Vissza a tartalomjegyzékhez

Eperjesi Ildikó
Erősödőben az európai birodalom

Hiába bukott meg két éve a holland és a francia népszavazáson a tervezett európai alkotmány, a dokumentum java részét átmentették az új szerződésbe az EU vezetői. A lengyelek makacskodása miatt kis híján kudarcba fulladt uniós csúcson megegyezés született arról, hogy külön elnöke lesz az uniónak, és összességében még több hatalom kerül át a tagállamoktól az uniós intézményekhez.


A tagállamok vezetői egyre kevésbé hajlandók meghallani az európai polgárok véleményét
Fotó: AP

Kialvatlan és fáradt vezetők jelentették be Brüsszelben múlt szombaton hajnalban, hogy - többnapos vita után - kínkeservvel ugyan, de megszületett a megállapodás az intézményi reformokról. Az unió tagországainak állam-, illetve kormányfői fellélegezhettek: az eredetileg jóval kevesebb országra tervezett közösségi intézményrendszer nem lesz működésképtelen a jelenlegi 27 tagországgal sem, sőt akár újabb bővítések előtt is nyitva áll az út.
Pedig - elsősorban a lengyel kifogások miatt - „kemény tárgyalások folytak”, ahogyan a német kancellár fogalmazott. A csúcson elnöklő Angela Merkel valóságos ultimátumot adott a lengyel államfőnek: kormányközi konferenciát hív össze, és Varsó nélkül folytatják a munkát, ha Lech Kaczynski nem áll kötélnek. A tét óriási volt, hiszen az a veszély fenyegetett, hogy ha nem születik megállapodás, és kudarcba fullad az uniós csúcs, akkor Európa még nagyobb megosztottságba süllyed, és a nagyobb sebességre kapcsoló országok összefoghatnak a szorosabb integráció reményében.
Lengyelországnak főként az új szavazati rendszerrel volt gondja. Varsó azt akarta elérni, hogy a tagországok népességének négyzetgyöke legyen a meghatározó egy-egy ország szavazati súlyának megállapításakor - ez ugyanis a jelenleginél nagyobb súlyt adott volna Lengyelországnak. Merkel ezzel szemben a kettős többség elvét akarta keresztülvinni, azaz akkor fogadnak el egy uniós döntést, ha azt a tagállamok 55 százaléka támogatja, és amennyiben ezeknek az országoknak a lakossága eléri az unió összlakosságának 65 százalékát - ez a megoldás a volt európai „nagyok”, azaz Németország és Franciaország súlyát erősíti. A lengyelek végül beadták a derekukat, igaz, ők is elkönyvelhettek némi engedményt a többiek részéről. Az új rendszert ugyanis - egy hároméves átmeneti időszak után - csak 2017-től léptetik életbe, addig marad a nizzai szavazási rendszer, amelyben Lengyelország még lakossági arányát jóval meghaladó súllyal vehet részt. A kompromisszumos megoldást kisebb diplomáciai vihar előzte meg, a csúcs előestéjén ugyanis több uniós vezetőnél - köztük Gyurcsány Ferenc kormányfőnél - is „kiverte a biztosítékot” a lengyel elnök. Lech Kaczynski ugyanis azt találta mondani, hogy ha a második világháborúban a német nácik nem rohanják le Lengyelországot, akkor ma több lakosa lenne a kelet-európai országnak, ezért nagyobb súlyt követel magának…