Hetek XI. évfolyam, 24. szám, 2007. június 15.

Életművének elismeréséül Cannes-ban Arany Pálma-díjat kapott a hetvenedik évében járó Jane Fonda amerikai filmszínésznő.
A filmfesztivál elnöke elmondta, nemcsak Jane Fonda művészi pályafutását, hanem bátor politikai kiállását is jutalmazták, miután a művésznő a gyakorlatban is síkraszállt azokért a humanista értékekért, amelyeket filmjeiben képviselt.

Jellemző módon 2007-ben a humanista értékek alatt a hírességnek elsősorban a vietnami és az iraki háború elleni fellépését értették. Kimaradt a felsorolásból például az egészséges életforma propagálása, a jogvédő civil aktivitás, és nem utolsósorban Fonda felvállalt evangéliumi hite, pedig az ügyek sorában, amelyek mellett a sztár kiállt az élete során, ez a legfrissebb és saját bevallása szerint a legnagyobb cél is.
A hollywoodi „királyi dinasztia” sarjaként Jane Fonda jómódban élhetett, mégsem volt rózsás a gyermekkora. A krónikus depresszióval küszködő édesanya a pszichiátriai kezelések miatt a családjától távol tartózkodott, „cserbenhagyta gyerekeit” - legalábbis a kisiskolás Jane erre a következtetésre jutott. Hiába kezelték hosszasan, az utolsó felvonás egy drámai öngyilkosságba torkollott: az asszony felmetszette saját torkát. Fonda már befutott, sikeres nőként sem tudott szabadulni a lelkiismeret-furdalástól, hogy anyjuk utolsó hazalátogatása során ő dühében elbújt a lakásban, és testvérének is megtiltotta, hogy üdvözölje a mamát. A papa, Henry Fonda pedig elfoglalt művészként tartotta magát távol a családi fészektől. A kitűnő jellemszínész otthoni szereplését legfeljebb citromdíjjal lehetett értékelni, Jane és öccse sokat szenvedtek rideg apjuk miatt. A szintén színésszé lett fiú, Peter Fonda például felnőtt fejjel hallhatta először e két szót: „szeretlek, fiam”.
A gimnazista Jane egykoron azért fogott fotómodellkedésbe, hogy egy szenzációs szülinapi meglepetéssel kápráztassa el apját. Az ajándék egy visszafogott „köszönöm” után kibontatlanul maradt, ugyanakkor Jane visszavonhatatlanul elindult a nyilvános önfeltárulkozás útján. A modellszakma mellett - apai útmutatással - kitanulta a színészmesterséget is, és egyre ígéretesebb szerepeket ajánlottak neki.
A „kis Fonda” szerepkörből viszont nem kért, ezért Franciaországba ment bizonyítani. Párizsban ismerte meg első férjét, a filmrendező Roger Vadimot is, aki szerint Jane „nem tartotta magát sem szépnek, sem szexisnek, de magabiztos nőként jelent meg, és mindig kész volt arra, hogy megbotránkoztassa a közvéleményt”. Holott a valóságban távolról sem volt olyan magabiztos: a függetlenségi vágy és a kritikai hajlam mögött végig ott munkált az önmarcangoló énkeresés - minden téren. Bár a Barbarella című sci-fi ruhátlanul lebegő űrnőjeként kivívta a népszerűséget, de szerencséjére tehetségéhez méltóbb, fajsúlyosabb karaktereket is megformálhatott, például A lovakat lelövik, ugye? című moziban.
A Klute című filmben a prostituált szerepe meghozta a színésznő első Oscarját, de a szakmai siker mellett kibontakozott első magánéleti kudarca is. A hatvanas évek végi trendbe tagozódva férjével nyitott házasságban élnek, és későn veszik észre, hogy kapcsolatuk kitárt ajtaján idővel eltávozott a szerelem is. Vadim úgy emlékezett vissza: „Jane és én a korszak kísérleti nyulai voltunk” - és tegyük hozzá: 1973-ra egy a sok, egygyermekes, elvált házaspár közül. A terhesség azonban megváltoztatta Jane-t: először lett igazán büszke arra, hogy nő.
Barátai szerint Jane Fonda szüntelenül keresett egy „célt”, amiért a nap huszonnégy óráját feláldozhatja. Mindenben a tökéletességre törekedett, s talán ettől lett hihetetlenül kemény és teljesítménycentrikus. A hippidivat Jane Fondát is Indiába sodorta, ahol nem találta meg ugyan a lelki békéjét, de megértette, hogy a meditáció nem sokat segít a társadalmi igazságtalanságok kezelésében. Ezért Fonda újabb szerepben igyekezett hasznossá tenni magát: mint a közjóért felelős liberális jogvédő, feminista és békeaktivista. Ehhez az ügyhöz egy erősebb politikai vénával bíró társ illett: második férje egy spontán televíziós szerepléssel vívta ki Fonda csodálatát, mikor elszántan tartotta magát egy szétoszlatott véres tüntetés alkalmával. A második házasságból megszületik a második gyermek, Fonda pedig tovább próbálkozik a modern nő szerepével, aki otthon, a munkában és a közéletben is teljes ember. Időközben a kétszeres Oscar-díjassá lett színésznő elmondhatta, hogy sikeresen kilépett az apja árnyékából. Sőt, amikor 1981-ben régi nagy álma vált valóra, mivel apjával együtt dolgozhatott Az aranytó című produkcióban, és Henry Fonda a filmbeli alakításáért elnyerte egyetlen Oscar-díját, azt is Jane vette át apja súlyos betegsége miatt. Viszont az elismerések özöne sem segített rendezni apa és lánya feszült viszonyát, és Henry rövidesen meghalt. Ráadásul a sztárnak néhány év múlva a második házassága is megromlott.

Amikor a médiamogul milliárdos Ted Turner 1989-ben hírét vette, hogy Jane Fonda elvált előző, politikus férjétől, azonnal randevúra hívta az asszonyt. Jane hűvösen elutasította, de Ted nem adta fel, sűrűn hívogatta, sőt, egyszer még le is táborozott Fonda Beverly Hills-i edzőterme előtt. Fonda számára ugyanis a nyolcvanas évek a színjátszás mellett az egészséges életmód népszerűsítésének jegyében teltek, mikor a jellegzetes fellépőruhává a csíkos aerobikdressz vált. Jane végül ráállt, hogy találkozzon Mr. CNN-nel, majd 1991-ben feleségül is ment hozzá. Turner kedvéért felhagyott a filmezéssel, az új férj nem bírta volna a forgatások miatti egyedüllétet - Fonda már egyébként is éppen elég millió dollárt keresett aerobikkazettáiból és szerepeiből, hogy családbarátabb foglalatoskodás után nézzen. Az exministránsfiú Ted egyébként korábban azzal a kijelentésével szerzett hírnevet, miszerint „a kereszténység a vesztesek vallása”. A közfelháborodás miatt bocsánatot is kért szavai miatt, de nem meglepő, hogy amikor az élet több területén babérokat learató felesége 1998-ban végül Jézus Krisztus mellett döntött, ez álomházasságuk végét is siettette.
Fonda szerint a 2001-ben bekövetkezett válásban csak egy tényező volt a megtérése, de elismerte, hogy állandó viták kerekedtek abból, hogy felvilágosult feleség létére lépten-nyomon bibliaiskolákba és istentiszteletekre járt. Ahogy 2005-ben írt önéletrajzi művében is kijelenti, ma békésebb kapcsolatban él a világgal és önmagával is: „Nagyon nehéz volt elfogadnom, hogy nem szükséges tökéletesnek lennem. Felismertem, hogy nincsen vesztegetni való időm, hogy minden nap számít, hogy az életem nem főpróba, hanem az előadás maga. Jóllehet a korom lassúbb életvitelre kényszerít, közben pszichésen, mentálisan és spirituálisan a csúcson vagyok. Szeretném a hírnevemet arra is felhasználni, hogy jó példával járjak elöl egy olyan kultúrában, amely hallani sem akar az öregedésről.” Ezért vállal - ráncaival együtt - újabban ismét filmszereplést, s olyan bölcs idős asszonyként akar élni, akinek az a feladata, hogy a fiataloknak átadja mindazt, amit az életében megtanult. Ám jelenlegi közszerepléseit látva bőven maradnak még kérdőjelek a kihívóan viselkedő díva körül.