Hetek-összeállítás
Irak lett a veszte
Vége a tízéves Blair-korszaknak

Tony Blair bejelentette, hogy június 27-én benyújtja lemondását II. Erzsébet királynőnek, amikor is a régóta kiszemelt utód, Gordon Brown pénzügyminiszter veheti át a stafétabotot. Blair búcsúbeszédében azt mondta: „Lehet, hogy tévedtem Irakkal kapcsolatban, de legalább akkor is felszámoltunk egy olyan veszélyforrást, amely embertelen mészárlásokért volt felelős, és sok szenvedést okozott. Biztos vagyok benne, hogy a történelem ezt megbocsátja majd.” Ellenfelei Bush bábujának tartják, míg megfogyatkozott hívei Churchill és Thatcher mellett a háború utáni legnagyobb brit politikusként búcsúztatják a távozó miniszterelnököt.

„Az igazság az, hogy az ember nem maradhat örökké a poszton” - jegyezte meg egyszer félig viccesen Blair, amikor már egyre gyakrabban pedzegette a média, hogy harmadik miniszterelnöki terminusát nem fogja teljesen kitölteni. Amikor múlt héten saját választókörzetében, Sedgefieldben bejelentette távozását, sajátos öniróniával jelentette ki: „Most már több mint tíz éve vagyok ennek az országnak a miniszterelnöke. Azt gondolom, hogy ez elég hosszú idő volt, nemcsak nekem, de az országnak is. Néha csak úgy lehet legyőzni a hatalom vonzását, ha teljesen letesszük azt.”
Bár figyelemre méltó tízéves kormányfői karrierje alatt a média már többször beharangozta a bukását, Blairnek eleinte minden politikai viharból sikerült kievickélnie. Az utóbbi évek belpolitikai viszályain azonban már nem tudott átmanőverezni, s végül saját pártjának belső ellenzéke kényszerítette térdre.
A Munkáspárt egykori „fenegyereke” történelmet írt: 1997-től kezdődően háromszor is győzelemre vitte pártját, amely akkor már jóideje kiszorult a hatalomból. Ezzel a Munkáspárt eddigi legsikeresebb vezetője lett. A párt azonban egyre csökkenő többséggel nyerte meg az általános választásokat, a legutóbbi helyhatósági választásokon pedig már csúfos vereséget szenvedett. Bár az elmúlt tíz év alatt Nagy-Britannia - sok európai országgal ellentétben - soha nem látott tartós gazdasági fellendülést tapasztalt, a nagyközönség, úgy tűnik, soha nem bocsátotta meg Blairnek a Bush elnökkel kialakított szoros szövetséget és az iraki háborúban való részvételt. Erős gazdasági mutatók ide vagy oda: az elemzők szerint a szavazók Irak miatt büntették Blairt és a pártot. A közvélemény-kutatások rendre arról tanúskodnak, hogy a transzatlanti barátság ártott legtöbbet a népszerűségének.