Konkolyi Katalin
Szövőnő az űrben
A hetvenéves Tyereskova először beszélt arról, mit élt át valójában

1963. június 16.: izgatott sürgölődés a bajkonuri űrbázison. E napon két űrhajó, a Vosztok-5 és a Vosztok-6 indul a nagy kékségbe. Az elsőnek Vlagyimir Bikovszkij a pilótája, a másiknak pedig egy huszonhat éves szövőnő, Valentyina Tyereskova. A repülés sikerült, és a Szovjetunió újabb győzelmet könyvelhetett el büszkén: az első „űrkutya” és az első férfi után övék az első női asztronauta is. A repülés azonban nem egészen úgy zajlott le, ahogyan azt eltervezték. Az idén hetvenéves Valentyina csak most rukkolt elő évtizedekig őrzött titkával: „Kis híján az űrben maradtam.”

De kezdjük az elején. Tyereskova 1937-ben született a jaroszlavi körzet egyik falucskájában. Apja meghalt a háborúban, anyja egyedül nevelte őt és két testvérét. A lány már tizenhét éves korától dolgozni kezdett. Szövőnőként helyezkedett el a közeli gyárban, hétvégenként pedig hobbijának áldozott, eljárt egy ejtőernyős klubba. Mivel pedig Hruscsov éppen akkortájt vette a fejébe, hogy az első női kozmonautának szovjetnek kell lennie, országszerte figyelemmel kísérték az ilyen egyesületeket, és hamarosan ő is a „kiválasztottak” közé került. A mindössze pár fős „szoknyás osztagra” kemény kiképzés várt: némelyek szerint keményebb, mint a férfiakra. Bevezetésképpen mindenesetre előre közölték velük, hogy a „házasság plusz család” programpontot - legalábbis egy jó időre - el kell felejteni. A lányok erre is készek voltak. A jelöltek közül egyébként nem Tyereskova számított biztos befutónak: korántsem mindig sikerültek a tesztjei, ráadásul ő volt az egyetlen, akinek nem volt felsőfokú végzettsége. Hogy miért mégis éppen rá esett a választás? Talán ő illett bele legjobban a „szovjet álom” képébe: lám, az egyszerű szövőnő is milyen sokra viheti…
Az űrutazás hetvenkét órán át tartott, de ezek biztosan nem tartoznak Valentyina Tyereskova legboldogabb napjai közé. Negyvennégy év elteltével így beszélt erről a Komszomolszkaja Pravdának adott interjúban: „Az űrhajó programjába hiba csúszott, aminek eredményeképpen nem közeledtem a föld felé, hanem minden körrel egyre távolabb kerültem tőle. Jelentettem a dolgot Koroljovnak (a főkonstruktőr), de csak a második napra sikerült átprogramozni a rendszert, és megszüntetni a távolodást. Erről persze évtizedekig nem beszélhetett senki.”
Az egész akció amúgy is rendkívül veszélyes volt: az orvostudomány még nem tudta felmérni a női szervezetet érintő „kockázatokat és mellékhatásokat”. Az űrhajó kabinjában, mely annyira szűk volt, hogy a konstruktőrök csak „konzervdoboznak” hívták maguk közt, épphogy csak elfért egy ember, mozogni nem nagyon lehetett benne. Három napot eltölteni ilyen körülmények között még a földön sem mindennapi teljesítmény.
Tyereskova a három nap alatt egyszer sem vehette le a fejvédő sisakot. Bár rendre jelentette a diszpécsernek, hogy minden a legnagyobb rendben - ez nem egészen volt így. Majdnem egész idő alatt rosszullét gyötörte, egyszer hányt is - szerinte a szörnyű étel miatt. A kellemetlen meglepetésekből
a végére is jutott: „Amikor katapultáltam, elfogott a kétségbeesés: ugyanis egyenesen egy tó felé közeledtem - emlékszik vissza a földreszállás pillanataira Tyereskova. - »Istenem, felküldtek egy nőt, és a végén vízbe pottyan« - villant át az agyamon.” (A hatalmas, nehéz, négy kilométer magasan nyíló ejtőernyőt nem lehet irányítani.) Az űrhajósokat tanították vízre szállni - de vajon lesz-e elegendő ereje még a felszínen maradni a kimerítő utazás végén? Végül a szél segített rajta - túlsodorta őt a tavon. „A földreszálláskor alaposan bevertem a fejem a sisakba - idézi fel viszontagságait az űrhajósnő - hatalmas kék folt keletkezett az arcomon.” Majdnem eszméletlen volt, mikor odaértek a segítők, és azonnal egy moszkvai korházba szállították. Estére már meg is volt a megnyugtató eredmény - mindent rendben találtak. Ezután jöhetett csak a nyilvánosság: a monokli eltűnt ügyes sminkesek keze alatt, Tyereskovát beültették az űrhajóba a mező közepén, majd kezdődhetett a híradó: statiszták futnak az űrhajó felé, egyikük segít kinyitni a gépezet ajtaját - ő pedig odabent ül, frissen, fitten, mosolygósan. Ezek a képek járták aztán körbe az egész világot.

A repülés egy csapásra meghozta a sikert és világhírt számára - ő lett a szovjet „first lady”, a szocializmus női arca. Az újságírókat azonban nem igazán kedvelte (vagy nem volt ajánlatos interjúkat adnia), mindenesetre magánélete 1963 júniusa után nem vált „közkinccsé”. Akik ismerték, azt mondták róla, hogy teljesen más emberként jött vissza „onnan”. Volt vőlegénye eltűnt az életéből (annyira, hogy még most sem sikerült felkutatni az újságíróknak), Tyereskova pedig öt hónappal az űrutazás után férjhez ment egy kollégájához, Andrian Nyikolajevhez. Sokakat meglepett ez a lépés, többen is rebesgették, hogy Hruscsov keze van a dologban, amit Tyereskova lánya kizártnak tart (maga az űrhajósnő nem nyilatkozott ez ügyben). „A politika és a tudomány számára bizonyára igen hasznos lesz a frigyük, ám én nem vagyok teljesen biztos abban, hogy Valentyina valóban szereti Andriant - írta róluk egyik ismerősük. - Túlságosan különböző a természetük, ám mindkettőnek vasakarata van.”
Nemhiába hívták később is Tyereskovát Vaslady-nek. „Ő maga a megtestesült akarat; a férfiak is megirigyelhetnék” - mondta róla egy filmrendező, mikor az űrrepülés 40. évfordulója alkalmából filmet készítettek az életéről. Andriannal ennek ellenére majdnem húsz évig éltek együtt, meglehet, ebben nagy szerepet játszott az, hogy abban az időben és az ő helyzetükben válásról szó sem lehetett. Végül Tyereskova elment egészen Brezsnyevig, hogy kieszközölje az engedélyt. Állítólag mikor megkapta, férje szívinfarktust kapott. Tyereskova másodszor is megházasodott, Julij Saposnyikov űrhajós-orvossal húsz évet élt, annak haláláig. 1968-tól aktív résztvevője a kulturális, politikai életnek, de karitatív tevékenységet is folytat: két jaroszlavi gyermekintézetet támogat. Tábornoki rangra emelték (egyedüli nőként), és az Év Nője Nemzetközi Szövetség 2000-ben „A XX. század legnagyobb nőalakja” megtisztelő titulusban részesítette. Tyereskováról nevezték el a Hold egyik kráterét, valamint egy kisbolygót is.
„Ha lenne rá pénzem, ma is szívesen repülnék - nyilatkozta nemrég. Sok éven át lekötötte érdeklődésemet mindaz, ami a Marssal kapcsolatos. Ez volt az első űrhajósok álma - elrepülni a Vörös bolygóra. Bárcsak meg tudnám valósítani! Kész vagyok elmenni oda, és vissza aztán nem jönni!”