Busa Viola
A valódi dzsihád
Európa nem veszi észre, merre halad

Az utóbbi napokban leleplezett vagy meghiúsult merénylettervek újabb figyelmeztetést jelentettek a Nyugatnak arról, hogy az iszlám dzsihád valóságos és globális veszély. Számos történész, elemző, író és újságíró már évek óta kongatja a vészharangot, miszerint a dzsihádnak valójában semmi köze nincs az izraeli-palesztin konfliktushoz, Irakhoz vagy a Nyugat külpolitikájához.

Fotó: Reuters

A merényletekről és merénylettervekről szóló hírek hallatán a nyugati emberek joggal kérdezik: „Miért gyűlölnek bennünket ennyire?”
A liberális média és a baloldali politikai elit szerint a válasz a palesztin-izraeli konfliktusban, az iraki invázióban és a Nyugat - elsősorban Amerika és szövetségesei - külpolitikájában keresendő. Az iszlámot tanulmányozó történészek, publicisták, elemzők, és az iszlám vallástól elforduló - és ezért kegyetlen üldözésnek kitett - hívek szerint azonban a probléma gyökere magában a muszlim teológiában rejlik.
Ezt látszik alátámasztani az az interjú is, amelyet a néhány éve feloszlatott al-Muhadzsirun nevű brit szélsőséges muzulmán szervezet egyik korábbi tagja adott a napokban az Observer című brit lapnak. Hassan Butt így vallott radikális múltjáról: „Emlékszem, milyen jól szórakoztunk, amikor a tévében valaki azt nyilatkozta, hogy a New York-i, madridi és londoni merényletek egyedüli kiváltó oka a Nyugat külpolitikája. Azzal, hogy a kormányt tették felelőssé, (…) a mi propagandánk malmára hajtották a vizet. Ami viszont ennél is fontosabb: így elkerülhető volt, hogy kritikus vizsgálat tárgyává váljon az erőszak valódi hajtóereje, ami nem más, mint az iszlám teológiája”. Más szavakkal fogalmazva, Butt szerint a dzsihádot nem a Nyugat tettei váltják ki, hanem az iszlám tanítások generálják.
Az egyiptomi zsidó diaszpórából származó, jelenleg Svájcban élő történésznő, Bat Yeor szerint mondvacsinált ürügy, amikor a dzsihád indítékaként Izrael létrejöttét vagy támogatását, és a palesztinok izraeli elnyomását jelölik meg. Izrael csak 1948-ban jött létre, míg a dzsihád több évszázados múltra tekint vissza.
A muzulmánok egyik fő célja az iszlám kalifátus újbóli létrehozása, hiszen az tizenhárom évszázadon keresztül biztosította a muzulmán területek szellemi és politikai egységét, az iszlám agresszív terjesztését. A dzsihádisták ezért úgy gondolják, minden problémájuk forrása a kalifátus 1924-es felszámolása: a nyugati befolyás felerősödése, a megosztottság, az iszlám törvényeinek betartásával kapcsolatos „fellazulás” mind-mind erre vezethető vissza.
A kalifátus létrehozása azért is fontos számukra, mert az offenzív dzsihádra csak a kalifa adhatja ki a parancsot, amíg az nem létezik, csak defenzív dzsihádot lehet folytatni. Ma már viszont bármit igazolni tudnak defenzív dzsihádként.
Mindezek ellenére olyan prominens személyek, mint például Ken Livingstone, London főpolgármestere továbbra is váltig állítják: „A hírszerzés adatai szerint a kiábrándult fiatal muzulmánok fő indítéka Irak.” A fentebb említett egykori terrorista erre így reagált az Observer hasábjain: „Ha még mindig tagja lennék a szervezetnek, akkor most nagyot röhögnék ezen. Bár igaz, hogy sok brit szélsőségest frusztrál, hogy a világ több pontján muzulmánok halnak meg, engem és társaimat annak tudata hajtott az erőszak felé, hogy egy forradalmi állam létrehozásáért küzdünk, ami végső soron elhozná az iszlám igazságot a földre.”
Livingstone arra szólította fel a briteket: ne kriminalizálják a muzulmánokat, akik „sokkal törvénytisztelőbbek tudnak lenni, és kevésbé hajlamosak a politikai célú erőszak alkalmazására, mint a nem muzulmánok”. Szerinte a muszlimok jó és aktív szerepet játszanak a „multikulturális társadalom” létrehozásában. Több elemző viszont arra figyelmeztet: a multikulturalizmus túlhangsúlyozása Európa veszte lehet.
A háború utáni Európában még pozitív tartalommal bíró multikulturalizmust ugyanis mára úgy tűnik, kisajátította egy politikai program. Az egyik norvég lap szerint a kommunizmus összeomlása óta számos volt szélsőbalos aktivista csatlakozott az északi ország legnagyobb antirasszista szervezetéhez, a SOS Rasisme-hoz. Sokan a kommunizmus folytatását találták meg az eszmében: ha gazdasági egyenlőségről nem is, de legalább a kultúrák egyenlőségéről lehet beszélni. Ugyanakkor azokat, akik szerint az emberi életet semmibe vevő kultúrákat nem lehet egy lapon említeni a nyugati civilizációkkal, automatikusan rasszistának nyilvánítják. A norvég baloldal újabban előszeretettel használja az „újfajta rasszizmus” kifejezést, és azonnal iszlamofóbiával vádolja azokat, akik bírálni merik az iszlámot.
Bat Yeor szerint az elégedetlen és sokszor munkanélküli bevándorlótömegek kapóra jönnek a nyugati baloldal számára, mert jól helyettesítik a proletariátus után maradt vákuumot. „A baloldal a bevándorlókat használja fel a tradicionális zsidó-keresztény értékek szétveréséhez az antiszemitizmussal fertőzött, demográfiailag meggyengült Európában. A multikulturalizmus Európában az antiszemitizmus, az Amerika-ellenesség, a palesztinok iránti fanatikus rajongás, az erkölcsi relativizmus és az identitásvesztés alapja lett. Jelen van az egyetemeken is, ahol a diákok és a tanárok kulturális dzsihádot folytatnak a nyugati értékekkel szemben” - vallja a történésznő. „A kulturális dzsihád a maga antiszemita, Amerika- és Nyugat-ellenes elemeivel a multikulturalizmus keretein belül bontakozik ki. Ily módon a multikulturalizmus a nyugati gondolkodásmód összezavarásának eszköze, amelynek célja az iszlám történelemszemlélet és teológiai gondolkodás kikényszerítése.”
Yeor szerint az európai történelemkönyvek revíziója miatt terjed az „andalúziai mítosz”, miszerint a muszlimok, zsidók és keresztények békében éltek egymás mellett a humanista iszlám fennhatóság alatt. Politikusok és professzorok arról értekeznek, hogy az iszlám hogyan járult hozzá a nyugati civilizáció tudományos és művészeti fejlődéséhez. Azt azonban érdemes észben tartani, hogy Andalúziában a saria volt a mérvadó, ami miatt megkérdőjelezhető a fenti mítosz hitele.
Yeor arra figyelmeztet: miközben több fronton zajlik a dzsihád, az európaiak már most úgy viselkednek, mint a dhimmi, vagyis alávetett népek, amelyeknek fizetniük kellett a biztonságért cserében. Az iszlám törvények szerint az alávetett népek nem kritizálhatják Mohamedet vagy az iszlámot. Számos európai politikus nyilatkozatából ez a magatartás villan elő, de a dán karikatúrák esete is ezt látszik igazolni. Európa nem veszi észre, hogy milyen irányba halad, mivel a történelmi tényeket kezdik egyre jobban elhomályosítani.