Vissza a tartalomjegyzékhez


Hátrányban a romák és a túlsúlyosak

A munkakeresés során a roma és a túlsúlyos személyek közel kétszer annyi diszkriminációra utaló magatartáselemmel szembesültek, mint a nem kövér és nem roma személyek - derült ki a Tárki most közzétett diszkrimináció tesztelése során. A vizsgálat idején egy roma, egy kövér és egy kontrollszemély állított be három nagy bevásárlóközpont 51 ruha- és sportboltjába, ahol eladót kerestek, s ott munkára jelentkeztek.

Arra, hogy az üzletben dolgozó személy előre köszönjön, bemutatkozzon, és kezet fogjon, illetve hogy ne mérje látványosan végig az üzletbe belépő jelentkezőt, a kontrollszemélyeknek volt a legnagyobb esélye a roma, illetve a túlsúlyos nőkhöz képest. A roma munkavállalóknak a munkaadók 8%-a, a túlsúlyosoknak pedig a 10%-a mutatkozott be, míg a kontrollcsoport tagjainak esetében 25% ez az arány, és ugyanez mondható el a kézfogásról is.