A Nap gyermekei

A rendkívül vallásos inkák hiedelme szerint a világot a mindenek felett álló Viracocha isten teremtette, uralkodójukat, az Inkát pedig Inti, a Napisten fiának tekintették. Úgy hitték, Inti küldte el gyermekeit, Manco Capacot és Mama Ocllót (más változat szerint a négy Ayar testvért és feleségeiket), hogy alapítsák meg Cuzco városát, amely vallási központul is szolgált, és amelyet a „Föld köldökének” is tekintettek. Itt állt a Napisten temploma is, amelyben Nap-szüzek szolgáltak (akik egyben az Inka ágyasai is voltak - az uralkodó hivatalos felesége viszont saját lánytestvére volt, így biztosítandó a „napvér” továbbadását), és amelyet hatalmas mennyiségű arannyal és ezüsttel díszítettek: úgy vélték, az arany a Nap verítéke, míg az ezüst a Hold könnye.

Legfőbb ünnepük az Apu Inti, a napisten tiszteletére június 21-én - a déli féltekén ez a téli napfordulót, valamint a burgonya és a kukorica aratásának végét jelző nap - megtartott Inti Raymi, azaz napünnep volt. Emellett számos más istennek is rendszeresen mutattak be áldozatot. Isteneikről védelmező fétiseket, amuletteket készítettek, amelyeket mindig maguknál hordtak. Minden cselekedetükhöz és döntésükhöz természetfeletti útmutatást igyekeztek keresni - a pók útvonalában, a kokalevelek állásában, hallucinogén italokban, vagy épp az áldozati állat testrészeiben.
Az inka vallás középpontjában mégis az ősök tisztelete állt, halottaikat rendszeresen mumifikálták, és továbbra is az élők között tartották számon. Így az újabb generációknak nemcsak újabb otthon után kellett nézniük, hanem folyamatosan foglalkozniuk is kellett velük, a november hónapot külön nekik szentelték. Ilyenkor számos szertartást tartottak a sírokból kihozott múmiáknak, amelyeknek természetfeletti erőt tulajdonítottak. Ilyenkor áldozatot mutattak be nekik, majd dalokkal és táncokkal szórakoztatták őket. Az uralkodó család múmiáit a palotáikban tartották, állandó szolgák szolgáltak nekik, és tanácsaikat is rendszeresen kikérték. A jelenlétükben ettek-ittak, sőt időnként vendégségbe is elvitték őket egymáshoz.
A ruháknak is mágikus erőt tulajdonítottak, halottaikat több tucat szőttesbe csomagolták. Figyelembe véve, hogy egy-egy halotti lepel elkészítése több száz munkaórát vett igénybe, a halálra való felkészülés is az inka életmód szerves részét képezte. De fontos szerepet kapott a társadalmi kapcsolatokban is: a fiúk és lányok avatási szertartásán vagy a házassági aktus során a feleknek ruhát kellett cserélniük. Előfordult, hogy szőtteseiket nagy mennyiségben égették el isteneiknek bemutatott áldozatképpen.
A vallási titkokat csak kiválasztott családoknak adták tovább, ahol generációról generációra szállt az ismeret. Minden egyes titkot csak egyszer mondtak el a kiválasztott személy életében, azt többet neki sem volt szabad kimondani, csak az életén keresztül bemutatnia. Emiatt ma sem lehet teljes ismeretet szerezni az inka vallás szimbólumairól, azok jelentéséről és jelentőségéről, társadalomszervező funkciójáról.