Széchey Noémi
Amerika pásztora
Három elnök a Billy Graham Központ megnyitásán

Ünnepélyes keretek között találkozott újra a hit és a hatalom múlt hét csütörtökön az egyesült államokbeli Észak-Karolinában, amikor három korábbi elnök - Jimmy Carter, idősebb George Bush és Bill Clinton - is tiszteletét fejezte ki az iránt az ember iránt, aki elmondásuk szerint mindhármuk számára szellemi vezetőül szolgált életük során. Az alkalmat a Charlotte város közelében elkészült Billy Graham Központ megnyitása szolgáltatta, amelyen részt vett a névadó prédikátor is.

Balról jobbra: Bill Clinton, George H. W. Bush, Billy Graham, Franklin Graham, Cliff Barrows, George Beverly Shea. A pulpitusnál Jimmy Carter

Nem Graham volt az egyetlen prédikátor, aki bejárhatott a Fehér Házba, de ő volt az egyetlen, aki tizenegy egymást követő, mind republikánus, mind demokrata, személyiségükben egymástól rendkívül különböző elnök számára nyújtott spirituális támogatást, amikor azok valamennyien úgy érezték, hogy szükségük van a prédikátor tanácsára. Az ünnepségen most megjelent három volt elnök valamennyiüket képviselte: Eisenhowert, aki halálos ágyán afelől faggatta Grahamet, hogyan tudhatja biztosan az ember, hogy a mennybe kerül halála után; Johnsont, aki hivatalba lépése után alig pár héttel a Fehér Házba hívta Grahamet egy beszélgetésre, mely aztán közös imába és a Fehér Ház medencéjében történt vízkeresztségbe torkollott; Nixont, aki egyik legközelebbi barátja volt az evangélistának - egészen a Watergate-botrányig, amivel szinte elárulta barátságukat.
Az ünnepség főszónokaként fellépő idősebb Bush „az amerikaiak pásztorának” nevezte Grahamet, méltatva évtizedeken át megtartott erkölcsi tisztaságát, valamint az Egyesült Államok, majd később a volt kommunista országok felrázásában végzett tevékenységét. A nyolcvanhárom éves exelnök megköszönte a prédikátornak, hogy családjának négy generációja felé is szolgált, édesanyjától kezdve feleségén, Barbarán és saját magán át gyermekeiig és unokáiig. „Billy útmutatást adott gyerekeinknek, Dorónak és az elnöknek is. - Majd könnyektől elcsukló hangon hozzátette: - Graham szellemi ajándék valamennyiünk számára.”
Carter elnök Graham - mind földrajzi, mind politikai - határokat átlépő szolgálatát méltatta, mint az első olyan evangélistát, akinek sikerült a vasfüggöny mögé is bejutnia. Az elnök beszámolója szerint Graham a volt kommunista országok közül Magyarországon járt először 1977-ben, majd később a volt Szovjetunióban is megfordult négy alkalommal. Carter elmondta azt is, hogy milyen jelentős szerepet játszott Graham az amerikai szegregáció elleni küzdelemben, amikor megtagadta, hogy külön szolgáljon fehérek és feketék felé. (Graham volt az, aki rendszeresen kifizette Martin Luther King óvadékát, amikor azt politikai aktivitása miatt letartóztatták - a szerk.) A nyolcvanhárom éves elnök elmondta, hogy személyes hitéletében Graham játszotta a legnagyobb szerepet, de „én csak egy vagyok azon tízmilliók között, akiknek meggyőződését Billy Graham alapvetően meghatározta”.
A hatvanegy éves Bill Clinton a mintegy ezerötszáz fős vendégsereg előtt elmondta: ő a „közember Billy Graham és a magánember Billy Graham miatt jött el”. Az exelnök beszámolt személyes élményeiről, amikor 1959-ben, 1971-ben, 1989-ben és 2005-ben is részt vett Graham evangélizációs kampányain. Clinton elmondta, hogy felejthetetlen emlék marad számára, amikor egy Graham-evangelizáció során stadionnyi ember közül ezrével válaszoltak fehérek és feketék egyaránt a megtérésre való felhívásra, és mentek előre egymás kezét fogva, hogy befogadják Jézust a szívükbe. „Billy 1985 óta ismer engem, de én már közel ötven éve ismerem őt - mondta. Majd hozzátette: - Amikor a Fehér Házban az Ovális irodában vagy fent az emeleten, a magánlakosztályban imádkozik valakivel, akkor azt érzed, hogy most az emberért imádkozik, nem az elnökért.”
A felszólalások után a súlyos egészségügyi problémákkal küzdő nyolcvannyolc éves Grahamben mégis volt annyi vitalitás, hogy magának követelje a végszót: „Úgy érzem magam, mintha a saját temetésemen lennék - mondta, nagy derültséget okozva a hallgatóság között. Majd hozzátette: - Nagyon kicsinek érzem magam, és egy kicsit megalázottnak is, mert egész életemben azt kerestem, hogy hogyan tetszhetnék az Úrnak, hogy hogyan adhatnék neki dicsőséget. Hogy ne engem lássanak az emberek, ne rólam gondolkodjanak.”
Az idős prédikátor arra szólította fel hallgatóságát, hogy imádkozzanak az elnökökért, bármilyen is legyen a hitük, mert valamennyiüknek bölcsességre van szükségük. Elmondta, hogy kézzel írt levelet kapott Gerorge Bush jelenlegi elnöktől is, és kérte hallgatóságát, hogy imádkozzanak érte.
Graham szolgálata során annyi elnöki családot ismert annyi éven át, hogy szinte a Fehér Ház tiszteletbeli lelkipásztoraként is lehetne őt említeni. Az az ember, aki rendszeresen százezrek előtt prédikált estéről estére, az elnökökkel úgy beszélgetett magánéletükről, gyermekeikről, házasságukról, kételyeikről és kérdéseikről, hogy azok tudták, nem fogják szavaikat másnap a Washington Post hasábjain visszaolvasni.
Bár Graham mindig következetesen ugyanazt hirdette, az evangélium szeretetének és Jézus Krisztus megmentő kegyelmének az üzenetét, politikai mondandója gyökeres változáson ment át az évtizedek során. Voltak idők, amikor habozás nélkül állást foglalt napi bel- és külpolitikai, társadalmi, gazdasági kérdésekben, később belátta, hogy ez komoly megosztást hozhat az emberek között. Grahamet példa nélküli, néha fájdalmas útja a hatalom legfelsőbb köreiben arra tanította meg, hogy vannak az életben fontos és kevésbé fontos kérdések, amik az idővel jelentőségüket vesztik, és vannak, amik megmaradnak az örökkévalóságnak.