Vissza a tartalomjegyzékhez

Munkatársunktól
A jó és a rossz harca
Lezsák, Orbán és a Gój motorosok

A piac mindenhatóságának dogmája végzetesen meggyengíti hazánkat. Az erre épített politika kiváltságokat követel magának, de semmilyen felelősséget nem vállal - jelentette ki Orbán Viktor a Nemzeti Fórum második országos gyűlésén, Kiskunmajsán.

„Öömmel jelenthetem, hogy épül az ország. Hittel, imádsággal és munkával épül az ország” - kezdte kissé patetikusan a találkozót levezető hölgy a majsai művelődési házban összegyűlt 500 fős közönség előtt. Mint kiderült, konkrétan arra célzott, hogy Böjte Csaba dévai ferences szerzetes elkezdte az Élet Háza építését, Budapesten pedig megindult az Élő Rózsafüzér elnevezésű „imádságos zarándoklat”. A szellemi vonatkozások persze a helyszínen sem szorultak háttérbe: a Himnusz eléneklése előtt az összegyűltek elimádkozták a Miatyánkot. Ezt követően a fórum néhány szervezője, illetve az egykori lakitelki találkozó több résztvevője szólalt fel, a kormányt és egyben az MDF-et is bírálva (A Nemzeti Fórumot másfél éve a demokrata fórumból kizárt, illetve kivált politikusok alapították.) Véleményüket Lezsák Sándor foglalta össze, amikor úgy fogalmazott: nemzetgyilkossági kísérlet és ország-rombolás zajlik, ezért a nemzeti oldalnak össze kell fognia, hogy legyőzze az „iszonyatos túlerőt”. A politikus szerint a kormány nemzetgyilkosságot kísérel meg azzal, hogy családpolitika helyett külföldiek betelepítésében gondolkodik, ellenzi a kettős állampolgárságot, nem tiltja a művi meddővé tételt, de bátorít a könnyűdrogok fogyasztására. Lezsák országrombolásnak nevezte az önkormányzatok és az egészségügyi rendszer „tönkretételét”, illetve az iskolabezárásokat és -összevonásokat. Mindezt előre megfontolt szándékkal, nyereségvágyból, különös kegyetlenséggel és aljas indokból teszi a kormány - fogalmazott Lezsák, aki szerint a megtévesztett választóknak rá kell ébredniük, hogy itt nem politikai szembenállásról, hanem a jó és a rossz harcáról van szó. Az „összetartásra” meghívást kaptak a Fidesz és a párttal szövetséget kötött politikai szervezetek prominensei is. Felszólalt többek között Harrach Péter, a Kereszténydemokrata Néppárt alelnöke, Farkas Flórián, a Lungo Drom elnöke, Turi-Kovács Béla, a Kisgazda Polgári Szövetség elnöke, de tiszteletét tette Duray Miklós szlovákiai magyar politikus és Csoóri Sándor író is. A meghirdetett programmal ellentétben ugyanakkor nem jött el a rendezvényre Tőkés László református püspök.
A legnagyobb várakozás Orbán Viktor beszédét előzte meg. A Fidesz-elnök nem okozott csalódást. „Magyarországon ma az számít sikernek, ha valaki minél jobban ki tudja zsákmányolni saját magát, ha olyan karriert épít, amely nem tűri a családalapítást, nem engedi a szabadidőt. Ki kell mondanunk: az önzés és kíméletlenség elhatalmasodása nem siker, hanem kudarc” - mondta Orbán. Szerinte ezért a felfogásért a jelenlegi hatalom felelős, amely azt igyekszik bizonyítani, hogy „a szabad piac és a verseny az élet minden területén kívánatos, sőt egyedül a verseny kínál megoldást mindenre”. Eközben magyarok milliói számára a rendszerváltás nem a szabadságot, hanem a kiszolgáltatottságot eredményezte - tette hozzá, majd azzal toldotta meg, hogy: „a piac mindenhatóságát hirdető politika kiváltságokat követel saját magának, de semmilyen felelősséget nem vállal, mindent az egyes emberekre hárít”. Hangsúlyozta: a piac csak materiális érdekekben, haszonban gondolkodik, nem tudja értelmezni az olyan emberi értékeket, mint például az áldozatvállalás. Ezért - érvelt a pártelnök - a piaci dogma végzetesen meggyengíti Magyarországot. Megítélése szerint a sikerhez nemcsak a politikai ellenfeleket, hanem ezt a dogmát is le kell győzni.
A találkozó a kiskunmajsai ’56-os kápolnánál ért véget, ahol Pongrátz Gergely lelki üdvéért celebrált misét Bábel Balázs kalocsa-kecskeméti érsek. A szertartáson részt vettek a Gój Motoros Egyesület tagjai is, akiket a budapesti, kormányellenes utcai zavargások alkalmával ismerhetett meg a nagyközönség. A magyar és árpádsávos zászlókkal felszerelkezett csoportot személyesen Lezsák Sándor fogadta. n