Bagyarik Cecilia
Melyik a jó, melyik a rossz kórház?

Már évek óta próbálkozik az Egészségügyi Minisztérium, hogy nyilvánosságra hozzon olyan adatsorokat, melyekből kiderül, hogy a közpénzen fenntartott kórházakban milyen minőségű munka folyik. Mekkora a halálozási vagy fertőzési arány, illetve kiderül-e, ha félrekezelték a pácienst. Eleinte a kórházakat kódok jelölték, de jelenleg csak a mellékes adatok olvashatók az Egészségbiztosítási Felügyelet honlapján. Talán egyszer bátrabbak lesznek.

Fotók: Vörös Szilárd

Már 2005-ben vihart aratott az Országos Egészségbiztosítási Pénztár, amikor kimutatást tett közzé honlapján arról, hogy melyik kórházban hányan haltak bele az infarktusba, illetve hányan élték azt túl. A kórházakat kódok jelölték, így nem derült ki, hogy mely kórházakba ne tegyék be még véletlenül se az emberek a lábukat.
Ha rákeresünk a internetes oldalra - azaz az Egészségbiztosítási Felügyelet világhálós címére -, megtalálhatjuk azokat a hónapok óta várt adatokat, amelyekkel az egyes kórházak munkáját próbálták jellemezni. Az úgynevezett kórházmutatók csalódást is okozhatnak azoknak, akik esetleg túl nagy várakozással vágnának neki az oldal böngészésének, mivel egyelőre „csak” az aktív kórházi esetszámról, az ágykihasználtságról, az átlagos ápolási időről és az egynapos ellátásként végzett esetek számáról, valamint arányáról tájékozódhatunk. Érdemes azt is figyelembe venni, hogy az adatok tavalyiak, tehát a kórház-átalakítás előttiek. Így óvatosan szabad meglepődni azon, hogy valamelyik belgyógyászaton csak 25 százalékos az ágykihasználtság, mivel lehet, hogy az az osztály már nem is létezik.
Bár találhatunk olyan szülészetet, ahol tavaly is 120 százalék feletti volt a kihasználtság, és azóta odarendelték ehhez több bezárt szülészet pácienseit is. Külön adatként szerepel a honlapon a császármetszések aránya. Ebből kiderül, hogy hazánkban a szülések 28,9 százaléka végződik így, mellyel jóval az uniós átlag felett vagyunk. Azt is megtudjuk, hogy van olyan kórházunk (a csornai), ahol a csecsemők 46,8 százaléka jön ily módon világra.
Az egynapos ellátás az aktuális trend miatt lett kiemelve a felméréseknél, ugyanis a minisztérium (amennyiben lehetséges) - a költséghatékonyság és a beteg érdeke miatt - az „ottalvás nélküli” kezeléseket preferálja.
Kiss Norbert, az Egészségbiztosítási Felügyelet főosztályvezetője lapunkat arról tájékoztatta, hogy azért hozták nyilvánosságra az adatokat, mert „a Felügyelet álláspontja az, hogy a közfinanszírozott egészségügyi szolgáltatók működéséről elérhető információknak nyilvánosaknak kell lenniük, és a biztosítottaknak az információ megismeréséhez való jogát az állam nem korlátozhatja. Meg kell adni a lehetőséget, hogy mindenki az elérhető legtöbb információ alapján választhasson egészségügyi szolgáltatót”. A főosztályvezető mindehhez azt is hozzátette, hogy a szolgáltatóknak el is kell tudniuk számolni az általuk nyújtott ellátás minőségével is.
Az Államreform Bizottságtól azt a tájékoztatást kaptuk, hogy a mutatók a világhálóra való kikerülését a betegek érdekében tartották fontosnak. Mint a lapunknak írásban adott válaszukban fogalmaztak: „A jövőben újabb mutatókkal bővítendő kórházmutató révén Magyarországon első ízben teremtettük meg a lehetőségét annak, hogy a betegek minél több hiteles információval rendelkezzenek a kórházak profiljával és a betegellátás színvonalával, vagyis a saját gyógyulási esélyeikkel kapcsolatban. Mivel a pácienseknek nem kell feltétlenül a területileg illetékes, súlyponti kórházakba beutaltatniuk magukat, az online elérhető adatok alapján könnyebben és felelősségteljesebben dönthetnek arról, hogy melyik intézményben kezeltetik magukat vagy hozzátartozóikat.”
Varga Ferenc, a Siófoki Kórház főigazgatója, a Magyar Kórházszövetség elnöke elmondta: nem zárkóznak el attól, hogy bizonyos adatok a lakosság számára nyilvánosak legyenek, számukra fontos, hogy ez megfelelő módon történjen, hiszen vigyázni kell az olyan adatokkal, amelyek könnyen félreérthetőek. Például a laikus csak azt látja, hogy az egyik kórházban három nap, a másikban tizenöt nap az ápolási idő, de azt nem tudja esetleg, hogy a hosszabb ápolási idővel rendelkező kórház szakkórház. Ezeken a helyeken ugyanis komplikáltabb eseteket látnak el, így káros lenne a benntartózkodási idő leszorítása. A halálozási adatokkal is csínján kell bánni (ezek még nem nyilvánosak), mert ezek értékeléséhez tudni kell, hogy vannak-e az adott kórházban speciális eseteket ellátó részlegek, például stroke- vagy hospice-osztály. Az elnök szerint így az is elképzelhető, hogy egyes rosszul értelmezett adatok sérthetik a kórházak érdekeit.
Belicza Éva, a kórházak minőségbiztosításával foglalkozó szakember, az Egészségügyi Menedzserképző Központ programvezetője szerint a minőségi indikátorok önmagukban nem alkalmasak arra, hogy minősítsék az adott intézményt, megmondják azt, hogy jól vagy rosszul dolgozik. Bizonyos adatok értelmezéséhez pedig háttérinformációk lennének szükségesek. Például egy baleseti sebészetet nem lehet „csúcsra járatni”, mivel a jellegénél fogva rapszodikus az ágykihasználtsága, tehát nem lehet összehasonlítani egy krónikus osztállyal.
A szakember elmondta azt is, hogy a nemzetközi kutatási eredmények azt mutatják, hogy a minőségi mutatók megjelenése után a kórházak óvatosabban vállalnak magasabb kockázatú betegeket, nehogy a statisztikát lerontsák. Ha nem is tudatosan, de az ilyen pácienseket hosszabb várólistára teszik, helyhiányra hivatkozva elutasítják.
Belicza Éva szerint bizonyos adatok tényleg fontos információként szolgálhatnak a betegeknek. Például az, hogy egy vizes helyiségre hányan jutnak, befolyásolhatja fertőzések megjelenésének az esélyét. Az orvos-beteg arány fontos lehet akkor, ha valaki rehabilitációra várva tudni szeretné, hogy hány gyógytornász dolgozik azon az osztályon, és van-e lehetősége arra, hogy rehabilitációs szakorvossal találkozzon.