Hetek XI. évfolyam, 26. szám, 2007. június 29.

„Az életben maradásért folyik a verseny a kórházak között” - mondják a kiskunhalasi Semmelweis Kórház, illetve a helyi önkormányzat vezetői. A halasi volt ez első részlegesen privatizált kórház, amely most az ágazati pénzelvonás miatt jelentkező havi 25-30 milliós veszteségét nem a város, hanem a befektető kasszájából fedezi. Az üzemeltető ugyanakkor eddig 200 alkalmazottat bocsátott el, a múlt héten pedig újabb 88 dolgozó kapta kézhez a felmondólevelét.

Mint sok más egészségügyi intézmény, a halasi Semmelweis Kórház is minden eddiginél komolyabb gazdasági kihívással szembesült, miután az egészségügyi tárca április elsejével megváltoztatta a finanszírozási szabályozást. A halasi kórház esetében ez az úgynevezett teljesítményvolumen-korlát (TVK) csökkentését (az eddigi évek 1800-1900-as úgynevezett súlyszámát 1344-ben határozták meg) és a területi ellátási kötelezettség „átszabását” jelentette. (A teljesítményvolumen-korlát az a központilag megadott maximális esetszám, amit egy kórház az adott hónapban nem léphet túl. Ha túllépi, annak költségét az Országos Egészségbiztosítási pénztár (OEP) már nem finanszírozza. A minisztérium ezzel a drasztikus eszközzel szabott gátat az egészségügyi kiadások emelkedésének.)
Az adminisztratív tévedések következtében a sürgősségi osztály, a kardiológia, a gasztroenterológia, a diabetológia és a stroke-ellátás nem kapott felvevő területet. Ez azt jelenti, hogy bár továbbra is minden beteget ellátnak, félő, hogy az előbbiekre nem jut OEP-finanszírozás. Érdekes egyébként, hogy súlyponti kórház (ilyen a halasi is) elvileg nem működhet sürgősségi osztály nélkül - ehhez pedig beutalási területtel is rendelkeznie kell(ene).
A korlátozás - mondta lapunknak Füzes Attila, a kórházat üzemeltető Hospinvest Zrt. képviselője - mintegy 30 százalékos bevételkiesést jelent az intézmény költségvetésében. Idei bevételük 2,9 milliárd forint lesz - miközben 2005-ben 4,2 milliárd forint volt (azóta a TVK rendszeres „nyírásával” folyamatosan csökken). Márpedig - érvel Füzes -, ha kevesebb lesz a maximális bevétel, kevesebb a munka, akkor kevesebb dolgozót tudnak foglalkoztatni. Az országos átlag szerint - magyarázta - a mindenkori kiadások maximum 60 százaléka a bérköltség, ehhez pedig nekik is igazodniuk kell, mert különben nem marad forrás gyógyszerre és egyéb gyógyítási anyagokra. A működőképesség megőrzése érdekében van tehát szükség a leépítésre. Áprilisban még 150 fő elbocsátásáról volt szó, később - a politikai egyeztetések után - ez a szám 90-re csökkent.
„Egyelőre 88 dolgozó, köztük 22 orvos kapja kézhez a felmondólevelét, két fő sorsa még bizonytalan” - tudtuk meg Kiss József főigazgatótól. A csaknem 200 millió forintra rúgó végkielégítéseket egy minisztériumi pályázat révén fedezik. Azzal kapcsolatban, hogy a teljesítménycsökkenéssel járó változásokat mennyire érzik majd meg a betegek, Kiss elmondta, hogy a szakrendelési előjegyzési listák növekedhetnek. Jelenleg egy-egy szakrendelésre, például a szemészetre, akár 2-3 hónapot is kell várni. Ezt ellensúlyozhatja, hogy a járóbeteg-ellátás forgalma az elmúlt hónapokban - vélhetően a vizitdíjnak köszönhetően - 25-30 százalékkal csökkent. Hozzátette: a műtétek esetében csak a nagyobb beavatkozások - például protézisbeültetés - kapcsán van várólista.
Megérti ugyan a befektető kényszerű döntését, de nem tud azonosulni vele Lengyel János, az orvosi kamara helyi elnöke, egyben az országos szervezet titkára. „Az egészségügyi reform sok kívánnivalót hagy maga után, számos kórház egyszerűen csőd közeli állapotba került. Az elmúlt években a mi intézményünk is 200 ágyat és 200 dolgozót veszített el, és még nem tudjuk, hol a vége. Ez nemcsak bennünket, hanem a betegeket is megviseli, akiktől a magunk részéről elnézést kérünk a leépítésből fakadó kellemetlenségekért” - mondta.
Füzes Attila egyetért azzal, hogy az ágazati reform nem minden elemében váltotta be a hozzá fűzött reményeket - eddig legalábbis. Szerinte is megáll az a feltételezés, hogy miután a politikai lobbisták „megbuktatták” a mintegy 60-70 „kiszemelt” egészségügyi intézmény bezárását-átszervezését, az OEP kasszájában nem szabadulhatott fel többletforrás a megmaradó kórházak számára. Tehát: aki nem tud alkalmazkodni - legyen az önkormányzati vagy vállalkozói üzemeltetésű kórház - a folyamatosan változó feltételekhez, az nem tud talpon maradni.
„Az önkormányzatok között most kemény verseny zajlik: amelyik kórház felszínen tud maradni, az számíthat arra, hogy a központi költségvetés rendbetétele esetén újból bővebb forrásokhoz jut” - értékelte a helyzetet kérdésünkre Várnai László polgármester. Szerinte most újból bebizonyosodott, hogy jó döntést hoztak, amikor befektetői kézbe adták a halasi kórházat. Amíg ugyanis más önkormányzatok az egészségügyi intézményeik hiányát saját forrásaikból vagy hitelből - újabban kötvénykibocsátással - igyekeznek fedezni, addig Halason ezt a befektető teszi meg. „Ha mi működtettük volna tovább a Semmelweis Kórházat, valószínűleg sokkal drasztikusabb leépítésekre kényszerültünk volna” - fogalmazott Várnai.
Ezzel kapcsolatban Füzes Attila elmondta, hogy a kórház vesztesége még a leépítések után is havi 25-30 millió forint, amit a Hospinvest Zrt. finanszíroz. „Most egyelőre vakon repülünk. Számítunk arra, hogy a finanszírozási szerződéseket módosítják, és a teljesítménykorlátunkat emelik, de nem tudjuk, ez mikor és hogyan történik meg” - fogalmazott. Ennek ellenére - jegyezte meg -, az intézmény nincs reménytelen helyzetben: hallani olyan kórházról, ahol a köztartozások miatt az APEH műszereket kíván lefoglalni. Ráadásul 2004 óta a működtető 1,5 milliárd forintot fektetett be a kórházi ingatlan fejlesztésébe és műszerbeszerzésekbe. A beruházás - hangsúlyozta - matematikailag sincs összefüggésben a létszámleépítéssel, hiszen, csökkenő bevételek mellett történt. Arra a felvetésre, hogy mindezt az OEP-bevétel terhére felvett hitelből finanszírozták, a képviselő azt mondta, hogy a Hospinvest saját maga is vállalt garanciákat a hitelszerződésben, ráadásul ha a hiteleket nem tudnák törleszteni, az eddigi befektetésük is „elúszna”. Szerinte álságos megközelítés azt mondani, hogy az egészségügy nem üzlet.