Vissza a tartalomjegyzékhez


A hét eseményei

Nem lesz kamatvágás?
London szerint júniusban sem lesz MNB-kamatcsökkentés. A Deutsche Bank most már „alapeseti forgatókönyvnek” tartja, hogy a 8 százalékos kamat ebben a hónapban nem változik. A Crédit Suisse úgy látja, hogy a monetáris tanács valószínűleg további bizonyítékokat szeretne látni a bérnövekedési ütem lassulására, emellett tekintettel lesz a forintárfolyam megingására is. A Goldman Sachs elemzése szerint „rosszak” a magánszektorbeli béradatok, ezért júniusi kamatcsökkentésről szóló előrejelzését kamattartásra módosítja

Gyurcsány és a hálapénz

A miniszterelnök szerint az egészségügyi reform kapcsán leginkább egy dolgot lehet a kormány szemére vetni: a hálapénz problémájával nem mert bátran szembenézni. A kormányfő hangsúlyozta: ezt ő is felrója saját maguknak. Szerinte beszélni kell a hálapénzről, mert most úgy tesz a társadalom, mintha ez a százmilliárdos nagyságrendű jövedelem nem is létezne. Ameddig ez nincs rendben, addig „az egészségügyben mondott minden állításunk nélkülözni fogja a teljes igazságot".

Bújtatott reklámok kora

Várhatóan ősszel fogadják el az EU-ban azt az irányelvet, amely a termékelhelyezést legalizálja, vagyis az egy termék, szolgáltatás vagy márka fizetés ellenében történő szerepeltetését vagy arra való hivatkozást. Ezt legalizálnák mozi- és tv-filmekben, valamint sport- és szórakoztató műsorokban. Tiltás a gyermekműsorokra vonatkozna, de a tagországok lehetőséget kapnak a teljes betiltásra is. A végrehajtásra 2009-ben kerülne sor. Hogy Magyarország mikor venné át ezt a szabályozást, azt még megtippelni sem tudták a szakértők.

A Google hibrid autója

A Google bejelentette, hogy alapítványán keresztül 10 millió dollárral támogatja a hibrid autók fejlesztését a klímaváltozás lassítása érdekében. Az IT- vállalatok manapság egyre többet vállalnak a környezetkímélő technológiai megoldások terjesztéséből, népszerűsítéséből. A cég most saját, 100 darabos gépjárműállományát is olyan modellekre cseréli, amelyek megfelelnek a környezettudatos vállalati szemléletnek.