A nagy színészlegenda, Jászai Mari unokahúga, Joli néni, századik
születésnapján az életéről beszél. „Az Esterházy herceg szolgálatában kezdtem a
munkám húszévesen a múlt század elején. Aztán tanítottam vagy negyven évig, és
hetvenhét éves koromban végre elkezdhettem azt a pályát, amire mindig is
vágytam, színésznő lehettem. Igazán boldoggá a férjem, a színpad és a
napfelkelték tettek.”
Joli néni, gondolta volna, hogy megéri ezt a fenséges, nem mindennapi
kort, s hogy századik születésnapján még táncra is perdül egy riporterrel?
- Száz esztendő, az idő hogy lejár.
Cserebogár, sárga cserebogár…
- Dehogy gondoltam volna csillagom, én csak dolgoztam, szerettem, daloltam,
verseltem, aztán elröpült, mit röpült, elsuhant az idő. Ez óriási dolog, regényt
lehetne írni az életemből, de milyet? Istenem, fáj, hogy nem látok már tisztán,
és nehezebben hallok. Ezt a fehér liliomot elég jól látom itt, a vázában, de a
maga arcát már homályosabban. Idén tavasszal, amikor sütött a nap, az erkélyen
voltam, és mikor éreztem, hogy melegíti a testem, megfiatalodtam, mintha újra
hatvanéves lettem volna. Most, százévesen csak ilyen apró örömök vannak, de
ezeknek is nagyon örülök. Minden ember szemében derűt látok, meg mosolyt, mert
csak ezt keresem, és ezt is látom meg bennük. Tudja, én annyi elismerést,
szeretetet, tapsot kaptam életemben, csodálkozom, hogy a nyakam mozog még
egyáltalán. Sosem voltam szomorú, bíztam a Jóistenben, és boldogan öleltem
magamhoz az embertől a kutyusig minden élőlényt. Mindig mindenütt jól éreztem
magam, nem voltam kényes fajta soha. Amikor kevés volt, annak is örültem.
Hatvanéves koromig csak hideg vízben mosakodtam, fürödtem. Aztán nyolcvan fele
már a langyosabb esett jól.