Vissza a tartalomjegyzékhez

Göndör Ottó
Az operafesztivál fantomjai
Sátánista zenekar fellépése az adófizetők pénzén

A Miskolci Nemzetközi Operafesztivált 2001 óta rendezik meg nyaranta világhírű operaénekesek részvételével. A fesztivál részben a Szigetet szervező Müller Péter Sziámi ötleteként született, aki korábban a Miskolci Nemzeti Színház Játékszínének művészeti vezetőjeként tevékenykedett. Az idén legalább 46 millió adóforinttal támogatott operafesztiválon fellép a fekete mágiát kiterjedt szektahálózaton keresztül is népszerűsítő sátánista Therion zenekar.

AMiskolc megújult honlapján található Miskolc város kulturális stratégiája című tanulmányban ez olvasható: „Az operafesztivál azzal a gondolattal született meg, hogy Miskolcot és a térséget bekapcsolja a világ kulturális vérkeringésébe, a zeneművészet fellegvárává, a Bartók-életmű egyedülálló bemutató helyszínévé váljon a város… A kultúra teremtheti meg azt a presztízst a városnak és polgárainak, amit az elmúlt években elveszített, és segíthet visszaszerezni hitét, önbecsülését… Kiemelt figyelmet kell fordítani a kulturális kínálat összeállításánál a gyermek- és ifjúsági korosztályra, ahol a cél az értékalapú művelődési szokások kialakítása… A kultúraközvetítő intézményeknek törekedni kell az ízlésformálásra, tevékenységeit a közönség visszajelzésére kell építeni… A kultúraközvetítésben közreműködők számára egységes célként, alapelvként kell kitűzni az értékteremtés, értékközvetítés és értékőrzés hármasának megvalósítását… A tömegkultúra térhódításával szemben törekedni kell a klasszikus, értékes kultúra védelmére.”
A 2001 óta évente megrendezett zenés színházi találkozó az EU-országok és Kelet-Közép-Európa operaszemléje. Az előadások többségére a Miskolci Nemzeti Színházban kerül sor, de a város és a megye más helyszínein is tartanak programokat. A fesztivál törzsanyagát a világszerte ismert Bartók-repertoár adja, ehhez társul minden évben egy-egy jelentős operaszerző vagy irányzat. Idén - úgy tűnik - a svéd death metal.
A Therion zenekar fellépéséhez a programajánló szerint a fesztivál biztosít szimfonikus zenekart és kórust. Az ismertető szerint „a Therion ugyanis az opera- vagy más néven szimfonikus metal egyik úttörője, stílusának talán egyik legnépszerűbb zenekara… A programban szerepelnek majd klasszikus darabok (Wagner, Verdi, Mozart, Dvorak, Saint-Saëns), illetve a Therion szimfonikus-operás rockdalai”.
A „klasszikus, értékes kultúra védelmében”, a „gyermek- és ifjúsági korosztály értékalapú művelődési szokásainak kialakítása”, valamint „ízlésformálása” érdekében, mintegy „közönség-visszajelzőként” szeretném mindenesetre teljes valójában bemutatni „a stílusának talán egyik legnépszerűbb zenekarát”.

A Therion zenekar ugyanis egyenesen a bibliai Jelenések könyvének görög nyelvű Fenevad elnevezését öltötte magára. Stílusa okkultizmuson, mágián alapuló death metal, azaz halálmetál. Szövegírójuk Thomas Karlsson, az ötszáz főt számláló, fekete mágiát gyakorló Dragon Rouge szekta alapítója, melynek célja az okkultizmuson keresztüli istenné válás.
A zenekart eredetileg a Wehrmacht által alkalmazott Blitzkriegről (villámháborúról) nevezték el. Nem is csoda, hogy első kazettájuk Paroxysmal Holocaust (Rohamokban megjelenő holokauszt) címmel látta meg a napvilágot. Első albumaik szövegvilága szerint „a Föld elpusztul majd a Sátán oltárán… szadizmus mindvégig, a dicsőség pedig alábbszáll…”, „dicsőség neked Baál, Qelippot, emelkedj fel a sötétségből”. De a zenekar szimfonikusopera-időszakában megjelent, száz-huszonötezer példányban elkelt Vovin (Sárkány) című albumán sem énekelnek értékesebbről, mint hogy „Szodoma királya újra kortyolgatni fogja Babilon leányának borát”. Egyéb dalaikban a testvérét meggyilkoló, ám meggyőződésük szerint örök élettel bíró Káint arra bátorítják, hogy menjen és keresse meg mesterét, Azazelt. Idei albumukon pedig, melynek címe Gothic Kabbalah, egyenesen Szentháromság címmel ruházzák fel az Odin-Thor-Frey-triászt.
Albumaik borítóján tudatosan alkalmaznak vizuális sátánista szimbólumokat, melyek legtöbbje a mágián, okkultizmuson és a Dragon Rouge alkímiáján alapszik: a tizenegy ágú hendecagram (Seth csillaga), a kabbalizmusból ismert, a sötétség erőit megjelenítő Qelippot csillag, a pentagram vagy a Clavicula Nox (a sötétség kulcsa).
A zenekar több tagjánál alkoholproblémák bukkantak fel időről időre, korábbi szopránjuk pedig maszszív drogozás miatt távozott a bandából. Rajongóik nem fogadták valami lelkesen, amikor Theli című albumuk első kibocsátott példányait kiadójuk véletlenül összecserélte, s a Therion „muzsikája” helyett egy német kórus karácsonyi dalait vihették haza. Mindenesetre a banda zenéje jól eladható a klasszikus operaműfaj égisze alatt is, miáltal az ideológia is széles körben népszerűsíthető.
A programot szervező Miskolci Operafesztivál Kht.-nál megtudtuk: szeretnének minél szélesebb közönséget megnyerni az operának, ezért nyitnak műfajilag a fiatalabb korosztályok felé is. Többeket megkerestek az „operarock” aktuális sztárjai közül, és végül a Therionnal sikerült megegyezniük. Kizárólag műfaji szempontok szerint választották ki az előadókat, s a Therion mellett szólt az is, hogy a formációnak korábban volt egy nagy sikerű, hasonló jellegű koncertje Bukarestben. Hogy mennyire death metal vagy sem, amit egyébként játszanak, az momentán egyébként sem lényeges, mert az operafesztiválon a hangsúly a klasszikus művek előadásán lesz, igaz, saját feldolgozásban. Üzleti szempontból biztosan nem volt melléfogás a zenekar: „Mi is kíváncsian várjuk, hogy mi lesz a programból, mindenesetre az már most látszik, hogy az egyik legnagyobb érdeklődést kiváltó koncertről van szó” - mondta az illetékes, aki vagy nem tudta, kikről beszélünk valójában, vagy nem tulajdonított a problémának különösebb jelentőséget.
A Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumánál Szél Felícia sajtószóvivő úgy tájékoztatott, hogy a Miskolci Operafesztivál a Nemzeti Kulturális Alapból kap támogatást, de a szaktárca nem szól bele, és semmilyen kontrollt nem gyakorol afelett, hogy kik lépnek fel az általa támogatott eseményeken - mint amilyen a Sziget is, amelynek egyébként ugyanaz a főszervezője, mint az operafesztiválnak -, mert ennek eldöntése mindig a helyi szervezők kompetenciája.