Vissza a tartalomjegyzékhez

Szlazsánszky Ferenc
Kormánybuktatásról legfeljebb álmodozni lehet
– mondja Dávid Ibolya, az MDF elnöke

A tavalyi választások előtt egy fideszes polgármester durván megrágalmazta a fiát: azt állította, kábítószeres ügybe keveredett külföldön, a szocialisták segítettek kimenekíteni, és ezáltal befolyásolják önt. Hol tart most az ügy?


Fotó: Vörös Szilárd

- A fiam egy kisportolt, makkegészséges, nem dohányzó gyerek. A támadás nem ellene, hanem ellenem irányult. Felszólítottam a fideszes polgármestert a nyilvános bocsánatkérésre, de miután ettől elzárkózott, bírósághoz fordultam. Első fokon a bíróság elmarasztalta, itt tartunk jelenleg.

A két párt kapcsolata azóta sem felhőtlen. A Fideszben úgy beszélnek az MDF-ről, mint tettestársról a kormánykoalíció oldalán, akik elárulták a jobboldalt.
- A Fidesz olvasztótégellyé kívánta tenni a jobboldalt Csurkától Csintalan Sándorig, és ez ellen az MDF mindvégig tiltakozott. Az elmúlt sokéves küzdelemben nagyon sok energiánk ment el tűzoltásra. Most nyugalmasabb az életünk, sokkal nagyobb hangsúlyt tudunk fektetni arra, hogy mit is jelent egy konzervatív, jobbközép politika. És az igazi ellentétek ennek kapcsán mutatkoznak köztünk és a Fidesz között - a személyes sértettségből fakadó vitákkal nem érdemes foglalkozni.
Először is: nem tudjuk elfogadni azt a hatalomgyakorlási módszert, melyben a cél szentesíti az eszközt, és leginkább arra a rákosista felfogásra emlékeztet, hogy aki nincs velünk, az ellenünk van.
Másodszor: egy jobboldali, magát konzervatívnak nevező párt nem lehet piacgazdaság-, verseny- és kapitalizmusellenes, nem lehet ellensége a magántulajdonnak, a tőkének. A jobboldalt az árulja el tehát, aki populista és antikapitalista, ennek fényében pedig beszédeiben kifejezetten durva Marx- és Lenin-mondatokat idéz.
Mi megfogalmaztuk és a Fidesznek is elküldtük a Középosztály 13 pontját, hogy végre programokról kezdődhessen párbeszéd vagy akár vita - és ezzel is segítsük a Fideszt, hogy térjen vissza a konzervatív útra. Orbán úr azonban nemcsak a mi levelünket, hanem a középosztály képviseletét is elutasította.
Úgy tűnik, mintha helyet cserélt volna az MSZP és a Fidesz: mert az MSZP programját tekintve nem szociáldemokrata párt. A Fidesz részéről talán logikus, hogy megpróbálja lefedni azt a választói piacot, amit az MSZP szabadon hagy.
- Valószínűleg mégsem fog hosszú távon működni, hogy mindenki a másik fészkébe rakja a tojásait. A Fidesz egy erősen baloldali programot hirdetett meg a tavalyi választási kampányában: összesen 4000 milliárd forintot osztott szét virtuálisan, az ingyen autókázástól kezdve a 14. havi nyugdíjig egy sor olyan tételt, amelyik a „majd mi gondoskodunk rólad” államfelfogásról tanúskodik. A másik oldalon pedig van egy gyökereit tekintve baloldali párt, amelyik keresi a politikáját: néha jobban osztogat, mint ellenlábasa, a Fidesz, néha pedig liberálisnak akar tűnni, és a vadkapitalista politika felé kacsingat.
Miért nem tudott a nagypártok hiteltelenségéből profitálni az MDF?
- Én a tíz százalékhoz közelítő közvélemény-kutatási eredményt nem tartom rossznak. Egy realista politika persze soha nem olyan csábító, mint a porhintés. A nehéz körülmények között élő, reménykedő tömegeket könnyű a populistáknak maguk mellé állítani jól hangzó - de teljesíthetetlen - ígéretekkel. Én ezt tartom a leginkorrektebbnek a politikában. Azt a cinikus ígéretkampányt, amit 2006-ban a két mamutpárt megengedett magának, reményeim szerint 2010-ben Magyarország józan választói büntetni fogják.
Mit gondol az egészségügy kapcsán kialakult koalíciós vitáról: meddig feszíti a húrt a SZDSZ?
- Engedjen meg egy mondatot magáról a vitáról: a parlament öt pártja közül négy egyértelműen elutasítja a több-biztosítós modellt. Ideje volna, hogy ez elgondolkodtassa az SZDSZ-t. Ami a koalíciót illeti: az SZDSZ már többször is végső feltételt szabott az MSZP-vel történő együttműködéshez, ilyen volt az egykulcsos adó, illetve az euró 2010-es bevezetése. Ha azokon a sokkal súlyosabb kérdéseken túl tudták tenni magukat, most is túl fogják.
Az MDF-nek nem volna jó, ha megbukik a kormány, és előrehozott választásokra kerül sor?
- Úgy beszélünk erről a „bukik a kormány”-ról, mint egy érintésre összeomló kártyavárról.
Nyilván nem ilyen egyszerű, de a jobboldali lapok ezt kommunikálják ráolvasásszerűen.
- Sok hazugságot hallottunk már ebben az ügyben: volt néhány hetünk, amikor azt hallottuk, hogy a köztársasági elnök kiírja az új választást. Aztán volt néhány hetünk, amikor azt mondták: az utca ki fogja kényszeríteni a változást. Majd márciusban jött az „őszi népszavazás kikényszeríti, hogy elfussanak” ígérete. Ahol 206 képviselő bizalmi szavazással erősít meg egy kormányt és egy kormányfőt, ott legfeljebb álmodozni lehet kormánybuktatásról, csak ez nem politikai kategória. Szívem szerint én is örülnék, ha nem Gyurcsány Ferenc kormánya kormányozna 2010-ig, de szembe kell nézni a realitásokkal.
Arról is hallani, hogy ha az SZDSZ mégis kiugrik a koalícióból, az MDF lépne a helyére.
- Az MDF nem készül koalícióra. A tavalyi választásokat megelőzően világossá tettük, hogy nem segítjük hatalomra Gyurcsány Ferencet - sem Orbán Viktort -, és ez azt is jelenti, hogy nem is tartjuk a hatalomban. Az MDF ellenzéki pártként szemben áll az MSZP-vel. Egyébként úgy gondolom, nem fog előállni hatalmi vákuum.
Hogyan értékeli a konvergenciaprogram végrehajtását, illetve a reformokat?
- Minden baj forrását az előző ciklus 100 napos programjában látom, melyet rajtunk kívül az összes parlamenti párt egymást túllicitálva elfogadott. Vitathatatlan tény, hogy a költségvetési egyensúly helyreállítása ügyében történt előrelépés, de az a baj, hogy nem a kiadási tételek csökkentése révén, hanem a bevételek növelésével. Ez azonban már nem fokozható, mert ha tovább emelik az adóterheket, az az adózó réteg, amelyik tavaly még terhelhető volt, elindul a lecsúszás útján. Ez már ma is látható, és mi attól félünk, hogy Dél-Amerika-típusú világ lesz, ahol kevés nagyon gazdag ember áll szemben elszegényedő tömegekkel. És hiányolom a gazdaságélénkítő lépéseket is.
Az MDF nem tudna abból profitálni, hogy egy gazdaságélénkítő javaslatcsomagot tesz le az asztalra?
- A kormánynak négyezer fizetett embere van erre a feladatra, ennek ellenére - Sárközy Tamás tanulmányán kívül - nem sok minden készült a témában. Egy ellenzéki párttól nem várható el, hogy a kormány helyett dolgozzon. Ezzel együtt sokat dolgozunk törvényjavaslatokon és módosító indítványokon, de a legtöbbször nem veszik figyelembe ezeket. Vagy eltelik egy fél év, és a saját javaslatunkat mint kormánypárti előterjesztést halljuk vissza. Sovány vigasz.
Szeretnék, hogy az MDF tíz százalékos támogatottságú párttá váljon. Milyen esélyeik vannak úgy, hogy nem rendelkeznek saját újsággal, médiával, miközben a két nagy pártnak mindez megadatik?
- Ez nagy kérdés. Ilyenkor szokták megkérdezni, mitől rendelkeznek ezek a pártok ekkora médiaháttérrel? Mert tudott, hogy az állami költségvetés erre nem ad elegendő forrást. Mégis létrejön az én tévém, a te tévéd, az én újságom, a te újságod, az én újságom veszteségét és a te újságod veszteségét is finanszírozza valaki, aztán az úri kaszinó szabályai szerint egyik se firtatja, hogy a másik honnan szerzi a pénzt. Egy a lényeg, hogy ebben az erőltetett kétpártiságban szakadjanak le a versenytársak, akik nem bírják a versenyt. Mert a verseny nem korrekt feltételek között zajlik, hanem kartellek jönnek létre, ami egyébként furcsa, mert Magyarországon és a világon ezeket a kartelleket és a nagy összefonódásokat mindenhol büntetik. Kivéve a politikait.
Most lefestette a realitást. A kérdés az, önöknek milyen esélyük van, mi az elképzelésük ebben a helyzetben a kitörésre?
- Mi nem akarunk médiát vásárolni. Elveink ellen lenne ez a felfogás. Az MDF költségvetése nyitott, és a törvény tiszteletén alapul. Annak a hisztériának a megszüntetésére, amit ez a két párt az elmúlt években ráerőltetett az országra, a megosztottságnak a felszámolására kizárólag az MDF-et látom garanciának. Arra készülünk, hogy nehéz körülmények között bár, kevesebb médiamegjelenéssel, jóval kevesebb pénzzel, de az MDF dönti el a soron következő választást: nélküle nem alakulhat kormány. Vagy megtörténhet az, hogy ha mégis kihagyják, nagykoalíciót kell létrehozni a Fidesz és az MSZP között.
Ha valóban bekövetkezne az, hogy az MDF döntheti el, kivel lép kormányra, hogyan döntene: Gyurcsány vagy Orbán?
- Egyik sem. Él még rajtuk kívül sok miniszterelnök-esélyes ember ebben az országban. Másrészt csak a választói döntés figyelembevételével lehet olyan kérdésekre válaszolni, amit föltett.