Kovács Klára
Főorvosok birodalma
Interjú László Tamás stratégiai tanácsadóval

A szocializmusból itt maradt utolsó szeletnek nevezte László Tamás, a TIG-RES Vállalkozásfejlesztési ZRt. vezérigazgatója a magyar egészségügyet, amelyet - mint mondta - alapjaitól kellene újjáépíteni. Szerinte a kormány eddig napvilágra került elképzelései viszont csak részleges megoldásnak nevezhetőek.

Fotó: Somorjai László

Társaságuk számos csődbe jutott kórház és állami vállalat gazdálkodását tette rendbe, így rálátása van az állami vállalatok működésére. Felmerül a kérdés, ha a szakember képes rövid idő alatt lefaragni akár több száz milliós adósságot, és helyes pályára állítani a csődbe jutott intézmények működését, akkor a kórházak tömeges csődje helyi szintű hozzá nem értés miatt áll elő, és nem az egészségügy finanszírozási rendszerének elégtelensége miatt.
- Az egészségügy talán az utolsó szocialista típusú rendszer Magyarországon. A szocializmusban ugyanis nem az volt az állami vállalatok célja, hogy hatékonyan működjenek, hanem az, hogy a működés hiányosságait minél nagyobb állami támogatással kompenzálják. Az egészségügyben ma, a rendszerváltás után 17 évvel is hasonló a helyzet: ki tud több pénzt „kinyerni” az OEP-től. Ezt a hozzáállást egyébként maga a rendszer is lehetővé teszi. Előállhat az a furcsa helyzet ugyanis, hogy ugyanazon gyógykezelésért, ha egy nap alatt látják el a betegeket, akkor a kórházak csak a töredékét kapják meg annak a finanszírozásnak, mintha néhány napig benntartanák a pácienst. A kórházak tehát érdekeltek abban, hogy egy-egy betegségből - a szükséges és valós beavatkozáson felül - a maximum bevételt hozzák ki.
Nyilván ezt azért teszik, mert egyébként még rosszabb anyagi helyzetben lennének.
- Így van. Nem a kórházakkal van alapvetően baj, hanem magával a rendszerrel.
Önök, amikor meghívást kapnak egy csődbe jutott kórházhoz, hogyan látnak munkához? Milyen tipikus problémákkal találják szembe magukat?
- Igyekszünk megkeresni azokat a pontokat, ahol növelhetők a bevételek és csökkenthetők a kiadások. Gyakran találkozunk azzal, hogy előnytelen szerződéseket kötöttek a beszállítókkal. Újratárgyalás után mind az árak, mind a fizetési feltételek tekintetében jelentős előnyre tehet szert az intézmény. Komoly ésszerűsítések érhetők el a megfelelő létszám tekintetében is. Jellemző probléma, hogy a dolgozók nem a végzettségüknek megfelelő feladatokat látják el. Orvosok például rengeteg időt töltenek adminisztrációval, pedig ezt középiskolai végzettséggel is el lehetne látni. Vagy említhetnénk a diplomás ápolókat is, akiknek nem az elfekvő betegeket kellene tisztába tenniük. A tapasztalat szerint lényegesen ésszerűbbé lehet tenni a gazdálkodást a gyógyítás, a gyógyszer-, illetve a műszerbeszerzés tekintetében is. Ezekkel és hasonló változtatásokkal, ésszerűsítésekkel akár 5-10 százalék is lefaragható a kiadásokból, ami egy közepes kórház esetében évi 200-300 millió forinttal csökkentheti az adósságállományt.
Ha a tapasztalatunkat kérdezte, el kell mondani, hogy a jelentős tartalékot hordozó strukturális változtatásoknál rendszerint komoly ellenállásba ütközünk mind a vezetőség, mind a főorvosok részéről. Alapvetően ellenérdekeltek a változásokban. Erősen ragaszkodnak a meglevő pozíciójukhoz, mert a változások közvetlenül érinthetik az egzisztenciájukat. Az egyik kórházban beszélgettem egy főorvossal, megkérdeztem, mit szólna hozzá, ha a mostani indokolatlanul alacsony bruttó 300 ezer forint helyett egymillió forint lenne a bruttó fizetése, de megszűnne a hálapénz. Azt mondta, nem örülne, mert a mostani zsebbe kapott paraszolvencia révén jobban jár. Érthető tehát, hogy a kórházak vagy egyes osztályok összevonása miért vált ki ekkora felzúdulást, ellenállást.
Úgy tűnik a szavaiból, hogy ezt komoly problémának, akadálynak tartja a „rendszerváltásban”.
- Így van. A mostani kórházigazgató- és főorvos-társadalom jórészt a szocializmusban „szocializálódott”, és „birodalmuk” máig érintetlenül maradt.
A kórházigazgatók és a főorvosi gárda jól kijön egymással, közös az érdekszférájuk. Az igazgatóknak nincsen motiváltságuk, hogy adott esetben konfliktusba keveredjenek a főorvo-sokkal, és belemennek olyan pénzköltésekbe, amelyek nem térülnek meg, hanem eladósítják az intézményt. Ezzel a jelenséggel egyébként a csődközelbe jutott állami vállalatoknál is gyakran találkozunk. Abban az esetben azonban, ha nyereségérdekelt gazdasági társaságként működnének a kórházak, a kinevezett igazgató nem engedné meg a pazarlást, mert elküldenék, ha nem működik gazdaságosan az intézmény. Ezáltal a hatékonysági érdeket a jelenleginél sokkal megalapozottabban és eredményesebben képviseli.
Nemcsak a szakma részéről van nagy ellenállás a reformokat illetően, hanem a politikai ellenzék és a társadalom részéről is. Elég csak megemlíteni a népszavazást. Hogyan tartja kivitelezhetőnek a kórházak privatizációját, részvénytársaságokká való átalakítását ilyen körülmények között?
- Ez két különböző dolog. Nincsen szó privatizációról. Az önkormányzatok továbbra is százszázalékos tulajdonosok maradnának, ők határoznák meg a tőkebevonás feltételeit. Nem lenne eladható az ingatlan, kötelezően megmaradna a kórházfunkció, de a működtetésbe beengednék a magántőkét.
A befektető végezné az üzemeltetést és finanszírozná a szükséges fejlesztéseket, ő adná a menedzsmentet, de csak a kórháztulajdonossal egyeztetett módon juthatna a befektetése megtérüléshez.
Azért van szükség a magántőkére, mert a jelenlegi finanszírozási rendszerben jó esetben el lehet ugyan valahogy evickélni, elkerülni a csődöt, de fejlesztésekre már nem marad forrás. A magántőke tehát elsősorban a fejlesztésre kell. Ma jellemző a kórházvezetőkre, hogy ha sikerül is pénzt szerezniük állami forrásból fejlesztésekre, nem nézik annak a megtérülését, a hasznosságát. Miközben a gazdaság minden területén alapkérdés, hogy megtérül-e a befektetés, az egészségügyben ez a téma fel sem merül, ezért sem hatékony, gazdaságos a működés. Egyrészről óriási a pénzhiány a rendszerben, másrészt az ezermilliárdnál is nagyobb üzletből sokan profitálnak, például a gyógyszeripar, a műszer- és berendezésgyártók, forgalmazók. Önmagukban nem segítik a finanszírozási problémák megoldását a kórházakban a már most is bent lévő, magánpénzből jól működő részlegek (mint például a CT, MR, dialízis) sem, mert ezek csak a saját nyereségükben érdekeltek, így a magántőke nem az egész intézmény gazdaságos működését szolgálja.
Ha beléphet a magántőke az intézményekbe, igen komoly pénzt kell befektetniük, tekintve a sok esetben elavult víz- és fűtésrendszerre, a szükséges festésre stb. Hogyan térülhet meg az egészségügybe fektetett pénz, miközben maga a finanszírozási rendszer csak a vegetálásra ad lehetőséget, és nem tud profitot termelni?
- A kórházaknak nem csak az egészségügyi biztosítótól származhat bevétele. Olyan szolgáltatásokat is kialakíthatnak, amelyek plusz bevételeket jelenthetnek. Ilyen lehet például a szállodaszolgáltatás, amikor külön díjazás fejében igényesen kialakított, tévével ellátott egy- vagy kétágyas szobákat ajánl az intézmény, vagy fizetős egészségügyi szolgáltatásokat, mint a menedzserszűrés, szépészeti beavatkozások.
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne hallanánk az egészségügyreformról, mégis keveset tudunk róla. Hogy látja, milyen irányba tartunk?
- Annyi biztos, hogy maga a jelenlegi rendszer rossz. Ahogy a szocializmust nem lehetett javítgatni, úgy az egészségügyet sem. Szét kell szedni, és újat építeni helyette. Nem tudjuk, mi készül a minisztériumban, de amit eddig ismerünk, az még nem teljes körű. A bevezetett vizit- és napidíj változtat ugyan a betegek hozzáállásán, és a biztosítási rendszer tervezett módosítása is az igényoldalon és a finanszírozáson, de ezek a változtatások a kórházi oldalt lényegében érintetlenül hagyják. A kórházi ágyszám csökkentése ad egyfajta költségtakarékosságra való ösztönzést, de alapvetően meghagyja a régi struktúrát és viszonyokat. Továbbra sem lesz érdekelt a vezetői és a főorvosi gárda a hatékony, gazdaságos működtetésben. Ha pedig a kórházműködtetésbe nem kerül be az ezt az érdekeltséget is megteremtő magántőke, nem lesz pénz a fejlesztésre, nem javul a szolgáltatások színvonala. Gyakorlatilag a betegek érdemi javulást nem látnak majd, és megint csak egy félmegoldással leszünk előbbre.