Vissza a tartalomjegyzékhez


Sztálin ismeretlen ír áldozatai


Egy, a sztálini tisztogatások iratait Bécsben kutató történész, dr. Barry McLoughlin ír nevekre bukkant, miközben az 1930-as évek sztálini tisztogatásainak áldozatául esett osztrákok után kutatott. Amikor meglátta Patrick Breslin nevét egy moszkvai újságban, további kutatásokba kezdett, amelyek aztán fényt derítettek három ír áldozat tragikus sorsára, akik az ügy lelkes harcosaiként látogattak a Szovjetunióba, de ott táborokba kerültek. A kutató szerint a sztálinizmusnak még több ír áldozata is lehet, akiknek története azonban továbbra is homályban marad. A családok számára a történet megismerése szomorúságot okozott, hiszen rokonaik elképzelhetetlen magányban, otthonuktól és szeretteiktől távol váltak a sztálini terror áldozataivá.