaktívabb férfiak között kimagasló a már fertőzöttek aránya. Ez a heteroszexuálisokhoz képest több százszoros promiszkuitás az első számú felelős azért, hogy a kezdetben kizárólag meleg férfiak körében terjedő HIV-fertőzés gyorsan szétterjedt a társadalomban, mivel a biszexuális férfiakon keresztül egyre több nő is a betegség áldozatává vált. A megbetegedett nők pedig gyakran heteroszexuális férfiaknak adták tovább a kórt, amit a média gyorsan kihasznált, azt bizonyítandó, hogy „az AIDS senkit nem kímél”. Ma már szinte tabu az AIDS-t a meleg férfiak betegségeként emlegetni, pedig az orvosi statisztikák szerint az Egyesült Államokban 2001-ben is a betegek 64 százaléka olyan férfi volt, aki a megbetegedése előtt szexuális kapcsolatban állt férfiakkal. A hallgatás az elrettentő hatást is csökkentette: egy vizsgálat szerint San Franciscóban a 25 év alatti meleg férfiak egyharmada semmilyen módon nem védekezik a fertőzéssel szemben.
A HIV-fertőzés mellett a további nemi betegségek kockázata is a partnerek számával arányosan növekszik. Szintén egy San Fransiscóban, a városi közegészségügyi szervezet által végzett felmérés szerint járványos méreteket ölt a szifilisz a melegközösségekben. A promiszkuitás a leszbikus nők között is mintegy ötször magasabb a társadalmi átlagnál, de a partnercserék száma nem éri el a meleg férfiakét.
Az orvosok gyakran szembesülnek az extrém szexuális gyakorlatok okozta fertőzésekkel, fizikai sérülésekkel és krónikus betegségekkel. A gyakoribb megbetegedések ellenére a egészségügyi biztosítók nem számolhatnak felárat a nagyobb kockázatú homoszexuális életformát gyakorlók számára, mivel ez ellentétes lenne az esélyegyenlőség eszméjével.
A fizikai megbetegedések mellett a melegek között kimutathatóan magasabb a depresszióval, drogfüggőséggel, különböző fóbiákkal és öngyilkossági hajlammal küszködők aránya. Mindez nem magyarázható a társadalmi elutasítással, mivel ezek a tendenciák a legtoleránsabbnak tartott skandináv országokban vagy Hollandiában is kimutathatóak, ahol a homoszexuálisok régóta szabadon házasodhatnak. A depresszió gyakran ahhoz vezet, hogy a már fertőzöttek „minden mindegy” alapon még szélsőségesebben vetik be magukat az alkalmi partnercserékbe.
A jóléti társadalmakban szinte példátlan, hogy egy társadalmi csoport várható élettartalma drasztikusan eltérjen az átlagtól. Kivétel a homoszexuálisok, akik Kanadában például több mint 20 évvel előbb halnak meg, mint a heteroszexuális férfiak. Ma egy 25 éves kanadai meleg fiatalember csak 32 százalékos eséllyel számíthat arra, hogy megéri a 65. életévet, szemben a nem meleg kortársával, aki 78 százalékos eséllyel éri el ugyanezt a kort.