Tihanyi Péter
Gyi lovam, gyi Betyár
A fogathajtó világbajnok Lázár testvérek álomvölgye és álomkarrierje

Lázár Vilmos: - Apánk műszaki kereskedőnek tanult, a Keravillnál dolgozott, sokáig úgy is becézték, hogy Kera Vili, mert ő is Vilmos volt, anyu meg az önkormányzat Sportosztályán dolgozott. Apu a Keravill után textillel kezdett intenzívebben foglalkozni, először maszek lett, aztán jött a saját cég, saját kft. Apánk kőbányai srác volt, a Liget utcában laktak a sörgyár mellett, és mindennap a házuk előtt mentek el ezek a söröslovak. Vágyakozva nézte őket. Később aztán felengedték a kocsira. Valószínű ezt a nosztalgiáját akarta újraélni velünk, mikor - életünk legnagyobb szerencséjére - vett nekünk egy pónilovat. Nem volt egy egyszerű jószág, Mukinak hívták, és úgy odaverdesett minket a földhöz, ahogy kellett.

Fotók: Juhász Tamás

Rajta tanultatok lovagolni?
Lázár Zoltán: - Nem, Mukin csak zötykölődtünk. Autodidakta módon tanultuk először a lovaglást is, valahogy már benne volt a génjeinkben. Vili például egy boxer kutyával nőtt fel, úgy tanult meg járni is, hogy belekapaszkodott, és ment mellette, a kutya meg boldogan tűrte. Édesanyánk addig a pillanatig tiltakozott csak a család férfitagjainak állatrajongása miatt, amíg nem látta, hogy ápoljuk és etetjük is őket. A nagy változás lóügyben az volt, mikor 1978-ban vettünk egy tanyát Lajosmizse mellett, a nyíri erdő legszebb részén, amit az évek során gyönyörűen felújítottunk, és építettünk hozzá egy hatboxos istállót is. Ez szépen megtelt lovakkal. Én már nyolc-tíz évesen felültem egyedül, és bementem az erdőbe lovagolni. Ezt ma már nem engedném meg a fiamnak, mert abszolút veszélyes, de akkor tudatlanságunkból kifolyólag egyikünk se érezte.
Vili: - A szerencse állandóan ott forgolódott körülöttünk, legtöbbször el is tudtuk kapni, aztán élni is tudtunk vele. 1978-ban a négyes fogathajtó világbajnokságot ott Kecskeméten rendezték, és ennek a marathonhajtása abban a nyíri erdőben volt, ahol a tanyánk állt. A fogathajtás akkor jött divatba a környéken mint hobbi, sport, szórakozás. Azok a parasztok, akiknek több lova volt, plusz volt még egy rozoga fogata, elkezdtek kettes fogatban versenyezni. Faluk, tanyák, városok közötti versenyek, mindez a természetben, barátkozások, lovak, életünk legszebb tíz éve volt.
Mikor ment át ez a hobbi sportba, karrierbe, megélhetésbe?
- A papa gondolta tovább a dolgot. Ha mi esetleg versenyezni, sportolni akarunk, nem jó ez a nagy távolság Pest és a tanyánk között. Eladtunk mindent, és feljöttünk a lovainkkal együtt a XVII. kerületbe, ahol egyébként megszülettünk és felnőttünk. A reptér mellett vásároltunk egy nagyobbacska telket. Mikor a szüleink is érezték, hogy talán van valami tehetségünk is a lovassporthoz, felvettek mellénk egy mesteredzőt, Gyuri bácsit - szegény már nem él -, aki minden áldott nap kijött hozzánk a Villányi útról, és mindennap hosszú órákon keresztül foglalkozott velünk. Edzett minket.
Fogathajtó edző volt?
Zoli: - Nem. Lovasedző. Díjlovas. Tudnod kell, hogy mint ahogy az autóversenyzés alapja a gokart - és nem az, hogy kétszázhússzal száguldasz egy jó kocsival -, a fogathajtás alapja a díjlovaglás, vagyis az idomítás. Ha jól idomítasz, jól fogsz tudni versenyezni.
Az idomítás alatt a lóval való kapcsolat erősségét, mélységét értitek?
Vili: - Értem ez alatt azt a tudást, tapasztalatot, tehetséget, ahogyan a lovat a befolyásod alá tudod vonni, ahogy összejössz vele, ahogy egyszer csak egy hullámhosszon lesztek. Az idomítás annak a művészete, ahogyan érezteted, elfogadtatod, majd végrehajtatod a lóval az akaratodat. A fogathajtás a spanyol alapokon nyugvó klasszikus idomításon alapul. Csak lovon ülve fogsz rájönni, mit és hogyan kell kérni a lovaktól ahhoz, hogy a kocsiddal azt csinálják, amit te akarsz. Apunknak egy zseniális meglátása volt, hogy nem fogathajtókkal taníttatott minket, hanem visszament az alapokhoz, az idomításhoz.
Jól szituált, úri gyerekként nevelkedtetek?
- Éppen hogy nem. Lovászfiúkként. Ugyanakkor keltünk, ugyanúgy éltünk, dolgoztunk, csutakoltunk, abrakoltunk, mint az alkalmazásunkban álló két lovász. Most itt a lovasparkunkban is ugyanúgy megmutatom a lovásznak, mit hogy kell megcsinálni, vagy hogy éppen mit csinált rosszul. Sokszor mondták ránk régebben, hogy parasztgyerekek, de nem sértődtünk meg. Mikor azt mondták, lovász, az kicsit bántott, de elviseltük. Mikor azt hallottuk, lószagú lovászgyerek, akkor ütöttünk. És ha nyerítettek is egyet mellettünk, akkor meg csá’…
Mennyire veszélyes egy ló?
Zoli: - A statisztikák alapján a lovassportot művelők százalékarányosan nagyobb balesetveszélynek vannak kitéve, mint az autósok vagy mint aki repülőn utazik. Csak nem nagyon szeretik kommunikálni a lovasok, nehogy a szülők a gyerekeket visszatartsák a sporttól.
De mitől ilyen veszélyes ez?
- Leginkább attól, hogy a ló egy nagyon félős növényevő állat, ráadásul iszonyú hamar pánikba esik. És ilyenkor leginkább a lovas jár rosszul. Szakértelemmel kicsire szűkíthető a balesetveszély, csak hát legtöbb esetben pont a szakértelem hiányzik.
Vili: - Apu talán csak egy helyen rontott a nevelésünkben, a sportpályafutásunk elején. Fiatal, tehetségesnek tűnő lovakat vásárolt, fiatal, képzetlen lovasoktól.
És hol itt a baj?
- Ott, hogy mi még alkalmatlanok, tehetségtelenek voltunk ahhoz, hogy kihozzuk a lóból mindazt a tehetséget, ami egyébként benne volt.

Lázár Zoltán és Vilmos

Mennyire intelligens egy ló?
- Nagyon speciális intelligenciája van. Legtöbben azt hiszik, hogy a ló is hasonló lelkű állat, mint a kutya, és úgy gondolják, hogy ugyanolyan gazdaszerető, hűséges, ugyanolyan barátként működik, és ugyanolyan szeretetre éhes.
Ezek szerint nem ilyen?
- Nem. Nagyon bizalmatlan, nagyon félős, és nagyon lassan és nehezen alakulnak ki azok a kapcsolatok, amelyek segítségével befolyásolni tudod. Egy lóval csak úgy lehet előbbre jutni, ha közben ő nem veszi észre, hogy mindennap kicsivel jobban az irányításod alatt áll. Ha túlforszírozod, megmakacsolja magát, ellenszegül, és semmire sem lesz hajlandó. Ha viszont hosszú évek, netán évtizedek munkájával a kapcsolatotok harmonikus lesz, értem ez alatt azt, hogy már szinte összeolvadtok, akkor megmagyarázhatatlan dolgok történnek.
Például?
Zoli: - Mész vele, akár a hátán, akár kocsival, és nem tudod, még mit csinálj, hogy a következő pillanatban azt tegye, amit akarsz, csak elengeded magad, és gondolsz rá, és valahogy ez átmegy, mert egyszer csak a ló megcsinálja azt, amire gondoltál. És ezután átengedi neked az irányítást is. Szinte azt mondja: most megbízok benned - nagyon nehéz a bizalmát elnyerni -, tessék, itt vagyok, csinálj velem, amit akarsz. Ha ezt meg tudod tenni egy lóval, akkor van hatalom a kezedben.
Volt balesetetek?
Vili: - Nekem volt egy csúnya csonttörésem. Tizennégy hétig gipszben volt a lábam, de Zoli csak a focitól sérült meg.
Jól tudom, hogy a hajtás gazdagok sportja, akárcsak a vitorlázás?
- Sportsikereinkhez az is kellett, hogy sikeres vállalkozók is legyünk, mert valóban nem olcsó sport. 1993-ban világbajnokság volt Amerikában. Akkor még csak egy nemzetközi szintű fogatunk volt, én voltam a versenyző és Zoli a segédhajtóm. Egy előprivatizációs pályázattal megpályáztunk ketten egy élelmiszerboltot Kőbányán, és pont Amerikában ért a hír minket, hogy elnyertük. Osztottunk, szoroztunk, és rájöttünk, hogy fillérre ki vagyunk centizve, így kénytelenek voltunk eladni a lipicai lovainkat egy árverésen, amely lovakkal egyébként ezüstérmesek lettünk azon a világbajnokságon. Az egész család kint volt velünk, mindenki zokogott, mikor elvitték a lovakat. Viszont itthon ebből a pénzből el tudtuk kezdeni a vállalkozásunkat, bekerültünk a CBA-ba, ahol megtanultuk ezt a szakmát. Együtt meneteltünk a CBA-val ezerrel, nyitottuk a következő üzletet, aztán a következőt, és vásároltuk a nagyszerű lovakat.
Zoli: - Jött az 1999-es kecskeméti világbajnokság, ahol én mint egyéni címvédő indultam. A verseny három napja alatt több mint százezer ember látogatott ki a versenyre. Iszonyú lelki nyomás alatt voltunk, de addig-addig, amíg versenyszámról versenyszámra egészen fel nem jöttünk. Az utolsó napon úgy álltunk, hogy Vili volt az első, én a második, csapatban meg magasan vezettünk, ami egyedülálló volt a sportág történetében, hisz’ két testvér egymás mögött, és ha úgy nézzük egymás ellen az első és második hely-ért. A sajtó úgy is aposztrofálta ezt a világbajnokságot, hogy a Lázár testvérek háziversenye.
Együtt vagytok társak a sportban, az üzletben. Féltékenység, rivalizálás van köztetek?
- Szinte csak a rivalizálás ellenkezőjét ismerjük. Több világbajnokságon, mikor szinte fej fej mellett haladtunk a kocsijainkkal, mind a ketten azon voltunk, hogy veszítsünk egy pontszámot, hogy a másik legyen az első. Ez azért nehéz, mert ha elvéted, és túlveszíted magad, nem második leszel, hanem harmadik, negyedik, ötödik vagy nyolcadik, és a közönség hülyének néz.
Van különbség a hajtási stílusotokban?
Vili: - Zoli szinte transzban hajtja végig a lovakat az akadályokon, nem egy elveszettnek tűnt versenyt hozott már vissza ezzel a stílussal. Én nyugodtabban és kiegyensúlyozottabban hajtok, nekem ez jön be inkább.
Ezt a fenségesen szép tájat hogy fedeztétek fel? Hogy találtátok ki ezt a tanyát, ezt a parkot?
- Már régóta gondolkoztunk azon, hogy amit a sportban idáig elértünk, és a természet- és állatszeretetünket, az üzleti kapcsolatainkat hogy tudnánk kamatoztatni. Olyan vállalkozásba akartunk fogni, ami minket is és másokat is gyönyörködtet, és mellette eltartja a hobbijainkat is. Hónapokig mentünk mindenfele, millió helyet megnéztünk, de egyik sem fogott meg. Mikor iderobogtunk, és a Domonyvölgy szélén kiszálltunk a kocsiból, azt mondtuk egymásnak, ez az, jó helyen vagyunk, és megalkottuk a lovasparkot úgy, ahogy az az álmainkban élt. Nézz szét, létrehoztunk valamit, ami működik. Ott a dombon legelnek a lipicaiak, azok csak később mennek be az istállóba. Ott jobbra a szürke marhák táboroznak, azoknak meg az a másik épület az istállójuk. Följebb locsolják a pályát a holnapi ugratáshoz. Azok, akik most szálltak ki a parkolóban a kocsijukból, idejönnek a csárdába vacsorázni. Nézzetek csak hátra! Most megy le a nap.
Az idén lesz a huszonkettedik versenyévadotok. Visszavonuláson nem gondolkodol?
- Lehet, hogy ezt kellene tennem, de egyszerűen nem tudok leszállni a bakról. Annyira szeretem a hajtást, a versenyek hangulatát, a lovakat, hogy mindez az életem részévé vált. Úgyhogy „gyi lovam, gyi Betyár”.