Kulcsár István
Befűtöttek a Nabuccónak
Orosz stratégiai győzelem Közép-Ázsiában

A Szovjetunió felbomlása óta az orosz diplomácia egyik fő törekvése a „közelkülföld” (a volt szovjet tagállamok) megtartása Moszkva holdudvarában. Ez a próbálkozás azonban - különösen a grúziai és az ukrajnai „narancsos” forradalmak óta - kevéssé volt eredményes. Most azonban úgy tűnik, hogy a Kremlnek sikerült áttörést elérnie a közép-ázsiai posztszovjet köztársaságokban.

Az orosz gáznak alternatívát jelentő, elsősorban iráni gázt szállító Nabucco vezeték útvonala

A múlt hét elején Krakkóban lengyel-ukrán-litván-grúz -azerbajdzsáni csúcsértekezleten tárgyaltak a közép-ázsiai és az azerbajdzsáni olajat Oroszország megkerülésével Közép- és Nyugat-Európába eljuttató vezeték építésének tervéről. A tanácskozásra azonban nem érkezett meg az ugyancsak meghívott kazah elnök. Nurszultan Nazarbajev már csak azért sem utazhatott el a lengyel városba, mert ő ugyanazon a napon egy másik magas szintű találkozón vett részt. A Kaszpi-tenger partján Berdymuhammedov türkmén, valamint Vlagyimir Putyin orosz elnökkel tárgyalt, mondhatni, éppen az ellenkezőjéről.
Putyin a múlt csütörtökön Asztanában, az új kazah fővárosban találkozott Nazarbajevvel. A kazah elnök, akinek országában a kilencvenes években - nem utolsósorban az amerikai Chevron részvételével - jelentős kőolajvagyont tártak fel, sokáig kacérkodott az Egyesült Államokkal. Vagy éppen fordítva: Bush próbálta Washington oldalára állítani az Oroszországgal határos, geopolitikai szempontból oly fontos, óriási kiterjedésű Kazahsztán teljhatalmú elnökét. (A The New York Times egyenesen a két államfő „keringőjéről” írt.) Amikor Nazarbajev tavaly ősszel Washingtonban járt, az Egyesült Államok elnöke a Fehér Házban rendezett díszebéden szemrebbenés nélkül „szabad országnak” nevezte Kazahsztánt, holott közismert, hogy az ottani rendszer meglehetősen távol áll az amerikaiak által másutt olyannyira megkövetelt demokráciától. (Nazarbajev veje, Rahat Alijev nemrégiben nyilvánosan javasolta, hogy válasszák szultánná apósát, aki egyébként a tavalyi, erősen „szovjet-szagú” elnökválasztáson a szavazatok 91,1 százalékát nyerte el.)
A kazah elnök azonban most határozottan a hajdani „nagy testvér” mellett tette le voksát.
A két államfő ezután együttesen repülőgépre ült, és a Kaszpi-tenger partján fekvő Türkménbasi városba (a volt Krasznovodszkba) repült, ahol aztán a múlt szombaton türkmén kollégájukkal hármasban folytatták a tárgyalásokat, és egyeztek meg ugyanebben: a két közép-ázsiai ország földgáz- és kőolajexportjának orosz földre juttatásában, illetve orosz földön át történő továbbszállításában. Ezzel az év elején elhunyt, a Kim Ir Szen személyi kultuszát is jócskán meghaladó Szaparmurat Nyijazovot helyébe lépő új elnök is módosított elődje féltve őrzött el nem kötelezett politikáján, és most nagy lépést tett Moszkva felé.
Türkmenisztán egy negyven esztendeje épített vezetéken eddig évente 50 milliárd köbméter földgázt szállított a Gazpromnak. A vezeték azonban azóta alaposan elhasználódott. Putyin most arról állapodott meg kollégáival, hogy az orosz óriásvállalat felújítja ezt és egy új vezetéket is épít, amelyből 360 kilométer Türkmenisztán, 150 kilométer Kazahsztán területén át szállítja majd a földgázt Oroszországba. A Gazprom értelemszerűen (és jóval a világpiaci ár alatt!) megvásárolja azt, majd saját üzleti tervei, szándékai alapján továbbszállítja Európába. Ezek a vezetékek a Kaszpi-tenger keleti partja mentén haladnak majd. A nagyobb kapacitásnak, valamint a kitermelés bővítését is finanszírozó Gazpromnak köszönhetően 2025-ben az orosz cég már évi 80, esetleg 90 milliárd köbmétert vásárolhat Türkmenisztántól.
A csőrendszer megépítése, illetve a gáz szállítása ezen a Kaszpi-mellékinek nevezett vezetéken állítólag jóval olcsóbbnak ígérkezik, mintha a tenger fenekén fektetnék le a Transzkaszpinak nevezett vezetéket, amely Azerbajdzsánba, illetve tovább, de mindenképpen Oroszország megkerülésével juttatná el a gázt Európába. Az „orosz” vezeték létesítése azért is kevésbé költséges, mert nincs hozzá szükség új geodéziai kutatásokra, hiszen az eddigi nyomvonalon halad.
És ugyanezen a nyomvonalon építik meg azt a vezetéket is, amely a tengizi lelőhelyen felszínre hozott kazah kőolaj oroszlánrészét (eleinte évi 15 millió, a továbbiakban pedig 35-50 millió tonnát) szállítja majd szintén Oroszországba, ahol az vezetéken jut el Novorosszijszk fekete-tengeri kikötőbe. Onnan tankhajók viszik Burgaszba, majd a bolgár kikötőből ismét csővezetéken át halad az európai felvevőpiacok előszobájának számító görög kikötőbe, Alexandroupoliszba. Ezt az olajat, vagy legalábbis nagy részét, a korábbi tervek szerint a Kaszpi-tengeren át (vagy alatt) juttatták volna el az azerbajdzsáni Bakuba, majd onnan a már megépült vezetéken, a grúziai Tbiliszin át a törökországi Ceyhan kikötőjébe. Az új megállapodás szerint azonban a Kazahsztánban kitermelt kőolajat - vagy legalábbis ezt a részét - ugyancsak nem Oroszország megkerülésével, hanem azon keresztül szállítják majd Európába.
A vesztésre álló sakkpartit tehát Oroszország a maga számára nyerőre fordította. A most aláírt elvi - és hamarosan szabályos szerződés formáját is öltő - megállapodásokkal Moszkva nemcsak gazdasági, hanem politikai, ha úgy tetszik: stratégiai előnyre is szert tett.
A Kaszpi-melléki gázvezeték létesítésével Oroszország alighanem sakk-mattot ad a Nabucco vezeték megépítéspére vonatkozó tervnek. Igaz, türkmén részről elvben nyitva hagyták az ajtót földgázkincsük egy részének más útvonalon való szállítása előtt is, ám mindenképpen kétséges, hogy a számos EU-tagállam által olyannyira pártolt elgondolás mennyire reális. Hiszen ezek után az Oroszországot megkerülő vezetékbe csak elég kevés türkmén földgáz kerülhet. Kazahsztán, amelyre a Nabucco tervezői részben ugyancsak számítottak, most amellett is elkötelezte magát, hogy a karacsagani - a türkménisztániaknál egyébként sokkal szegényebb - gázmező hozamát szintén a Gazpromnak adja el. Azerbajdzsán pedig egyelőre maga is gázimportőr. A Nabuccóba kerülhetne - elvben - még az iráni földgáz is, de Teheránt az Európai Unió nem tartja az oroszoknál szolidabb partnernek, mi több, az Egyesült Államok kategorikusan ellenez egy vele kötendő ilyen jellegű megállapodást. És még ha a gázimport - egyébként kétségtelenül kívánatos - diverzifikálásának oltárán Európa fel is áldozná a politikai szempontokat, maga Teherán is inkább afelé hajlik, hogy természeti kincsét másutt értékesítse. Már folynak a tárgyalások egy olyan, napi 100 millió köbméter kapacitású vezeték építéséről, amelyen keresztül Irán Pakisztánba és Indiába szállítana földgázt. A vezetéket később esetleg meghosszabbítanák Kínába is. És - láss csodát! - a csőrendszer megépítéséről éppen az ahhoz hitelt is nyújtó Gazprommal folynak tárgyalások. Ezek után maradna még a Nabuccóba gázt pumpáló Irak, amely azonban szintén nem számítható a garantáltan biztos szállítók közé, arról nem is szólva, hogy a vezeték a stabilnak aligha nevezhető Kurdisztánon át vezetne.
Európa számára tehát alapvetően marad a Gazprom-féle orosz és közép-ázsiai földgáz. Diverzifikálni pedig valószínűleg nem a szállítót, hanem csak az útvonalat lehet: Fehéroroszország és Ukrajna kikapcsolásával a szállítmányok egy része a Kék áramlaton keresztül érkezne.
A dolgok jelenlegi állása szerint úgy tűnik, hogy a Gazprom csatát nyert. A Gazprom a Kreml Rt.-nek becézett monopólium, amelyet Oroszország legújabb kori politikai expanziója fő eszközének tekintenek.