Vissza a tartalomjegyzékhez


Az operafesztivál fantomjai

Kokas Zsoltnak hívnak, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem informatika szakos hallgatója vagyok, jövőre fogom tanulmányaimat befejezni, jelenleg két cégnél (egy multinál és egy kiadónál) dolgozom. Nem érzem magam megfertőzve semmilyen ideológiával, ám szeretem a jó zenét. Bármilyen hihetetlen, a Művészetek Palotájában vagy a Nemzeti Táncszínházban is megfordulok, ha a műsor tetszik, és időm engedi. Ugyanakkor a rock és metálzene területén is sok számomra kedves zenekar van, ilyen például a KISS, de kedvelem a Manowart, sőt Beatrice-koncerten is énekeltem már azt, hogy „Utálom az egész XX. századot”. Csak háromszor voltam sajnos eddig Therion koncerten, biztos ez az oka annak, hogy nem váltam még istenné az alkímia, a kabbalisztika és a Dragon Rouge ereje által. Sok barátom is van, akik hozzám hasonló cipőben járnak: a lelkes koncertre járás ellenére sem váltak istenné, sem sátánistává, de hogy-hogy nem, még csak kecskét sem áldoznak.

Lehet, hogy az, amiről önök írnak, mindössze egy felvett póz lenne, egy begyakorolt szöveg? Ugyanolyan témája egy műnek, mint ami a legtöbb zenekar esetében megvan, mégpedig egy felvett stílus, ha úgy tetszik, egy póz. Nem áltatom magam azzal, hogy a Therion miről énekel, hisz tudom. Nem áltatom magam azzal, hogy önök nem meggyőződésből írják azt, amit írtak, hisz feltételezem, a legtöbb zenekarral ellentétben önök nem pózolnak. Viszont egy dolgot szeretnék kérni önöktől. Ha legközelebb egy sátánista zenekarról írnak, akkor kérem, gondoljanak bele abba, hogy valószínűleg rengeteg értelmiségi, de legalábbis egyetemista van az ilyen koncerteken, akiket tökéletesen hidegen hagy egy ilyen cikk, ellentétben azokkal a kevésbé iskolázott emberekkel, akik ezen elszörnyednek, ámde amúgy sem látogatnának sem egy operafesztivált, sem egy rock- vagy metálkoncertet; másfelől azzal, hogy elítélik és írnak róla, mégiscsak reklámot csinálnak minden egyes fellépésnek, ugyanis biztos vagyok benne, hogy lesznek olyanok, akik belehallgatnak a Therion zenéjébe, és abban is biztos vagyok, hogy lesz olyan, akinek tetszeni fog.
Tisztelettel: Kokas Zsolt