Major Nóra
Bruce Willis
Drágán adja az életét

John McClane hadnagy idestova húsz éve kezdte „drágán adni az életét”. Az őt megformáló Bruce Willis együtt öregedett a szereppel, amelyben mindvégig önmagát adta. Sőt, a nemrég bemutatott negyedik Die Hard mozifilmben hősünk nem iszik, nem bagózik, és trágár megjegyzéseit is csak módjával eregeti. Az ötvenharmadik évét taposó Willis külön kérése volt, hogy a figura ezúttal visszafogottabb legyen. Talán magánéleti változás áll a háttérben?

Willis úr tizenhárom év kihagyás után kapta magára ismét tépett-véres atlétatrikóját, amely az 1988-ban forgatott első rész óta elválaszthatatlan ismertetőjegye lett. Az izzadtságszagú ruhadarab nemrég az Amerikai Történeti Múzeum gyűjteményébe is bekerült Rocky bokszkesztyűje és Dorothy vörös cipellője mellé. Willis három tinédzser lányával érkezett az átadásra, ahol az örök macsó apuka büszkén feszített Rumer (19), Scout (16) és Tallulah (13) gyűrűjében.
Az NSZK-ban született, ámbár vérbeli amerikai színész már fiatalkorában vonzotta a bajt - akárcsak a celluloidon. Három héttel az érettségi előtt kicsapták a középiskolából, mert aktivistaként részt vett egy faji megkülönböztetések elleni tüntetésen. Tekintve, hogy Willis gyerekkora óta erős dadogással küzdött, számára is nagy élmény lehetett, hogy beszédhibája azonnal megszűnik, ha pódiumra lép. Így sosem riadt vissza egy kis szerepléstől: iskolatársai körében rendkívül népszerű volt, hiszen hibátlanul tudott állathangokat utánozni, és a szájharmonikával is jól bánt. (Ez a képessége a későbbiekben jól kamatozott néhány animációs film, illetve a Nicsak, ki beszél? szabadszájú bébijének szinkronszerepénél.) Az iskola bohóca, „Bruno” egyébként nem művészközegből jött: apja, David Willis, éppen Idar-Obersteinben teljesített katonai szolgálatot, amikor beleszeretett Marlene Steinbe, a német szántóföldek szépébe, aki bolondult az amerikai bakákért, és Elvis-számokkal altatta elsőszülöttjét.