Vissza a tartalomjegyzékhez

Szikora Márton
Előnykovácsolás
Interjú Andrzej Bobinski lengyel politikai elemzővel

Mi motiválja a lengyel politikát, hogy ennyire szembemenjen a nagy európai országokkal?

- A jelenlegi erőfitogtatás nem új keletű, a Nizzai Szerződéssel van összefüggésben, mivel az nagyobb súlyt ad a kisebb országoknak a nagyokkal szemben. Ez igen kedvező feltételeket hozott Lengyelországnak, mely jelenleg huszonhét szavazattal rendelkezik, nem úgy, mint a népességét tekintve kétszer akkora, de csak huszonkilenc szavazattal bíró Németországnak. Tehát a szavazati arányok megtartása jelentős nemzeti érdekké vált. A kormány által képviselt „kemény” álláspont pedig mindent egybevetve Lengyelország pozícióit erősíti. A rólunk kialakult igen negatív képből a kormány igyekszik előnyt kovácsolni azzal, hogy legalább elmondhatja, sikerült egy előnyösebb üzletet kötni. Ha már mindenki úgy látja, hogy „mi vagyunk az osztályban a rossz fiúk”, akkor miért ne menjünk el a végletekig? Ennél borzasztóbb imázsunk már úgysem lehet.
Miként vélekednek a lengyelek erről a konfrontatív politikáról?
- A jelenlegi kormány talán azért is engedheti meg magának ezt a stílust, mert a lengyelek többsége közismerten EU-párti. Az Eurostat adatai szerint a lengyelek a leglelkesebb támogatói az „európai projektnek”. Ennek nyilván oka a kohéziós alapokból beáramló óriási pénzek és a külföldi munkavállalás lehetősége. A lengyelek többsége vélhetően sikerként éli meg az EU-csúcs eredményeit. A megegyezéssel Kaczynski miniszterelnöknek sikerült „határozott, de kompromisszumra képes” vezetőként felállnia a tárgyalóasztaltól.
Mennyire megosztott a kérdésben a lengyel politikai elit?
- Ezt nehéz röviden elmagyarázni, mivel a pártok igyekeztek kevéssé karakteres álláspontot képviselni az unióval kapcsolatban. Ennek egyik oka lehet, hogy az előző választásokat elvesztő baloldal a mai napig nem tudott felállni. Bár annak idején a Nizzai Szerződéssel szemben voksoltak, és mind-végig kritizálták a jobboldali Kaczynski-kormány EU-politikáját, most nyilván ők is örülnek a megállapodásnak. A jelenlegi felemás helyzetben a kormány igyekszik minden Brüsszel felé vezető hidat felrobbantani maga mögött. Egy híd nem robbant fel, és ennek természetesen még a baloldal is örül.
Vajon ezzel a Kaczynski ikerpár népszerűsége növekedett?
- A helyzet az, hogy jelenleg nem az Európai Unióhoz fűződő viszonyunk a legfontosabb belpolitikai kérdés, persze nem is lehet túl nagy politikai tőkét kovácsolni ma európai programokkal. Sokkal inkább helyi ügyekben exponálják magukat a pártok. Azt azonban mondhatjuk, hogy a találkozó fő nyertese Kaczynski miniszterelnök. Sokan úgy látják, hogy a keményebb kiállás rövid távon ugyan nem tesz népszerűbbé, ugyanakkor kézzelfogható előnyökhöz juttatja Lengyelországot.